Coelho conducted a survey among his friends about what society considers to be normal behavior. I thought that some of the items in the list to be interesting to start some consideration in your mind. So find below some of the absurd situations we face in day-to-day life, just because society sees them as normal:
1] Anything that makes us forget our true identity and our dreams and makes us only work to produce and reproduce.
2] Making rules for a war (the Geneva Convention).
3] Spending years at university and then not being able to find a job.
4] Working from nine in the morning to five in the afternoon at something that does not give us the least pleasure, so that we can retire after 30 years.
5] Retiring only to discover that we have no more energy to enjoy life, and then dying of boredom after a few years.
7] Trying to be financially successful instead of seeking happiness.
8] Ridiculing those who seek happiness instead of money by calling them “people with no ambition”.
9] Comparing objects like cars, houses and clothes, and defining life according to these comparisons instead of really trying to find out the true reason for being alive.
10] Not talking to strangers. Saying nasty things about our neighbors.
11] Thinking that parents are always right.
12] Getting married, having children and staying together even though the love has gone, claiming that it’s for the sake of the children (who do not seem to be listening to the constant arguments).
12ª] Criticizing everybody who tries to be different.
17] Never asking direct questions, even though the other person understands what you want to know.
18] Keeping a smile on your face when you really want to cry. And feeling sorry for those who show their own feelings.
23] Investing a lot in exterior beauty and paying little attention to interior beauty.
24] Using all possible means to show that even though you are a normal person, you are infinitely superior to other human beings.
25] In any kind of public transport, never looking straight into the eyes of the other passengers, as this may be taken for attempting to seduce them.
26] When you enter an elevator, looking straight at the door and pretending you are the only person inside, however crowded it may be.
27] Never laughing out loud in a restaurant, no matter how funny the story is.
32] Eating three times a day, even if you’re not hungry.
33] Believing that the others are always better at everything: they are better-looking, more resourceful, richer and more intelligent. Since it’s very risky to venture beyond your own limits, it’s better to do nothing.
39] Putting off doing the most interesting things in life until you no longer have the strength to do them.
40] Avoiding depression with massive daily doses of television programs
Wednesday, January 7, 2009
Monday, January 5, 2009
Vitriol or bitterness by Coelho
In my book “Veronika decides to die”, which takes place in a psychiatric hospital, the director develops a theory about an undetectable poison which contaminates the organism over the years: vitriol.
Like the libido – the sexual liquid that Dr. Freud had recognized, but no laboratory had ever been able to isolate, vitriol is distilled by the organisms of human beings who are in a state of fear. Most of the people affected identify its taste, which is neither sweet nor salty, but bitter. – that is why depressions are intrinsically associated to the word Bitterness.
All beings have Bitterness in their organism – to a greater or lesser degree. However, certain people, in their anxiety to build a world where no outside threat could penetrate, increase exaggeratedly their defenses against the outside – strangers, new places, different experiences – and leave the inside unprotected. It is then that Bitterness begins to cause irreversible harm.
The biggest target of Bitterness (or Vitriol, as the doctor of my book preferred) is desire. People attacked by this evil begin losing their desire for everything and in a few years are unable to go outside their world – because they have used up enormous energy reserves building high walls for the reality to be what they wanted it to be.
When avoiding outside attack, they also limit internal growth. They continue going to work, watching television, complaining about the traffic and having children, but all that happens automatically, without really understanding why they are behaving like that – after all, everything is under control.
The great problem of poisoning by Bitterness lies in the fact that passions – hate, love, despair, enthusiasm and curiosity – also don’t appear any more. After some time, the bitter person has no more desire. They had no more will even to live, or to die; that was the problem.
The chronically bitter person only notices his disease once a week: on Sunday afternoons. Then, as he has no work or routine to relieve the symptoms, he realizes that something is very wrong.
Like the libido – the sexual liquid that Dr. Freud had recognized, but no laboratory had ever been able to isolate, vitriol is distilled by the organisms of human beings who are in a state of fear. Most of the people affected identify its taste, which is neither sweet nor salty, but bitter. – that is why depressions are intrinsically associated to the word Bitterness.
All beings have Bitterness in their organism – to a greater or lesser degree. However, certain people, in their anxiety to build a world where no outside threat could penetrate, increase exaggeratedly their defenses against the outside – strangers, new places, different experiences – and leave the inside unprotected. It is then that Bitterness begins to cause irreversible harm.
The biggest target of Bitterness (or Vitriol, as the doctor of my book preferred) is desire. People attacked by this evil begin losing their desire for everything and in a few years are unable to go outside their world – because they have used up enormous energy reserves building high walls for the reality to be what they wanted it to be.
When avoiding outside attack, they also limit internal growth. They continue going to work, watching television, complaining about the traffic and having children, but all that happens automatically, without really understanding why they are behaving like that – after all, everything is under control.
The great problem of poisoning by Bitterness lies in the fact that passions – hate, love, despair, enthusiasm and curiosity – also don’t appear any more. After some time, the bitter person has no more desire. They had no more will even to live, or to die; that was the problem.
The chronically bitter person only notices his disease once a week: on Sunday afternoons. Then, as he has no work or routine to relieve the symptoms, he realizes that something is very wrong.
Sunday, January 4, 2009
látom az utam?
Még a suliban is egy jópáran nagyon irigykednek rám,azért mert tudom,h mit akarok, vagyis pontosabban látom az utam,h merre kell mennem. Még viszonylag tudatosnak nevezhető társaságban is ez a helyzet. Sajnos nagyon kevesen latjak és még kevesebben járják aszámukra megfelelő utat.
Az ego világát éljük, az embereket az ego irányítja (a freud,jung és assagioli értelemben) és nem állították még az egot a self vagy selbst szolgálatába és ezáltal inkább csak vmi külső megfelelési kényszer alapján teszünk dolgokat és a földön nagyon kevesen veszik észre a mélyén hangját, vagy jeleket vagy ahogy értelmezni akarod a dolgokat.
Az ego világát éljük, az embereket az ego irányítja (a freud,jung és assagioli értelemben) és nem állították még az egot a self vagy selbst szolgálatába és ezáltal inkább csak vmi külső megfelelési kényszer alapján teszünk dolgokat és a földön nagyon kevesen veszik észre a mélyén hangját, vagy jeleket vagy ahogy értelmezni akarod a dolgokat.
Saturday, January 3, 2009
Az idő nem erőforrás.
Az idő nem erőforrás. Az idő nem elkölthető mértékegység. Az idő felett nem uralkodhatunk, bármit is teszünk, az idő múlását nem kontrollálhatjuk.
Ezért is nem mindegy,h hogyan használjuk fel a rendelkezésre álló időt. Itt vagy a jelen pillanatban? Teljesen itt vagy v vhol máshol kalandozol? Azt csinálod,amit szeretnél v csak azt,amit mások,a környezeted és az elvárásoknak való megfelelési kényszered ráderőszakol? Nem vehetünk később magunknak időt. A jelen pillanatba nem jöhetsz vissza újra, nincsen olyan lehetőség, ezért úgy éld,ahogyan élni szeretnéd. Ahogyan TE szeretnéd leélni.
Ezért is nem mindegy,h hogyan használjuk fel a rendelkezésre álló időt. Itt vagy a jelen pillanatban? Teljesen itt vagy v vhol máshol kalandozol? Azt csinálod,amit szeretnél v csak azt,amit mások,a környezeted és az elvárásoknak való megfelelési kényszered ráderőszakol? Nem vehetünk később magunknak időt. A jelen pillanatba nem jöhetsz vissza újra, nincsen olyan lehetőség, ezért úgy éld,ahogyan élni szeretnéd. Ahogyan TE szeretnéd leélni.
Thursday, January 1, 2009
tagadás
De hol is jártam. Annyi tagadás és a hazugság. Még önmagunkat is becsapjuk. Miért nem tudunk csak úgy egyszerűen őszinték lenni, legalább önmagunkhoz,de inkább mindenki máshoz is. Hazudunk, nem akarjuk meglátni a jeleket, elnyomjuk a testi tüneteket is, ahelyett,h megértenénk annak jelentését, és egészként kezelnénk az embert, önmagunkat. Tagadjuk az érzéseinket, ami csak egy ideig tartó elhárítási mechanizmus, egyszer úgyis kisül. Ahogy a kuktában a gőzölgő víz sem marad bent a végtelenségig, egyszer csak meg kell engedni. A hárított érzés, fájdalom, vagyis trauma is kitör egyszer, akár neurózis, akár betegség formájában. És az kinek jó? Pedig csak annyi kellene,h őszinték legyünk önmagunkhoz és ne játsszuk meg magunkat, se magunknak, se másoknak, csak azért mert úgy érezzük,h elvárnak tőlünk vmit. Nem sokkal fontosabb,h ebben a rövid életben, ami adatott nekünk, azt tegyünk,amit belül jónak látunk. Senki másnak nem vagyunk felelősek, csak és egyedül magunknak.
pszichológia ma
Ha körbenézel, mit látsz? Annyi tagadás és a hazugság. Még önmagunkat is becsapjuk. Miért nem tudunk csak úgy egyszerűen őszinték lenni, legalább önmagunkhoz,de inkább mindenki máshoz is. Annyival egyszerűbb lenne. De ezáltal legalább munkát adunk a pszichológusoknak :)
Már aki egyszer is elmegy terápiára. De sajnos még abban a világban élünk (legalábbis Mo.n), ahol őrültnek nézik azt az embert,aki elmegy pszichológushoz. Pedig a pszichológia tudománya már régen túllépett azon,h csak az elzárt osztályt jelentse. Híres írók, festők, költők jártak pszichológushoz már az előző század elején is, és nem azért mert elmebetegek voltak (kivéve Csáth Gézát :))
A pszichológia nem a betegekből akar normális embert csinálni, vagyis nem csak erről szól. A humanisztikus szemlélet megjelenése óta túlléptünk ezen a szinten. Ma már a normális embereknek segít teljesebb életet élni, megszabadulni a bennük élő mintáktól (pl szülői), megélt traumáktól (pl születés), és még spirituális világbeli magunkra találásban is asszisztál. Ugye ez már nem is annyira beteges?
Már aki egyszer is elmegy terápiára. De sajnos még abban a világban élünk (legalábbis Mo.n), ahol őrültnek nézik azt az embert,aki elmegy pszichológushoz. Pedig a pszichológia tudománya már régen túllépett azon,h csak az elzárt osztályt jelentse. Híres írók, festők, költők jártak pszichológushoz már az előző század elején is, és nem azért mert elmebetegek voltak (kivéve Csáth Gézát :))
A pszichológia nem a betegekből akar normális embert csinálni, vagyis nem csak erről szól. A humanisztikus szemlélet megjelenése óta túlléptünk ezen a szinten. Ma már a normális embereknek segít teljesebb életet élni, megszabadulni a bennük élő mintáktól (pl szülői), megélt traumáktól (pl születés), és még spirituális világbeli magunkra találásban is asszisztál. Ugye ez már nem is annyira beteges?
Subscribe to:
Posts (Atom)