Szerelmeim

Az én pici szerelmeim:
Zenabu, Teresia, Angela, Michael…
A kicsikkel töltöm a legtöbb időt, és így nagyon-nagyon hozzámnőttek. Amikor el kellett mennünk Voiba, nagyon nehezen tudtam rávenni magam az indulásra, az internet miatt is inkább úgy akarok átmenni a rehabilitációs központba, hogy a kicsik ebéd utáni pihenőjüket tartják. Nagyon nem akarom őket otthagyni, máris olyanok, mintha az enyémek lennének. Nagy lelki erőre lesz szükségem ahhoz, hogy kevesebb, mint három hónap múlva búcsút intsek nekik. Pláne, hogy már most ez a helyzet.
Már egyáltalán nem zavar a kaki látványa és az, hogy a kezemmel töröljem ki a picik popsiját.

Angela egy tündéri óvis lány, még mindig bepisil. De már egyre többször szépen a „wc-n” kakil, de persze csak akkor ha látom rajta, hogy pisilnie kell, elsétáltunk a wc-re és ott pisil-kakil  Ilyenkor kicsit szomorú, merthogy a picik nagyra becsülik a terméküket, de szépen megdícsérem, megsimogatom és így lehet szépen rászoktatni arra, hogy a megfelelő helyre csinálja. Annyira örültem neki, mikor először sikerült! És közben ott van Zenabu, aki kétéves korára mindig megy, magától elsétál a wc-re, mutatja, hogy húzd le a naciját  imádom a kiscsajt!
A pici lány két éves múlt, féléves kistesójával három hete tette ki a folyópartra az anyukája. Mikor megérkeztünk csak sóhajtozott, most pedig nagyban nevetgél. Sister szerint mindez annak köszönhető, hogy sok szeretet kap tőlem. Annyira szeretem a kicsit, legszívesebben máris elvinném magammal. És ő is nagyon szeret engem. Egyre többet nevetgél mindenkivel, de azért ha lehet, akkor hozzám jön. Most is kis imádkozás volt, felállt a térdemről és odatipegett a túloldalra, ahol mindenki más gyülekezett. Mikor pedig odamentem Angela pisiltetése után, felállt a helyéről és odajött hozzám, megfogta a lábam és leült mellém. A kezét persze ott tartotta. Nagyon vagány a kiscsaj; simán beszól a nagyobbaknak, akik rendesen hallgatnak is rá, és ha befenyíti őket, akkor be is ijednek. Múltkor Rashi rendesen elfutott Zenabu elől, mert az felemelte rá a kezét. Közben meg kell jegyeznem, hogy Zenabu még elég lassan sétálgat, futni nagyon ritkán láttam, akkor se valami sebesen, Rashi pedig óvis lány, fél fejjel legalább magasabb, jópár kilóval nagyobb.

Olyan fura. Annyira másképp viselkedünk a társammal. Ő előző hét vasárnap-hétfő kint sem volt a kicsikkel, mert beteg volt, csak eljött velem Voiba és az iskolába. Azóta már jól van, de 10 előtt ki se nagyon jön a szobából, délután is nagyon sok időt tölt bent. Én a naplóírást késő estére teszem, úgysem tudok sokáig aludni. Reggel meg korán felkelek. Már fél 8kor kint vagyok a kicsikkel. Mikor meggyógyult, akkor is egyedül maradtam a kicsikkel, Beataval. Társam a mosónőknek segített inkább és ő áztatás-teregetés párosát választotta a gyerekek helyett. Majd délután csak fényképezni jött ki. Én vacsi után még bementem a picikhez. Magamhoz vettem Zenabut, megmosolyogtattam, megpuszilgattam és mondta is, hogy megy aludni  letettem, még dobott nekem egy mosolyt. Odanéztem még a tesójához és csak Teresia mosolya után mentem csak ki.

Már etettem is, egyre több munkában besegítek az antiknak és nemcsak annyi, hogy a kicsiknek adom a szeretetem, amennyire csak lehet. Ez a része a legfontosabb, de már látom az antikon, hogy mosolyognak és tényleg jó nekik is, hogy itt vagyunk. Társam is ezt akarta elérni, hogy nekik is jót tegyünk és ne pedig hátráltassuk őket, hanem tényleges segítséget adjunk nekik, ezért is állt be mosónőnek, amit én eleinte elég rossz néven vettem, nem értettem, hogy miért nem a kicsikkel foglalkozik. Elvégre is azért jöttünk. Az antiknak is jót tegyünk, segítsünk nekik is, ő szeretné látni, hogy valóban jó nekik. Nekem ez nem annyira fontos, én a gyerekek miatt jöttem és nem azért, hogy a fizetett személyzetnek könnyítsem meg a dolgát, hanem azért, hogy a kicsik több odafigyelést, szeretetet kapjanak. És azt meg is kapják.

Most éppen a nagyokkal játszottunk/tam. Fura azt mondani, hogy nagyok. Ők is 8-11 évesek, de már irányítják, ha kell rendbe rakják a piciket, elmossák a ruhájukat, felmosnak hétvégén és dolgoznak a samban. Elég hamar fel kell nőniük. És bármennyire is érettek, nagyon is szükségük van szeretetre. Odamentem hozzájuk altatás után, Réka haját fonták a lányok, az enyémet még fonni nem akarták, nehéz lenne, de nagyon gyakran simogatják, nagyon tetszik nekik az én hajam,hogy olyan szőkés és azt mondják, hogy ne vágassam le. Most nem is fogom, mert akarok afro frizurát csináltatni magamnak, csak 600Ft, egy óra munkája lenne vele a fodrásznőnek.

Szal. Odaültem, míg hajfonás-éneklés volt, és vhogy az egyiküket megcsikiztem, erre jött a háború :P Négyen ellenem, érdekes felállás, hárman még nem tették ki összesen az én koromat  Aki még nagyobb ott volt, kézen állt és hídban el kezdett sétálni, de persze úgy, hogy én odafigyeljek és lássam. Aztán jött a vezényszó a nagy lányok szobájából, hogy most már tényleg ideje van lefeküdni és erre mindenki nyugovóra tért.