Labels limit us

"When I let go of what I am, I become what I might be."

-- Lao Tzu

How do you define yourself, to yourself and others? Are you first and foremost a husband/wife? A mother/father? A bus driver, dentist, musician ... ? A Christian, Moslem, Jew ...? A nag, joker, dreamer ...?

Be aware that any label puts limits on you. Today, experience how it feels to let go of the labels to rest in ‘I am.’ Feel the freedom, the spaciousness, the infinite potential of simply being.

köd

Tejfölszerű köd van. Nézel ki a fejedből és semmit se látsz. hacsak nem a gép előtt ülsz egy fűtött irodában.

Mostanában kicsit ilyennek érzem a saját helyzetem. Nem látok előre. CSak totyogok egy helyben. De sokunkkal előfordul,h ilyen helyzetbe kerülünk vagy csak ülünk. Nem látjuk,h mi is lenne életünk célja, mi lenne egyáltalán csak a következő lépcsőfok. De ha tejfölszerű ködben is vagyunk, tudjunk,h ott van valahol. Aztán eljön majd a jobb idő és a napsütés, amikor már többet láthatunk mindabból, ami a feladatunk. De addig ki tudja, mennyi idő telik el? Úgyhogy addig is lépkedhetünk, mint az éjszakai sötétben. Lépcsőről lépcsőre. Csak bizalommal kell elindulni az úton, és egyre többet látsz meg magad előtt.

De talán jobb is az, ha mindig csak a következő lépcsőfokot látjuk. Ha látnánk a végállomást is, akkor talán nem tudnánk annyira élvezni minden egyes állomást. Hanem csak a jövővel foglalkoznánk. Pedig a jelenben kell élni. És abban kéne 100%-ig. oké, nem vagyok hedonista. De értékelni kell a pillanatot. Nem véletlenül mondja az angol, hogy a jelen egy ajándék (present :))

Te meglátod a mai napban rejlő csodát? Vagy csak megteszed a kötelességed és fásult arccal ülsz a monitor előtt?

"Be mindful of how you approach time. Watching the clock is not the same as watching the sun rise."

-- Sophia Bedford-Pierce

Oktatás egy maszáj faluban

A maszájokról mindenkinek a hosszú, vékony, fekete test és a piros öltözék jut eszébe. A 21. század elején továbbra is mindösszesen három kendőt öltenek magukra, marha és kecsketartásból tartják fenn magukat. Az asszonyok továbbra is tehénszarból készítik kunyhóikat, a férfiaknak pedig annyi feleségük lehet, amennyit megengedhetnek maguknak. A férfi beavatási szertartás mellett a női körülmetélés is továbbra is elfogadott. Egy nomád nép, de semmiképpen sem szabad őket vadembernek titulálni. Sokkal civilizáltabbak, mint amilyen képet a nyugati világ sajtója közvetít az emberek számára. Olyan szerencsém volt, hogy megismerhettem valódi arcukat. Önkéntesként három hónapot töltöttem Kenyában és ez idő alatt meglátogathattam egy valódi maszáj falut. A lakosok nyitott szívvel fogadtak és vendégszeretetüknek köszönhetően tíz napot tölthettem körükben.

Amint megérkeztem a faluba, több maszáj férfi vett körül, és meglepetésemre mindannyian nagyon jól beszéltek angolul. Mint megtudtam, az angol nyelv ismerete széles körben elterjedt még a hagyományokhoz hű közösségekben is. Szinte minden férfi folyékonyan beszéli a nyelvet. Ez okozta az első meglepetést számomra, de később még nagyobb meglepetések értek.

A falu vezetője volt szállásadóm és vezetőm. Első sétánk alkalmával az utat az iskolában fejeztük be. Nagyon meglepődtem, hogy valódi iskola áll a kör alakban elhelyezkedő falu bejárata előtt. Fából készült, kis méretű ugyan, de iskola. Csupán két terem található a helyi iskolában és mindkettő az udvarról nyílik, illetve a kettő között található a tanári szoba, hogy a tanárúr le tudjon kicsit pihenni a fárasztó nap során. A két teremben mindenféle térképek találhatók, az ABC rajzokkal tarkítva. Nagyon szépen felszerelt kis iskola. Fából készült az egész, de látszik, hogy komoly célra használják és folyamatosan rendben tartják.

Ez a nomád nép, és elsődlegesen vezetőik, felismerték, hogy mennyire fontos az, hogy képezzék gyermekeiket. Korábban is rengeteg tudást adtak át, nem mintha a természeti tudáshalmazt lenéznék most már, felismerték, hogy azon túl is szükséges tudást felhalmozniuk annak érdekében, hogy népük és kultúrájuk továbbra is fennmaradhasson.
Éppen ennek érdekében hozták létre Olasitiben ezt a kis iskolát, melyet a közösség tart fenn. Alacsony költségvetésből dolgoznak, de a közösség még a most tapasztalható ínséges időkben is fordit az oktatásra.

Ugyan továbbra is megőrzik kultúrájukat, mégis felismerték azt, hogy nem maradhatnak el a modern világ ismeretanyagától. Közösségi formában élnek, chairmant választanak. De tudják jól, hogy számukra az elszigetelődés nem járható út. Be kell illeszkedniük a fejlődő világba. Ezért fektetnek oly nagy hangsúlyt az oktatásra.
A harmicasok egyáltalán nem jártak iskolába. Írni-olvasni, nem tudnak. De nagyrészük nagyon jól beszél angolul. A chairman franciául és németül is képes elmondani a legfontosabb dolgokat, pedig a kapott smseit is a fiatalabb tanult társaival olvastatja fel.

A közösség három módon segiti az oktatást:
(i) támogatja az idősebb fiúk bentlakásos iskolában való elhelyezését,
(ii) iskolát tart fenn, mely a limitált hely miatt csak az elemi képzést teszi lehetővé, és
(iii) önkéntes alapon oktatják az asszonyokat.

Mivel az iskola csak két teremnek tud helyet adni, így csak az elemi képzésre nyújt megoldást, egyenlőre. A kisgyermekek írni-olvasni tanulnak, valamint angolul. Egyetlen tanár látja el a feladatokat. Az egyik teremben kiadja a feladatot, s míg a gyerekek megoldják azt, addig átmegy a másik terembe és az ottlévő gyerekekkel foglalkozik. Mindkét teremben 30 diákkal. Nem a leghatékonyabb módszer a tanulásra, de mégis jobb, mint a semmi.

A közösségben felismerték azt is, hogy megélhetésük szempontjából nagyon fontos az is, hogy az asszonyok is beszéljenek angolul.
A faluba látogató turisták számára piacot tartanak fenn, ahol az asszonyok árulják portékájukat, láncokat, nyakláncot, gyűrűt, kis faragott szobrokat, stb. Az értékesítésnél pedig nagyon fontos, hogy meg tudják győzni a vevőket, hogy az ő portékájuk mennyire jó. Ezt felismerték a befolyásos férfiak, és ezért felnőtt oktatásba kezdtek. Az egyik, gimnáziumot végzett fiatalabb maszáj férfi délutánonként órát tart azoknak az asszonyoknak, akik talán soha életükben nem is láttak iskolát.

Egy ilyen órára én magam is ellátogattam. Úgy tíz asszony érkezett meg az órára. A többieknek sajnos egyéb elfoglaltságuk volt. Ami teljesen érthető. Az oktatás szinte az egész délutánt igénybe veszi, és a mindennapi teendők rengeteg feladatot adnak egy maszáj nő számára. Nekik kell hordaniuk a vízet valamint a tűzifát. A beteg teheneknek ők szereznek füvet. A ház javításáról nem is beszélve. És persze mindemellett főzni, mosni, takarítani és a nem iskoláskorú gyerekekre is vigyázni.
Az utóbbi két évben a közösség nagyon sokat szenvedett, hiszen a szárazság miatt jószáguk jelentős része elhullott. Ennek következtében változtatniuk kellett étkezési szokásaikon és az oktatásra fordított összeget is csökkenteniük kellett. Emiatt nem tudták a korábban bentlakásos iskolában tanulókat visszaküldeni tanulni, és most az iskola is kisebb költségvetéssel dolgozik.
Amennyiben szeretne segíteni azoknak, akik számára nem csak a víz, elektromosság, gáz, stb, de az oktatás is luxus-számba megy, támogassa a maszáj falvak fiatal lakóit.

Szívesen fogadják tanárok segítségét is, mind kisegítés, mind módszertani fejlesztés tekintetében. Amennyiben valaki szeretne tanítani az iskolában hosszabb-rövidebb időre, az is megoldott.
Egy holland alapítvány támogatja a közösség iskoláztatását, akik szeretettel várnak mindennemű támogatást. és látogasson el az alábbi honlapra:
http://www.btifoundation.com/home

We spend much of our time thinking we are useless. We rarely discover our true destiny and feel that God has been unjust to us. When the moment finally comes and something happens that reveals to us the reason we were born, we think it’s too late to change our life and continue to suffer, and blame ourselves for the time we have wasted. We end up wasting our time again instead of finally doing what we meant to do.