Saturday, October 31, 2009
Hasznosítsd a tehetséged és hidd,h meg is fogsz belőle élni
Sokan gondolják azt,h az csak egy romantikus gondolat,h a hobbidból meg is tudsz élni,ha valamit teljes odaadással, szívvel csinálsz, a pénz is elkezd áramolni feléd.
Erre ma a vonaton összefutottam egy sráccal, aki a zenének és az irodalomnak szenteli az életét. Utcazenészként dolgozik. akkor kel fel és megy dolgozni, amikor akar, ott és akkor dolgozik, amikor csak szeretne, utazgathat szabadon,ha őgy van kedve éppen németo.ban v pest utcáin zenél. És nagyon szépen megél belőle.
Tanításból nem lehet megélni? Abból is meg lehet, csak ügyesen kell csinálni. Ha az a hivatásod,h gyerekekkel foglalkozz, nem tudsz belőle megélni? Semmi sem lehetetlen. Mindent meg lehet oldani. Meg lehet találni a megoldást. Lehet,h időbe telik az optimális megoldást megtalálása, mégis megvan.
Az nagyon fontos,h a tehetségedet hasznosítsd! Azért kaptad,h használd azt. Ha zene az, ha tanítás, azt csináld, amihez tehetséged van, amit szívvel-lélekkel végzel. Talán csak úgy van értelme az életnek!!!
Erre ma a vonaton összefutottam egy sráccal, aki a zenének és az irodalomnak szenteli az életét. Utcazenészként dolgozik. akkor kel fel és megy dolgozni, amikor akar, ott és akkor dolgozik, amikor csak szeretne, utazgathat szabadon,ha őgy van kedve éppen németo.ban v pest utcáin zenél. És nagyon szépen megél belőle.
Tanításból nem lehet megélni? Abból is meg lehet, csak ügyesen kell csinálni. Ha az a hivatásod,h gyerekekkel foglalkozz, nem tudsz belőle megélni? Semmi sem lehetetlen. Mindent meg lehet oldani. Meg lehet találni a megoldást. Lehet,h időbe telik az optimális megoldást megtalálása, mégis megvan.
Az nagyon fontos,h a tehetségedet hasznosítsd! Azért kaptad,h használd azt. Ha zene az, ha tanítás, azt csináld, amihez tehetséged van, amit szívvel-lélekkel végzel. Talán csak úgy van értelme az életnek!!!
Wednesday, October 7, 2009
el tudjátok képzelni,h ez a kis tündér megállás nélkül sirdogáljon?
ezért rossz az,h elmegy az árvaházba egy önkéntes, megszereti a gyerekeket, és azok is őt, és amikor eljön, a gyerekek szíve egy kicsit meghasad. leginkább a kisebbeké...
az övé miattam hasadt meg... az enyém is... legszivesebben hazahoztam volna magammal. de hatéves kor alatt nem is lehet nemzetközi szinten gyermeket örökbe fogadni, csak madonnának és a többieknek...
eljöttem, és az új önkéntes mesélte,h nagyon fájdalmasan tud sirdogálni az én kis zainabum. senki nem tudja megnyugtatni, csak sirdogál,h ha rájön. nem az a játékos kisgyerek, akit otthagytam... szegénynek milyen fájdalmat okozhattam...
de mi a jobb,h hiányol engem, mert tudja,h milyen,ha igazán szeretik, nézik mit csinál, és figyelnek rá, nehogy baja legyen, megpörgetik dícséretből, este lefekvéskor még megölelgetik, megpuszilják...
szóval most ez hiányzik neki, én hiányzom neki. ez rossz. de jobb lett volna az,ha meg se tapasztalja milyen ez???
A gyermekeké az isten országa...
Annyira boldogok tudnak lenni, a legkisebb apróságnak tudnak örülni, gyorsan elfelejtik a bántalmaikat. Sírnak, ha fáj valami, nem akarnak erősnek mutatkozni. (Egyébként is felesleges, az érzelmekkel való szembefordulás és azok elfogadása az igazi erőpróba és a struccpolitika az egyszerű megoldás.) Nevetnek, ha boldogok. Ha szeretnek valakit, odabújnak hozzá és persze csak maguknak akarják, és épp ezért össze is verekednek azzal a másikkal, aki szeretne belőled egy kis falatot kapni, még ha előtte fél perccel nagyon jól eljátszadoztak, akkor is. Persze fél perccel később ismét jópajtások. Könnyeznek, ha elmégy, még ha csak enni is mész el vagy kosarazni, elszomorodnak. Örülnek a gitárnak és persze össze-vissza fogdossák és elállítják a húrokat hiába szólsz rájuk. Mindent magukévá akarnak tenni, így vagy úgy.
És hogy sunyik lennének, ezt csakis cáfolni tudom. Oké, hogy visszatérően akkor pisilnek a picik, mikor tisztába teszem, vagy közel van hozzám. Nagyon élvezik az óvisok is, ha ruhát cserélünk, vagy ha elmegyek velük pisilni-kakilni. Angela is mindig látni akarja a cicim. Moses meg bebújik a szoknyám alá. Zainabu meg szépen kihasználja, hogy annyira szeretem és ha nem is indokolt, akkor is felkéredzkedik az ölembe. De ez már csakis az én hibám, szépen elkényeztettem…
Ha adsz nekik egyszer édességet, akkor állandóan kérni fognak. Nagyon akaratosak tudnak lenni, de hát csak az ösztöneik vezérlik őket, még nem sikerült a társadalom formájára alakítani a kis 3-5 éves gyerekeket. Szerencsére.
Ösztönlények? Egyszer azt vettem észre, hogy mikor odamentem Moseshez kivenni az ágyból, szépen felfelé meredezett a pénisze. Ez is bizonyította, hogy igaza volt Freud bácsinak, hogy igenis a 3 éves gyerekeknek is van szexualitása.
A gyerekek mindenfelé nagyban köszöngettek nekem, néztek, mosolyogtak rám. Csak a színem elvarázsolja őket, olyan kevéssel örömet lehet nekik okozni. A gyermekeké a mennyek országa… Egy kis fánkot, édességet kapnak, akkor már lekenyerezted őket. De ha egy kicsit odafigyelsz rájuk, akkor máris boldogok. Ha valamiben csalódást okozol a picinek, akkor elkezd sírni, de öt perc múlva már ugyanúgy játszadozik veled. Gyorsan elfelejtenek minden bántalmat.
Nekünk is képesnek kellene lennünk erre. Van mit tanulnunk tőlük.
És hogy sunyik lennének, ezt csakis cáfolni tudom. Oké, hogy visszatérően akkor pisilnek a picik, mikor tisztába teszem, vagy közel van hozzám. Nagyon élvezik az óvisok is, ha ruhát cserélünk, vagy ha elmegyek velük pisilni-kakilni. Angela is mindig látni akarja a cicim. Moses meg bebújik a szoknyám alá. Zainabu meg szépen kihasználja, hogy annyira szeretem és ha nem is indokolt, akkor is felkéredzkedik az ölembe. De ez már csakis az én hibám, szépen elkényeztettem…
Ha adsz nekik egyszer édességet, akkor állandóan kérni fognak. Nagyon akaratosak tudnak lenni, de hát csak az ösztöneik vezérlik őket, még nem sikerült a társadalom formájára alakítani a kis 3-5 éves gyerekeket. Szerencsére.
Ösztönlények? Egyszer azt vettem észre, hogy mikor odamentem Moseshez kivenni az ágyból, szépen felfelé meredezett a pénisze. Ez is bizonyította, hogy igaza volt Freud bácsinak, hogy igenis a 3 éves gyerekeknek is van szexualitása.
A gyerekek mindenfelé nagyban köszöngettek nekem, néztek, mosolyogtak rám. Csak a színem elvarázsolja őket, olyan kevéssel örömet lehet nekik okozni. A gyermekeké a mennyek országa… Egy kis fánkot, édességet kapnak, akkor már lekenyerezted őket. De ha egy kicsit odafigyelsz rájuk, akkor máris boldogok. Ha valamiben csalódást okozol a picinek, akkor elkezd sírni, de öt perc múlva már ugyanúgy játszadozik veled. Gyorsan elfelejtenek minden bántalmat.
Nekünk is képesnek kellene lennünk erre. Van mit tanulnunk tőlük.
Gondolatok kintről - tanuljunk meg pisilni :)
Nincs itt igazi, angol wc (csak az önkéntes szobában, a vendégek számára és egy a nagy lányok szobájában, de egyébként), csak a földön egy pottyantós lyuk. A kicsik persze nem másznak el a lyukig (csak Hrashi :D), hanem mind a helyiség legelején végzik el dolgukat, de már annak is örülni kell. Mikor megérkeztem, a pre-school angelek közül is csak Fausta (egy tündéri pici lány, nagyon okos, de olyan hangosan tud sírni a lelkem, ha vmi baja van…) járt ki, a többiek még bepisiltek. Most pedig a bébiken kívül egyedül Mwandoe pisil be, ő pedig még épphogy kinőtt a bébikorból, még nehezen jár, és kicsit lassú. Ez azért elég nagy eredmény.
Az antik mindig megütik azt a gyerekeket, aki bekakil-bepisil. Én soha nem tettem ilyet. Csak elismerő voltam azzal, aki rendesen kiment. Dicséret járt a rendes munkáért :D
Zainabut gyakran elkísértem a wc-re, majd megpörgettem elismerésképpen. A többiek pedig elkezdtek irigykedni rá. Innentől már mindig jött a verseny, ők is akkor jöttek pisilni, mikor elmentem valakivel. Szóltak, hogy nézzem, milyen ügyesek, milyen messzire tudnak pisilni. Mikor sétálni megyünk, akkor is mindig út közben akarnak pisilni, de már olyankor, mikor nem lehet visszasétálni. Zainabu egyik alkalommal annyira megirigyelte a fiúkat, hogy ő is megpróbálkozott az állva pisiléssel :))) Valamilyen szinten össze is jött neki.
Szal már mindegyik óvodás korú (kivéve a pici Mwandoe-t) teljesen rászokott a wczésre. Pedig eleinte nagyon nehéz falatnak tűnt. Néha az volt az érzésem már, hogy csak azért pisiltek be, hogy átöltöztesd őket. Nagy frászok tudnak lenni ezek a gyerkőcök. De tündériek. Imádni valóak.
Az antik mindig megütik azt a gyerekeket, aki bekakil-bepisil. Én soha nem tettem ilyet. Csak elismerő voltam azzal, aki rendesen kiment. Dicséret járt a rendes munkáért :D
Zainabut gyakran elkísértem a wc-re, majd megpörgettem elismerésképpen. A többiek pedig elkezdtek irigykedni rá. Innentől már mindig jött a verseny, ők is akkor jöttek pisilni, mikor elmentem valakivel. Szóltak, hogy nézzem, milyen ügyesek, milyen messzire tudnak pisilni. Mikor sétálni megyünk, akkor is mindig út közben akarnak pisilni, de már olyankor, mikor nem lehet visszasétálni. Zainabu egyik alkalommal annyira megirigyelte a fiúkat, hogy ő is megpróbálkozott az állva pisiléssel :))) Valamilyen szinten össze is jött neki.
Szal már mindegyik óvodás korú (kivéve a pici Mwandoe-t) teljesen rászokott a wczésre. Pedig eleinte nagyon nehéz falatnak tűnt. Néha az volt az érzésem már, hogy csak azért pisiltek be, hogy átöltöztesd őket. Nagy frászok tudnak lenni ezek a gyerkőcök. De tündériek. Imádni valóak.
Gondolatok kintről - gitár
Nagy nehezen összeszedtem a bátorságom és ki mertem vinni a gitáromat a kicsikhez és eljátszottam nekik pár darabot. Úgy próbáltam időzíteni, hogy csak a bébik legyenek ott, de persze amint meglátták-hallották, mindenki odasereglett, még kintről a nagyok is. Levette őket a lábukról a börtön ablakában és a ha én rózsa volnék. De többet nem is tudtam hirtelen eljátszani, mert persze el is állították a húrokat. Mindenhez odanyúlkálnak, nem lehet nyugton maradniuk. Jövő héttől a picikhez viszem majd ki reggelente, tőlük kevésbé kell félteni. Pláne pici Teresia, aki még magától felülni sem tud :D
A legjobb hangulat akkor volt, mikor este vittem ki a gitárt, vacsi után. Leültek körülöttem, és ami magyar dalt már megtanultak, azt énekelték a nagyobb lányok körülöttem, a kicsik is próbálkoztak (persze a szöveg nem ment teljesen, de azért a dallam ment szépen.) A nagyobb fiúk el is kérték a gitáromat. John-nak nagyon jól ment. Nagyon jó a ritmusérzéke, csak félénk kicsit. Mindig ő dobol, de énekelni nem mer, csak ha más nem hallja, és a gitárt, mintha neki találták volna ki.
Ellentétben a lányokkal, a fiúk távolságtartóak kicsit. A lányok meg is érintenek, még simogatni is mernek, de a fiúk eddig nagyon távol maradtak, csak néha mutatták be, hogy mennyire ügyesek a fejenállásban és hasonló mutatványokban. A nagyobbaknak kicsit oda is adtam a fényképezőgépem, az nagyon bejön nekik. De persze onnantól kezdve mindig fényképeznének :D
A legjobb hangulat akkor volt, mikor este vittem ki a gitárt, vacsi után. Leültek körülöttem, és ami magyar dalt már megtanultak, azt énekelték a nagyobb lányok körülöttem, a kicsik is próbálkoztak (persze a szöveg nem ment teljesen, de azért a dallam ment szépen.) A nagyobb fiúk el is kérték a gitáromat. John-nak nagyon jól ment. Nagyon jó a ritmusérzéke, csak félénk kicsit. Mindig ő dobol, de énekelni nem mer, csak ha más nem hallja, és a gitárt, mintha neki találták volna ki.
Ellentétben a lányokkal, a fiúk távolságtartóak kicsit. A lányok meg is érintenek, még simogatni is mernek, de a fiúk eddig nagyon távol maradtak, csak néha mutatták be, hogy mennyire ügyesek a fejenállásban és hasonló mutatványokban. A nagyobbaknak kicsit oda is adtam a fényképezőgépem, az nagyon bejön nekik. De persze onnantól kezdve mindig fényképeznének :D
Gondolatok kintről - honvágy...
Másfél hónap elteltével egyedüli önkéntesként maradtam az árvaházban. Szünidő volt az iskolában, így minden gyerek otthon volt egész nap, kivéve a bentlakásosokat, akiknek vissza kellett menniük az iskolában, hogy vizsgafelkészítőn vegyenek részt.
Nagyon elfoglalt voltam, az óvisok teljesen le is szívták az energiámat. Újra beleestem abba a hibába, hogy nem maradt semmi időm magamra: Reggel elindultam reggelizni, de nem jutottam el az étkezőig, rögtön elkezdtem a gyerekekkel játszani, s egészen addig bírtam, míg erőt nem vett rajtam az éhség, úgy 11-kor bekaptam egy banánt, majd újra együtt a kicsikkel, s ez folytatódott egész nap, egészen addig míg az utolsó bébi is el nem aludt. Nem mentem el Voiba, internetezni sem tudtam, mert zárva volt a rehabilitációs központ. Szinte teljesen elvágtam magam a külvilágtól, csak a gyerekek és az árvaház létezett. Nem volt senki akivel magyarul tudtam volna beszélni. Erre egyik este megnéztem egy indiai filmet, amelynek egy része Budapesten játszódott. Rögtön feltört belőlem a honvágy. Másnap hosszasan beszélgettem anyáékkal, de ez sem javított sokat a helyzeten.
Fogtam magam és kimentem az árvaház melletti kis dombra, azt hittem, egyedül maradhatok, hogy megnézzem a naplementét, s megnyugodjak. Gyorsan erőt vett rajtam a honvágy és elkönnyeztem magam, majd feltört belőlem a zokogás. Amikor sírásom tetőfokára hágott, észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, követtek a kicsik. Leült mellém Paul, Angela és Japhet.
Paul teljesen kétségbeesve nézett rám. Nem értette, hogy most mi történt, szeme azt a félelmet mutatta, hogy ő csinált valami rosszat. Angela és Japhet meg játszani akart, rám másztak, megöleltek, s ezt várták tőlem is. Ahogy rájuk néztem, újra feltört belőlem a sírás, de most már teljesen másért. Itt vannak ezek a szeretettel teli csöppségek, éhesek arra, hogy szeressék őket. Imádom őket, de mégis egy hónap múlva itt kell hagynom őket. Annyira fognak hiányozni.
Nem tudom, melyik fájdalom volt erősebb: az otthoniak hiánya, vagy az a tudat, hogy egyszer itt kell hagynom az én kis tündéreimet.
Azóta már több hónap eltelt, visszatértem kis hazámba. Ahogy e sorokat írom, ismét könnyel telik meg a szemem. Bármikor eszembe jutnak, elönt a határtalan szeretet. Ott vannak a szívemben az én kis csöppségeim, és mindig ott is lesznek. Míg én próbáltam segíteni nekik, nagyon sokat tanultam tőlük. Én kívántam adni nekik, mégis én voltam az, aki rengeteg dolgot kapott tőlük.
Nagyon elfoglalt voltam, az óvisok teljesen le is szívták az energiámat. Újra beleestem abba a hibába, hogy nem maradt semmi időm magamra: Reggel elindultam reggelizni, de nem jutottam el az étkezőig, rögtön elkezdtem a gyerekekkel játszani, s egészen addig bírtam, míg erőt nem vett rajtam az éhség, úgy 11-kor bekaptam egy banánt, majd újra együtt a kicsikkel, s ez folytatódott egész nap, egészen addig míg az utolsó bébi is el nem aludt. Nem mentem el Voiba, internetezni sem tudtam, mert zárva volt a rehabilitációs központ. Szinte teljesen elvágtam magam a külvilágtól, csak a gyerekek és az árvaház létezett. Nem volt senki akivel magyarul tudtam volna beszélni. Erre egyik este megnéztem egy indiai filmet, amelynek egy része Budapesten játszódott. Rögtön feltört belőlem a honvágy. Másnap hosszasan beszélgettem anyáékkal, de ez sem javított sokat a helyzeten.
Fogtam magam és kimentem az árvaház melletti kis dombra, azt hittem, egyedül maradhatok, hogy megnézzem a naplementét, s megnyugodjak. Gyorsan erőt vett rajtam a honvágy és elkönnyeztem magam, majd feltört belőlem a zokogás. Amikor sírásom tetőfokára hágott, észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, követtek a kicsik. Leült mellém Paul, Angela és Japhet.
Paul teljesen kétségbeesve nézett rám. Nem értette, hogy most mi történt, szeme azt a félelmet mutatta, hogy ő csinált valami rosszat. Angela és Japhet meg játszani akart, rám másztak, megöleltek, s ezt várták tőlem is. Ahogy rájuk néztem, újra feltört belőlem a sírás, de most már teljesen másért. Itt vannak ezek a szeretettel teli csöppségek, éhesek arra, hogy szeressék őket. Imádom őket, de mégis egy hónap múlva itt kell hagynom őket. Annyira fognak hiányozni.
Nem tudom, melyik fájdalom volt erősebb: az otthoniak hiánya, vagy az a tudat, hogy egyszer itt kell hagynom az én kis tündéreimet.
Azóta már több hónap eltelt, visszatértem kis hazámba. Ahogy e sorokat írom, ismét könnyel telik meg a szemem. Bármikor eszembe jutnak, elönt a határtalan szeretet. Ott vannak a szívemben az én kis csöppségeim, és mindig ott is lesznek. Míg én próbáltam segíteni nekik, nagyon sokat tanultam tőlük. Én kívántam adni nekik, mégis én voltam az, aki rengeteg dolgot kapott tőlük.
Friday, October 2, 2009
Félelem?
"You can conquer almost any fear if you will only make up your mind to do so. For remember, fear doesn't exist anywhere except in the mind."
-- Dale Carnegie
Egy döntés meghozatalánál néha teljesen hatalmába kerít a félelem: mi van,ha rossz döntést hozok? De valójában nincs is olyan,h rossz döntés. Ha vmi rossz jön a döntésed folyamán, abból rengeteget tanulhatsz.
Ügyfeleket kellett most hivogatnom. Egy olyan feladat, amitől a múltkori tréningen is kivert a víz. Hagyjanak már azzal,h ismeretlen embereket hivogassak. Most jött a feladat, mivel nem volt más munkám, kénytelen voltam nekikezdeni. Természetes emberi reakció,h halogassuk ezen feladat elvégzését, amennyire csak lehet. Persze a halogatás ideje alatt is vesztettem az energiámból, bármikor rágondoltam a feladatra, rossz érzés kerített a hatalmába, odaakartam adni valaki másnak, csak,h ne nekem kelljen, de mindenki más is ezen dolgozott. Így mikor már nem volt más feladat, kénytelen voltam nekikezdeni. És persze rögtön az első hívásnál eltűnt a félelem. Minek akkor?
A félelmet csak én magam kreálom. Érdemes átgondolni,h honnan is jön valójából a félelem. Rávilágítani a félelem lényegi valójára és úgy könnyebb meghozni egy dötnést. Ha pedig egy elkerülhetetlen cselekedettől félek, akkor jobb,ha elkezdem minél hamarabb. Minek húzni az időt és veszteni az energiát?
-- Dale Carnegie
Egy döntés meghozatalánál néha teljesen hatalmába kerít a félelem: mi van,ha rossz döntést hozok? De valójában nincs is olyan,h rossz döntés. Ha vmi rossz jön a döntésed folyamán, abból rengeteget tanulhatsz.
Ügyfeleket kellett most hivogatnom. Egy olyan feladat, amitől a múltkori tréningen is kivert a víz. Hagyjanak már azzal,h ismeretlen embereket hivogassak. Most jött a feladat, mivel nem volt más munkám, kénytelen voltam nekikezdeni. Természetes emberi reakció,h halogassuk ezen feladat elvégzését, amennyire csak lehet. Persze a halogatás ideje alatt is vesztettem az energiámból, bármikor rágondoltam a feladatra, rossz érzés kerített a hatalmába, odaakartam adni valaki másnak, csak,h ne nekem kelljen, de mindenki más is ezen dolgozott. Így mikor már nem volt más feladat, kénytelen voltam nekikezdeni. És persze rögtön az első hívásnál eltűnt a félelem. Minek akkor?
A félelmet csak én magam kreálom. Érdemes átgondolni,h honnan is jön valójából a félelem. Rávilágítani a félelem lényegi valójára és úgy könnyebb meghozni egy dötnést. Ha pedig egy elkerülhetetlen cselekedettől félek, akkor jobb,ha elkezdem minél hamarabb. Minek húzni az időt és veszteni az energiát?
Subscribe to:
Posts (Atom)