Nincsen kés, csak villa és kanál, úgyhogy rá kellett szoknom, hogy bizonyos esetekben kézzel egyek. Itteniektől szinte csak azt láttam, némelyik apáca villázott, de kést csak vágókésként láttam. Annyira jó kézzel enni! Valahogy jobban esik így az étel. És nem az az érzés, hogy állattá lettem volna.
Az apácáknál ettem sült banánt, ami teljesen olyan ízű volt és úgy is fogyasztották, mint a sült krumplit. Érdekes dolgok vannak itt. Dinnye-tök alias papaya, sült banán…
Wednesday, March 25, 2009
Megúsztam?!
A hétvégén elhamarkodott kijelentést tettem, miszerint nekem semmi bajom nincsen és nagyon szerencsés vagyok. Oké, elismerem, hogy valóban szerencsés vagyok, de ezt eddig is tudtuk :P Szal nem nagyon kaptak el szúnyogok, nem jelentenek semmi problémát, csak két este zavarták meg kicsit a nyugalmam, mikor a játékszobában gépeztem és tegnapelőtt este, mikor úgy döntöttem, hogy nem húzom ki a szúnyoghálót. Hát, jött is pár szúnyog, mégiscsak szeretik a véremet :D Rékának ugyan volt kétszer láza, ami összesen három nap minuszt jelentett neki, melyet végig az ágyban töltött. De rájöttünk, hogy ez nagy valószínűséggel a Lariam (malária elleni gyógyszer – lásd korábbi bejegyzés) mellékhatása lehet. Nekem ilyen problémám nem lesz, mivel úgy döntöttem, hogy nem szedem be ezt a gyógyszert, a sok már korábban említett mellékhatás és a hozzáállásom miatt (nem lesz semmi bajom, ha csak nem félek tőle ezerrel és ezáltal bevonzom az életembe).
Semmiféle sokk nem ért, mikor megérkeztem, sem az ország, sem az árvaházban uralkodó körülmények miatt, pedig még Emese is így kérdezte, hogy túl vagyunk-e az első sokkon? Komolyan mondom, hogy nem értem miért!! Elmentünk Tavetába kirándulni és láthattuk a Kilimanjarot és barátra is szert tettem, aki testvére állítása szerint soha nem fog elfelejteni. Ez a testvér pedig majd ha szükségünk lesz rá, körbevezet minket Nairobiban. Mindenféleképpen szeretném, ha helyi ember legalább este bevezetne az ottani életbe és nem csak a turista látványosságokat szeretném látni. Na meg persze a slum is érdekel, oda pedig helyi nélkül nem szabad betennie fehér embernek a lábát.
Szal nagyon szerencsésnek mondhattam magam, mindezidáig. Vasárnap erre azért rá kellett cáfolni. Az én szép kis lábamnak befellegzett, egy időre ;-)
Az óvisokkal kimentünk a rétre, miután sokadszorra körbementünk a sambán. Zenabu nagyon élvezte, de a teheneket inkább csak az ölemből nézte meg :D Kint voltunk a réten, a fiúk ugráltak, a lányok csak körülöttem-rajtam ücsörögtek szokás szerint. Eldőltem a fa árnyékában rám szóródó napfényben, annyira kellemes volt, becsuktam a szemem, és csak élveztem. Majd egyszercsak Angela felpattant az ölemben, de nem igazán vettem róla tudomást, csinált már ilyet a pici lány. A következő pillanatban pedig égető érzés vágott a lábamba. Kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy Beatrice egy lapát fém részét tartja a lábamhoz. Nem tudom, mennyi ideig tartotta, de nagyon rossz érzés volt. Majd Michaelem rögtön elkezdte simogatni a lábam, mintha attól meg is szűnne a fájdalom ;-D
Estére jó nagy pukli nőtt a lábamra: a jobb lábam alsó szárán a bokámtól öt-tíz centire. Bekentem fenistil géllel Angela vízhólyagját is, merthogy neki ugyanezen kórisme csak kisebb kiterjedésben. Másnap Angelának kipukkadt a hólyag, úgyhogy kihoztam a fertőtlenítőt és bespriccoltam. Mire úgy felszisszent a pici lány, hogy úgy döntöttem, hogy rögtön előtte megcsinálom magamon is, pedig fertőtleníteni a nekem még növekedő hólyagomat nem akartam. Onnantól kezdve sokkal jobban viselte a beavatkozást. Viszont nem tűnt annyira jó ötletnek, hiszen nekem kis vérfoltok jelentek meg a lábamon. Mivel nem akart csökkenni a seb mérete és a hólyag is inkább tovább növekedett, gondolkodóba estem. Ekkor ugrott be, hogy nálam mintha még lenne egy vízhólyagtapasz, ami a caminoról maradt. Szépen rá is tettem a lábamra, de sajnos a kis vér, egyre több lett és így nem volt valami szép látvány, a seb körül pedig halvány pirosan világított a bőröm elég nagy sugárban. Estefelé már nagyon nehéz volt rálépni a lábamra, komolyan nagyon nehezen tudtam odamenni a picikhez is. Úgyhogy délután pihenőre tértem, aminek az lett a vége, hogy ágyban maradt egész este, annyira gyengének éreztem magam. Nehezn tudtam aludni, de nem bírtam kikelni az ágyból, csak a wcig mentem el és étvágyam sem volt. Mintha lázam is lett volna. Megfordult bennem, hogy maláriás lettem és azért van lázam. Rögtön az idegeskedés, és minden a legrosszabb… mégsem sikerült még teljesen levetkőznöm a szülői örökséget…
De megmaradtam. Tegnap reggeltől estig a kicsikkel voltam, nem akartam sokat szaladgálni, de azért labdáztunk is. Mindenki nézegette a sebem, hozzá akartak érni, amit persze nem hagytam. Csak Sheilának sikerült keményen megérintenie, aminek nem örültem. A felnőttek folyamatosan azt kérdezgették, hogy miért nem megyek el az orvoshoz. Miért kell mindennel rögtön orvoshoz fordulni??? Rékát is mindig oda akarták küldeni. Én nem olyan vagyok, hogy minden kis aprósággal rohannék a dokihoz.
A tapasz tegnap estére szépen ki is szívta a folyadékot a sebből, ma reggelre még adott egy kis váladékot, de a betadine-nak hála már szépen varrasodik, most csak a színe furcsa ennek a 4*3 centis sebnek. A bőrpír pedig rendesen visszahúzódott, egy kis genny még jön, de életben maradok.
Hú, ezt most jó részletesen leírtam sorry érte.
Ez is ket dolgot mutatott meg nekem:
1. Az a 11 eves gyerek, akit felnott munkara bevonnak mar, es valoban felelossegteljesen viselkedik es nehany joval idosebbet meghazudtoloan viselkedik, o is ugyanugy gyermeklelket hord magaban.
2. A ferfiakkal valo viszonyom nem tokeletes, de ezt eddig is tudtam jol. (A jobb oldal a ferfiakhoz kapcsolodo oldal...)
Semmiféle sokk nem ért, mikor megérkeztem, sem az ország, sem az árvaházban uralkodó körülmények miatt, pedig még Emese is így kérdezte, hogy túl vagyunk-e az első sokkon? Komolyan mondom, hogy nem értem miért!! Elmentünk Tavetába kirándulni és láthattuk a Kilimanjarot és barátra is szert tettem, aki testvére állítása szerint soha nem fog elfelejteni. Ez a testvér pedig majd ha szükségünk lesz rá, körbevezet minket Nairobiban. Mindenféleképpen szeretném, ha helyi ember legalább este bevezetne az ottani életbe és nem csak a turista látványosságokat szeretném látni. Na meg persze a slum is érdekel, oda pedig helyi nélkül nem szabad betennie fehér embernek a lábát.
Szal nagyon szerencsésnek mondhattam magam, mindezidáig. Vasárnap erre azért rá kellett cáfolni. Az én szép kis lábamnak befellegzett, egy időre ;-)
Az óvisokkal kimentünk a rétre, miután sokadszorra körbementünk a sambán. Zenabu nagyon élvezte, de a teheneket inkább csak az ölemből nézte meg :D Kint voltunk a réten, a fiúk ugráltak, a lányok csak körülöttem-rajtam ücsörögtek szokás szerint. Eldőltem a fa árnyékában rám szóródó napfényben, annyira kellemes volt, becsuktam a szemem, és csak élveztem. Majd egyszercsak Angela felpattant az ölemben, de nem igazán vettem róla tudomást, csinált már ilyet a pici lány. A következő pillanatban pedig égető érzés vágott a lábamba. Kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy Beatrice egy lapát fém részét tartja a lábamhoz. Nem tudom, mennyi ideig tartotta, de nagyon rossz érzés volt. Majd Michaelem rögtön elkezdte simogatni a lábam, mintha attól meg is szűnne a fájdalom ;-D
Estére jó nagy pukli nőtt a lábamra: a jobb lábam alsó szárán a bokámtól öt-tíz centire. Bekentem fenistil géllel Angela vízhólyagját is, merthogy neki ugyanezen kórisme csak kisebb kiterjedésben. Másnap Angelának kipukkadt a hólyag, úgyhogy kihoztam a fertőtlenítőt és bespriccoltam. Mire úgy felszisszent a pici lány, hogy úgy döntöttem, hogy rögtön előtte megcsinálom magamon is, pedig fertőtleníteni a nekem még növekedő hólyagomat nem akartam. Onnantól kezdve sokkal jobban viselte a beavatkozást. Viszont nem tűnt annyira jó ötletnek, hiszen nekem kis vérfoltok jelentek meg a lábamon. Mivel nem akart csökkenni a seb mérete és a hólyag is inkább tovább növekedett, gondolkodóba estem. Ekkor ugrott be, hogy nálam mintha még lenne egy vízhólyagtapasz, ami a caminoról maradt. Szépen rá is tettem a lábamra, de sajnos a kis vér, egyre több lett és így nem volt valami szép látvány, a seb körül pedig halvány pirosan világított a bőröm elég nagy sugárban. Estefelé már nagyon nehéz volt rálépni a lábamra, komolyan nagyon nehezen tudtam odamenni a picikhez is. Úgyhogy délután pihenőre tértem, aminek az lett a vége, hogy ágyban maradt egész este, annyira gyengének éreztem magam. Nehezn tudtam aludni, de nem bírtam kikelni az ágyból, csak a wcig mentem el és étvágyam sem volt. Mintha lázam is lett volna. Megfordult bennem, hogy maláriás lettem és azért van lázam. Rögtön az idegeskedés, és minden a legrosszabb… mégsem sikerült még teljesen levetkőznöm a szülői örökséget…
De megmaradtam. Tegnap reggeltől estig a kicsikkel voltam, nem akartam sokat szaladgálni, de azért labdáztunk is. Mindenki nézegette a sebem, hozzá akartak érni, amit persze nem hagytam. Csak Sheilának sikerült keményen megérintenie, aminek nem örültem. A felnőttek folyamatosan azt kérdezgették, hogy miért nem megyek el az orvoshoz. Miért kell mindennel rögtön orvoshoz fordulni??? Rékát is mindig oda akarták küldeni. Én nem olyan vagyok, hogy minden kis aprósággal rohannék a dokihoz.
A tapasz tegnap estére szépen ki is szívta a folyadékot a sebből, ma reggelre még adott egy kis váladékot, de a betadine-nak hála már szépen varrasodik, most csak a színe furcsa ennek a 4*3 centis sebnek. A bőrpír pedig rendesen visszahúzódott, egy kis genny még jön, de életben maradok.
Hú, ezt most jó részletesen leírtam sorry érte.
Ez is ket dolgot mutatott meg nekem:
1. Az a 11 eves gyerek, akit felnott munkara bevonnak mar, es valoban felelossegteljesen viselkedik es nehany joval idosebbet meghazudtoloan viselkedik, o is ugyanugy gyermeklelket hord magaban.
2. A ferfiakkal valo viszonyom nem tokeletes, de ezt eddig is tudtam jol. (A jobb oldal a ferfiakhoz kapcsolodo oldal...)
Türelem
Két utazó ül egymás mellett egy hotel recepcióján, várják hogy megérkezzen a sofőr. Egy nyelvet beszélnek, de nem szólnak egymáshoz, mindketten magukba mélyednek, hogy elüssék a várakozás idejét.
A várakozás alatt gondolkodtam és jegyzeteltem. Rájöttem, hogy meg kell tanulnom türelmesebbnek lenni, a feltétlen szeretetadás mellett. Amilyen nyugodtan és türelmesen vártam a sofőrre, úgy kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem sürgetni semmit sem.
Olyan furcsa, már azon gondolkodtam, hogy mit is fogok felvenni az első estén, amit pesten töltök. Farmer, ami addigra újra tökéletes lesz, fekete ujjatlan felső, sál és a bőrkabim. Forró csoki vagy kakaó a choxolatban amennyiben időben landol a gép, majd tatár beefsteak a szlovák sörözőben. Másnap pedig jó szalonnás sztrapacskát csinálok. :D
A várakozás alatt gondolkodtam és jegyzeteltem. Rájöttem, hogy meg kell tanulnom türelmesebbnek lenni, a feltétlen szeretetadás mellett. Amilyen nyugodtan és türelmesen vártam a sofőrre, úgy kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem sürgetni semmit sem.
Olyan furcsa, már azon gondolkodtam, hogy mit is fogok felvenni az első estén, amit pesten töltök. Farmer, ami addigra újra tökéletes lesz, fekete ujjatlan felső, sál és a bőrkabim. Forró csoki vagy kakaó a choxolatban amennyiben időben landol a gép, majd tatár beefsteak a szlovák sörözőben. Másnap pedig jó szalonnás sztrapacskát csinálok. :D
Különbségek
Annyira tekintélyelvű társadalom van itt Kenyában. A legszembetűnőbb dolog az, hogy a rendőrök, akik az út mentén állnak és megállítják a matatukat, hogy kiderítsék, hogy tényleg csak 14en ülnek-e benne. Akkora gépfegyver van ezeknél a rendőröknél…
Anti Flora pálcával veszi rá a gyerekeket, hogy rendesen egyenek, míg a másik anti a seprűt hozza ki magával, ha a gyerekek nem akarnak rendesen aludni a délutáni pihenő alkalmával. Otthon még rossz jegyet se lehet adni az alsótagozatos diákoknak.
A magyar sofőrök állandóan szidják a kátyukat, pedig nem is tudják, hogy mi is az igazából. A kenyai utakon örülsz annak,ha egyáltalán betonúttal találkozol. Voiból úton árvaház felé egy darabig rendes aszfalt van, vagyis rendesnek nem nevezném! Annyira sok rajta a kátyú, hogy inkább lemennek az útról és az utasok is azt várják, hogy jussunk a földutas részre.
Külön világ
Két teljesen különböző világban jártam egy félévben.
1. Spanyolország: fél 10kor naplemente, reggel 7kor csillagos ég, és csak 8kor kel a nap, így minden nap lehetett napfelkeltét nézni.
2. Kenya: 8kor csillagos ég már, reggel fél 7kor már világos van, úgyhogy soha nem tudok napfelkeltét nézni… Viszont a csillagos éget esténként ki tudom élvezni, annyi csillagot lehet látni az égen!!!
Le tudok guggolni rendesen! Játsszuk egy csomószor a sétálunk-sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk-et. És semmi gond a térdemmel :D Hogyha hárman vannak rajtam, és egyszer csak zutty. És nincsen semmi.
Anti Flora pálcával veszi rá a gyerekeket, hogy rendesen egyenek, míg a másik anti a seprűt hozza ki magával, ha a gyerekek nem akarnak rendesen aludni a délutáni pihenő alkalmával. Otthon még rossz jegyet se lehet adni az alsótagozatos diákoknak.
A magyar sofőrök állandóan szidják a kátyukat, pedig nem is tudják, hogy mi is az igazából. A kenyai utakon örülsz annak,ha egyáltalán betonúttal találkozol. Voiból úton árvaház felé egy darabig rendes aszfalt van, vagyis rendesnek nem nevezném! Annyira sok rajta a kátyú, hogy inkább lemennek az útról és az utasok is azt várják, hogy jussunk a földutas részre.
Külön világ
Két teljesen különböző világban jártam egy félévben.
1. Spanyolország: fél 10kor naplemente, reggel 7kor csillagos ég, és csak 8kor kel a nap, így minden nap lehetett napfelkeltét nézni.
2. Kenya: 8kor csillagos ég már, reggel fél 7kor már világos van, úgyhogy soha nem tudok napfelkeltét nézni… Viszont a csillagos éget esténként ki tudom élvezni, annyi csillagot lehet látni az égen!!!
Le tudok guggolni rendesen! Játsszuk egy csomószor a sétálunk-sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk-et. És semmi gond a térdemmel :D Hogyha hárman vannak rajtam, és egyszer csak zutty. És nincsen semmi.
Baratok
Rájöttem, hogy mennyire fontosak is és milyen sokat jelentenek a barátok. Köszönöm, hogy több ezer km-ből is vagytok nekem. Nagyon sokat jelent ez nekem. Minden egyes sms, email, komment, még egy gondolat is, ami átjut hozzám, mosolyt cserkész az arcomra. És az annyira jó!
Nincsen annál rosszabb, ha senki sem gondol rád. Lehetsz nagyon szegény, munkanélküli, halálos beteg, gyermek, akit elhagytak a szülei. De amíg szeretnek és gondol rád valaki, addig érdemes mosolyogni a világra, mert a szeretetért érdemes élni.
Ha szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne rád a nap. És ez nem csak a szerelemre igaz. Belemehetnék abba is, hogy mi is az a szerelem, de nem teszem.
Csak annyit mondok, hogy a szeretet ugyanilyen. Nézd meg azokat, akik mindenkihez szeretettel tudnak fordulni és nem csak ahhoz, akitől kaphatnak valamit, vagy értékrendük szerint jó ember, MINDENKIT. Mennyire boldog, mosolygós az az ember…
Nincsen annál rosszabb, ha senki sem gondol rád. Lehetsz nagyon szegény, munkanélküli, halálos beteg, gyermek, akit elhagytak a szülei. De amíg szeretnek és gondol rád valaki, addig érdemes mosolyogni a világra, mert a szeretetért érdemes élni.
Ha szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne rád a nap. És ez nem csak a szerelemre igaz. Belemehetnék abba is, hogy mi is az a szerelem, de nem teszem.
Csak annyit mondok, hogy a szeretet ugyanilyen. Nézd meg azokat, akik mindenkihez szeretettel tudnak fordulni és nem csak ahhoz, akitől kaphatnak valamit, vagy értékrendük szerint jó ember, MINDENKIT. Mennyire boldog, mosolygós az az ember…
Friday, March 20, 2009
Taveta
Már nagyon jól jött egy kis pihenés. Hiába többen is felhívták a figyelmemet, hogy mindenképpen időt kell szakítani arra, hogy egyedül legyél, nem szabad kihagyni. Ennek ellenére szinte minden időt a gyerekekkel töltöttem.
Ha az épület másik végében felsír valamelyik kisgyerek, rögtön meg tudom állapítani hang alapján, hogy ki az. Óriási öröm az, amikor Sheila és Michael elkezd sétálni óvatosan a karjaim közt tartva vagy Theresia felül vagy Angela, Moses elmegy pisilni-kakilni… Mi lesz majd a sajátomnál??? :D Egyáltalán nem zavar a kaki. De az azért már sok, amikor egyszerre négy kicsi kezd el sírni.
Ez igazi felkészítés a saját gyerek nevelésére:
Szeretgetés
Pelenkázás
Altatás
Etetés
Csak a szoptatás része hiányzik már :D
Amikor a kicsikkel vagyok úgy elrepül az idő, észre se veszem, hogy innom kellene egy kis vizet, mikor már itt van az ebéd ideje, vagy este már lemegy a nap és rájövök, hogy nem is pihiztem.
Bármennyire is jó, kicsit kezdtem már kiégni, úgyhogy arra jutottam, hogy valóban ki kell venni heti egy nap pihit és naponta kétszer fél-egyóra pihi feltétlenül szükséges (légzés-meditáció és gitár).
Úgyhogy egy szép kis kétnapos kirándulást csináltunk. Irány Taveta, ahonnan már látszik a szomszédos Tanzániában magasodó Kilimanjaro.
It is only the courage on the path itself that makes the path appear.
It is important to use discipline with intuition and to use intuition with objectivity.
Utazás
Kedden reggel tervszerűen elindultunk nyolc előtt az árvaházból. Ezzel annyi probléma volt, hogy az óvisok és bölcsisek mind ott voltak az udvaron és mikor láttak minket táskával, mind elszomorodtak. Peter jött hozzám, megölelt és elindult, hogy elkísér minket. Az árvaház ajtajánál sem akarta elengedni a kezem. Majd út közben lefelé a dombos úton próbálkoztam azzal, hogy visszaforduljon, de nem akart hallgatni rám. Egyszer sikerült elérni, hogy megálljon, azt hittem, hogy el is indul felfelé, de nem. Mikor már jóval arrébb voltunk, akkor is ugyanott állt a pici, szomorú arccal, és nem mozdult. Olyan volt, mintha kitépték volna egy részét… Nehéz volt így útnak indulni.
Majd jött az utazás. Leértünk a megállóhoz, felszálltunk a matatura, voltak már rajta és járt is a motor. Azt hinnéd, hogy hamarosan indulunk. De mi már megtanultuk, hogy a matatut azért nem állítják le sosem, mert nem tökéletes a motorja, múltkor be kellett tolniuk a kocsit még Voiban, mikor el akartunk indulni. Folyamatosan dudaszó, hogy jöjjön még több utas. Hja, meg a sofőr se lenne rossz, ha megérkezne. El is indultunk, úgy húsz perc múlva. Vagy mégsem? Stop. Ismételt dudaszó. Tolatunk, valaki elindul szaladva. A pénztáros vagy kaller felszáll és hosszú tolatás következik. Megállunk. Jön még valaki?? De nem történik semmi. Végre elindulunk :D
Vörös a föld és a házak is. Láttam egyik alkalommal, hogy a földet tégla formájúra alakítják és a napon szárítják meg, hogy építésre megfelelő szolgálatot nyújtson. Hogyha lefestik a házakat, akkor az fehér vagy kék :D
Utunk szavannán vezetett keresztül. Majomkenyérfa, kaktusz, termeszvár, tehén, őzszerűség, antilop, a Taita Hills sanctuary-ben gyönyörű madarak. És persze az elmaradhatatlan rázás. Kenyában élj úgy, ahogy a kenyaiak. A legtöbb fehérember utazáshoz kibérel egy kocsit, ha nincs is itt sajátja és úgy megy bevásárolni is a városba, feketékkel cipelteti a cuccát, és ő maga ki se száll a kocsiból, csak megmondja, hogy mit is kér. Mi ezzel szemben matatuban nyomorogtunk Bura Stationig, majd buszra szálltunk. Jó kis zötykölődés. Földút a megye fővárosába vezető út is, és még rosszabb állapotú mint ami Voit és szállásunkat összeköti. Rengeteg por jött be az ablakon, merthogy légkondi persze nincsen, ez pedig tüsszögéshez vezetett nálam, merthogy alapból allergiás vagyok a porra.
Kész vadaspark az egész ország. Buszunk átment a Tsavo nemzeti parkon, ahol odafelé zebracsordát láttunk. Vissza már elefántot is :D
Itt kénytelen vagy megszokni a nyugalmat. Türelmes leszel vagy megőrülsz a várakozásban. Míg vársz, hogy induljon a matatu, intézkedjen a recepciós, jobban jársz, ha magadba merülsz és kihasználod az időt, hogy gondolkodj vagy élvezd a tájat az ideges várakozás helyett.
Otthon is csak így lenne érdemes, mondjuk nem is kell ilyen sokat idéznünk a metróra várva.
Annyival nyugodtabbak az emberek, nem rohannak sehova, nem úgy mint az európai ember. A rehabilitációs intézet vezetőjének van faliórája és karórája is, de egyik sem a tényleges időt mutatja :D Ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos az idő. Az iskolába be kell érnie a diákoknak, de egyébként az idő miért is lenne fontos? Caminon én is lelassultam, de otthon elkezdtem felvenni a rohanó stílust egy idő után. Nem olyan szinten, de ők itt sokkal jobban értik az idő tényleges koncepcióját. Intelligens embernek gondolják az európai embert, és úgy gondolják, hogy nagyon sokat tanulhatnak tőlünk. De valójában mi is sokat tanulhatnánk tőlük. Életszeretetben, emberszeretetben, vendégszeretetben, időhozzáállásban mindenképpen.
Akármikor vége lehet az életünknek, bármelyik pillanatban véget érhet. És egyébként is nem az fontos, hogy mennyi időd van, hanem az, hogyan éled meg azokat, mennyire élvezed és mennyire használod ki azt, amit kaptál…
Amint megérkeztünk Taveta koszos kisvárosába és szállást is intéztünk, kirándulást szerveztünk a Challa krátertóhoz. A sofőrre majd egy órát kellett várnunk. Ehhez hasonlóan kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem pedig sürgetni-erőltetni dolgokat. Sokkal türelmesebbnek kell lennem. Ezt kell itt megtanulnom. Vagyis ezt is a feltétlen szeretetadás mellett.
De megérte a várakozást. Gyönyörű krátertó, melyet kettészel a tanzán határ és az azóta már bezárt lodge szobáiból és bárjából tökéletes kilátás nyílik a Kilimanjaro hegyére. Mikor ott voltunk, egy felhő félig eltakarta a hófedte csúcsot, de így is gyönyörű volt.
Ebédeltünk egyet, délután bejártuk a várost és este elmentünk pihiképp egy bárba. Sört rendeltem, leültünk az árnyékba. Megittunk egy sört, ami kezdett a fejembe szállni már pár korty után. A meleg megtette a hatását. Pedig otthon elég jól bírom a piát. Egy lány odajött hozzám beszélgetni, nagyon aranyos volt, de fáradt is. A biliárdról kérdezett, úgyhogy el is kezdtem nézni a játékot, és e kapcsán beszélgetést kezdeményeztem a fiúkkal. Meglepetésünkre egy billiárdasztal állt előttünk, amihez jöttek is játékosok, de kicsit másképpen játszották, mint ahogy mi megszoktuk. Megvolt benne a logika, melyet meg is tanítottak nekünk. Ennél a verziónál kell egy matekos, aki nem alapszabályként nem ihat sokat :D Számonként kell előrehaladni és a növekvő sorrend szerint kell eltenni a golyókat, nem színenként. Ha nem tudod eltenni, és hozzá sem érsz a golyóhoz, akkor mínusz-pontot kapsz, ha elteszed, plussz-pont…
Szal kellemes kis beszélgetés kerekedett ki ebből. Erik meghívott minket egy italra, hogy ne induljunk olyan hamar. És tovább beszélgettünk. Mikor befejezték a játékot, akkor is folytattuk, pedig már jó sötét volt. Annyira boldognak és elégedettnek tűntek a fiúk, de kiderült, hogy ez kicsit csak a látszat. Nekik is vannak problémáik, ugyanúgy meggyötörtek és életuntak tudnak lenni a boldog „maszk” mögött, de közben nem elkeseredetten ülnek otthon, mint néhány ismerősöm, hanem próbálják élvezni az életet, kedvesek mindenkivel, cél nélkül is beszélgetésbe elegyednek az ismeretlennel és nem néznek furcsán, ha rámosolyogsz a melletted ülőre (mint otthon a metrón).
Annyira jó volt külön szobában lenni. Zuhanyozni, még ha nem is volt melegebb, mint némely gimiben. Egyre többre értékelem a kis apróságokat. Nem zavart a pottyantós wécé, sőt tökre örültem neki, hogy nincsen semmi problémám a guggolással. Tökre jól van a lábam, a térdemnek semmi baja nincsen a guggolással és a „sétálunk-sétálunk, egy kis dobra lecsücsülünk, csücs-t :D
Korai kelés, kisétáltunk, hogy megnézzük a napfelkeltében a kilimanjarot. Még sötétben indultunk el, annyi csillag volt fent az égen. Megláttam a cassiopeiat is :D Tehát jó helyen vagyok :D Hullócsillag. Már megérte felkelni, és még sehol sincsen a hegy.
Jó sokáig sétáltunk, mire felkelt a nap. Totál lehetett látni a hegyet, ki lehetett venni a távolban a hófedte csúcsot. Sajnos azokon a képeken, amiket én készítettem, nem annyira jó. Most kicsit sajnáltam, hogy nem vettem új fényképezőgépet. De az a lényeg, hogy én mit láttam. Hogy ti nem láthatjátok ugyanazt, mint én, az a ti bajotok :P
A napfelkelte totál olyan volt, mintha egy narancsot raktak volna fel az égre. Hozzá kell tennem, hogy otthoni narancsot, ami narancsszínű. Itt zöld a színe a narancsnak és a banánnak is, pedig már ehetően érett.
Majd piac, pihi még a szobában. Kihasználtam a saját szoba előnyét, zuhanyoztam még egyet, pihentem még a kemény ágyon, ami nem olyan, mint a kráter-ágyam az árvaházban. És ebédidő után indultunk is a buszállomásra. Volt is egy busz, ami délután egykor indult. Volna. Félórán keresztül még sétáltam a piacon, ahol nagyon sok törzsi ruhás férfivel és nővel találkoztam. Ők általában az árnyékban ültek, én meg jártam körbe, utolsó pillanatig sétáltam a piacon, míg társam végig fent ült a buszon. Egy maszáj férfi is rám köszönt az árnyékból, de akárcsak a gyerekek, a válaszommal nem tudott mit kezdeni. De szép szál férfi volt, az tény. Egykor felszálltam a buszra, és fél háromkor el is indultunk :D
Én a folyosó oldalon ültem, egy sorral előttem két maszáj nő ült. Mikor a közelebbi észrevette, hogy fehérek vannak a környéken, megszólított, és megkérdezte, akarok-e fényképet készíteni róla. 100 shilling! Mondtam, hogy nem, köszönöm. Erre a nyakláncát ajánlotta. A modern világ hatása. Milyen jó. Ebből élnek már szinte, hogy fényképalanynak adják magukat és eladják napi szintű használati eszközeiket. Mikor leszálltak, a kaller tolmácsolta, hogy a nő velem akar jönni, és mosná a ruháimat. Furcsa volt, hogy az ürge se akarta megérteni, hogy magamnak is képes vagyok mosni. Fehér emberről nagyon az terjedt el, hogy gazdag amerikai, aki a gyerekeknek édességet ad, egy fényképért vagy nyakláncért minden pénzt odaad és csak mosógéppel tud mosni.
Mindenesetre most is jó helyre ültem. Nem ablak, folyosó mellett. Szomszédom és az előtte ülő férfi megütögette a karom, ha látnivaló volt a túloldalon. Így láthattam közelebbről elefántot is. Először a távolban láttam egy fa alatt. Antilop, elefánt, vörös orrváladék, tüsszögés, köhögés, elszineződött nadrág. Mindez hála a vörös földnek, pornak az úton. Csak előjött az allergia. Sok ez az egész nap porban, pláne mikor megszoktam a betont; az árvaházban is az van.
Az átszállóhelyen megrohamozott minket pár férfi minket. Információt adnak át, beszélgetnek, kedvesek. Ha jön egy matatu, megrohamozzák, leállítják. Pénzt kapnának azért, mert utast szereznek, de közben az utas velük és nélkülük ugyanúgy utazik.
Jó volt ez a kirándulás! Volt időm magamra, egyedül, nem a gyerekekre gondolva, tényleg egyedül, külön szobában, csendben.
Megérkezés. Az óvisok rögtön rohantak hozzám, jól megölelgettek. Kivéve Angelat,ő egész este neheztelt rám, került, nem nézett rám, ha hozzászóltam. Majd imádkozásnál már odajött. Zenabu is nagyon megörült nekem. Ült mikor megérkeztem, mosolygott, felállt és megfogott. Aztán pár pörgetés következett, még be se vittem a táskám. Átöltöztem és jöttem is ki a kicsikhez. Hiányoztak azért. Jó volt magammal lenni kicsit, kirándulni egyet, de jó volt visszatérni. Máris várt pár kaki. Zenabu totál ki akart sajátítani, ha jön valaki és bújik-mászik, akkor máris megüti. Stramm kiscsaj. Imádom.
Ha az épület másik végében felsír valamelyik kisgyerek, rögtön meg tudom állapítani hang alapján, hogy ki az. Óriási öröm az, amikor Sheila és Michael elkezd sétálni óvatosan a karjaim közt tartva vagy Theresia felül vagy Angela, Moses elmegy pisilni-kakilni… Mi lesz majd a sajátomnál??? :D Egyáltalán nem zavar a kaki. De az azért már sok, amikor egyszerre négy kicsi kezd el sírni.
Ez igazi felkészítés a saját gyerek nevelésére:
Szeretgetés
Pelenkázás
Altatás
Etetés
Csak a szoptatás része hiányzik már :D
Amikor a kicsikkel vagyok úgy elrepül az idő, észre se veszem, hogy innom kellene egy kis vizet, mikor már itt van az ebéd ideje, vagy este már lemegy a nap és rájövök, hogy nem is pihiztem.
Bármennyire is jó, kicsit kezdtem már kiégni, úgyhogy arra jutottam, hogy valóban ki kell venni heti egy nap pihit és naponta kétszer fél-egyóra pihi feltétlenül szükséges (légzés-meditáció és gitár).
Úgyhogy egy szép kis kétnapos kirándulást csináltunk. Irány Taveta, ahonnan már látszik a szomszédos Tanzániában magasodó Kilimanjaro.
It is only the courage on the path itself that makes the path appear.
It is important to use discipline with intuition and to use intuition with objectivity.
Utazás
Kedden reggel tervszerűen elindultunk nyolc előtt az árvaházból. Ezzel annyi probléma volt, hogy az óvisok és bölcsisek mind ott voltak az udvaron és mikor láttak minket táskával, mind elszomorodtak. Peter jött hozzám, megölelt és elindult, hogy elkísér minket. Az árvaház ajtajánál sem akarta elengedni a kezem. Majd út közben lefelé a dombos úton próbálkoztam azzal, hogy visszaforduljon, de nem akart hallgatni rám. Egyszer sikerült elérni, hogy megálljon, azt hittem, hogy el is indul felfelé, de nem. Mikor már jóval arrébb voltunk, akkor is ugyanott állt a pici, szomorú arccal, és nem mozdult. Olyan volt, mintha kitépték volna egy részét… Nehéz volt így útnak indulni.
Majd jött az utazás. Leértünk a megállóhoz, felszálltunk a matatura, voltak már rajta és járt is a motor. Azt hinnéd, hogy hamarosan indulunk. De mi már megtanultuk, hogy a matatut azért nem állítják le sosem, mert nem tökéletes a motorja, múltkor be kellett tolniuk a kocsit még Voiban, mikor el akartunk indulni. Folyamatosan dudaszó, hogy jöjjön még több utas. Hja, meg a sofőr se lenne rossz, ha megérkezne. El is indultunk, úgy húsz perc múlva. Vagy mégsem? Stop. Ismételt dudaszó. Tolatunk, valaki elindul szaladva. A pénztáros vagy kaller felszáll és hosszú tolatás következik. Megállunk. Jön még valaki?? De nem történik semmi. Végre elindulunk :D
Vörös a föld és a házak is. Láttam egyik alkalommal, hogy a földet tégla formájúra alakítják és a napon szárítják meg, hogy építésre megfelelő szolgálatot nyújtson. Hogyha lefestik a házakat, akkor az fehér vagy kék :D
Utunk szavannán vezetett keresztül. Majomkenyérfa, kaktusz, termeszvár, tehén, őzszerűség, antilop, a Taita Hills sanctuary-ben gyönyörű madarak. És persze az elmaradhatatlan rázás. Kenyában élj úgy, ahogy a kenyaiak. A legtöbb fehérember utazáshoz kibérel egy kocsit, ha nincs is itt sajátja és úgy megy bevásárolni is a városba, feketékkel cipelteti a cuccát, és ő maga ki se száll a kocsiból, csak megmondja, hogy mit is kér. Mi ezzel szemben matatuban nyomorogtunk Bura Stationig, majd buszra szálltunk. Jó kis zötykölődés. Földút a megye fővárosába vezető út is, és még rosszabb állapotú mint ami Voit és szállásunkat összeköti. Rengeteg por jött be az ablakon, merthogy légkondi persze nincsen, ez pedig tüsszögéshez vezetett nálam, merthogy alapból allergiás vagyok a porra.
Kész vadaspark az egész ország. Buszunk átment a Tsavo nemzeti parkon, ahol odafelé zebracsordát láttunk. Vissza már elefántot is :D
Itt kénytelen vagy megszokni a nyugalmat. Türelmes leszel vagy megőrülsz a várakozásban. Míg vársz, hogy induljon a matatu, intézkedjen a recepciós, jobban jársz, ha magadba merülsz és kihasználod az időt, hogy gondolkodj vagy élvezd a tájat az ideges várakozás helyett.
Otthon is csak így lenne érdemes, mondjuk nem is kell ilyen sokat idéznünk a metróra várva.
Annyival nyugodtabbak az emberek, nem rohannak sehova, nem úgy mint az európai ember. A rehabilitációs intézet vezetőjének van faliórája és karórája is, de egyik sem a tényleges időt mutatja :D Ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos az idő. Az iskolába be kell érnie a diákoknak, de egyébként az idő miért is lenne fontos? Caminon én is lelassultam, de otthon elkezdtem felvenni a rohanó stílust egy idő után. Nem olyan szinten, de ők itt sokkal jobban értik az idő tényleges koncepcióját. Intelligens embernek gondolják az európai embert, és úgy gondolják, hogy nagyon sokat tanulhatnak tőlünk. De valójában mi is sokat tanulhatnánk tőlük. Életszeretetben, emberszeretetben, vendégszeretetben, időhozzáállásban mindenképpen.
Akármikor vége lehet az életünknek, bármelyik pillanatban véget érhet. És egyébként is nem az fontos, hogy mennyi időd van, hanem az, hogyan éled meg azokat, mennyire élvezed és mennyire használod ki azt, amit kaptál…
Amint megérkeztünk Taveta koszos kisvárosába és szállást is intéztünk, kirándulást szerveztünk a Challa krátertóhoz. A sofőrre majd egy órát kellett várnunk. Ehhez hasonlóan kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem pedig sürgetni-erőltetni dolgokat. Sokkal türelmesebbnek kell lennem. Ezt kell itt megtanulnom. Vagyis ezt is a feltétlen szeretetadás mellett.
De megérte a várakozást. Gyönyörű krátertó, melyet kettészel a tanzán határ és az azóta már bezárt lodge szobáiból és bárjából tökéletes kilátás nyílik a Kilimanjaro hegyére. Mikor ott voltunk, egy felhő félig eltakarta a hófedte csúcsot, de így is gyönyörű volt.
Ebédeltünk egyet, délután bejártuk a várost és este elmentünk pihiképp egy bárba. Sört rendeltem, leültünk az árnyékba. Megittunk egy sört, ami kezdett a fejembe szállni már pár korty után. A meleg megtette a hatását. Pedig otthon elég jól bírom a piát. Egy lány odajött hozzám beszélgetni, nagyon aranyos volt, de fáradt is. A biliárdról kérdezett, úgyhogy el is kezdtem nézni a játékot, és e kapcsán beszélgetést kezdeményeztem a fiúkkal. Meglepetésünkre egy billiárdasztal állt előttünk, amihez jöttek is játékosok, de kicsit másképpen játszották, mint ahogy mi megszoktuk. Megvolt benne a logika, melyet meg is tanítottak nekünk. Ennél a verziónál kell egy matekos, aki nem alapszabályként nem ihat sokat :D Számonként kell előrehaladni és a növekvő sorrend szerint kell eltenni a golyókat, nem színenként. Ha nem tudod eltenni, és hozzá sem érsz a golyóhoz, akkor mínusz-pontot kapsz, ha elteszed, plussz-pont…
Szal kellemes kis beszélgetés kerekedett ki ebből. Erik meghívott minket egy italra, hogy ne induljunk olyan hamar. És tovább beszélgettünk. Mikor befejezték a játékot, akkor is folytattuk, pedig már jó sötét volt. Annyira boldognak és elégedettnek tűntek a fiúk, de kiderült, hogy ez kicsit csak a látszat. Nekik is vannak problémáik, ugyanúgy meggyötörtek és életuntak tudnak lenni a boldog „maszk” mögött, de közben nem elkeseredetten ülnek otthon, mint néhány ismerősöm, hanem próbálják élvezni az életet, kedvesek mindenkivel, cél nélkül is beszélgetésbe elegyednek az ismeretlennel és nem néznek furcsán, ha rámosolyogsz a melletted ülőre (mint otthon a metrón).
Annyira jó volt külön szobában lenni. Zuhanyozni, még ha nem is volt melegebb, mint némely gimiben. Egyre többre értékelem a kis apróságokat. Nem zavart a pottyantós wécé, sőt tökre örültem neki, hogy nincsen semmi problémám a guggolással. Tökre jól van a lábam, a térdemnek semmi baja nincsen a guggolással és a „sétálunk-sétálunk, egy kis dobra lecsücsülünk, csücs-t :D
Korai kelés, kisétáltunk, hogy megnézzük a napfelkeltében a kilimanjarot. Még sötétben indultunk el, annyi csillag volt fent az égen. Megláttam a cassiopeiat is :D Tehát jó helyen vagyok :D Hullócsillag. Már megérte felkelni, és még sehol sincsen a hegy.
Jó sokáig sétáltunk, mire felkelt a nap. Totál lehetett látni a hegyet, ki lehetett venni a távolban a hófedte csúcsot. Sajnos azokon a képeken, amiket én készítettem, nem annyira jó. Most kicsit sajnáltam, hogy nem vettem új fényképezőgépet. De az a lényeg, hogy én mit láttam. Hogy ti nem láthatjátok ugyanazt, mint én, az a ti bajotok :P
A napfelkelte totál olyan volt, mintha egy narancsot raktak volna fel az égre. Hozzá kell tennem, hogy otthoni narancsot, ami narancsszínű. Itt zöld a színe a narancsnak és a banánnak is, pedig már ehetően érett.
Majd piac, pihi még a szobában. Kihasználtam a saját szoba előnyét, zuhanyoztam még egyet, pihentem még a kemény ágyon, ami nem olyan, mint a kráter-ágyam az árvaházban. És ebédidő után indultunk is a buszállomásra. Volt is egy busz, ami délután egykor indult. Volna. Félórán keresztül még sétáltam a piacon, ahol nagyon sok törzsi ruhás férfivel és nővel találkoztam. Ők általában az árnyékban ültek, én meg jártam körbe, utolsó pillanatig sétáltam a piacon, míg társam végig fent ült a buszon. Egy maszáj férfi is rám köszönt az árnyékból, de akárcsak a gyerekek, a válaszommal nem tudott mit kezdeni. De szép szál férfi volt, az tény. Egykor felszálltam a buszra, és fél háromkor el is indultunk :D
Én a folyosó oldalon ültem, egy sorral előttem két maszáj nő ült. Mikor a közelebbi észrevette, hogy fehérek vannak a környéken, megszólított, és megkérdezte, akarok-e fényképet készíteni róla. 100 shilling! Mondtam, hogy nem, köszönöm. Erre a nyakláncát ajánlotta. A modern világ hatása. Milyen jó. Ebből élnek már szinte, hogy fényképalanynak adják magukat és eladják napi szintű használati eszközeiket. Mikor leszálltak, a kaller tolmácsolta, hogy a nő velem akar jönni, és mosná a ruháimat. Furcsa volt, hogy az ürge se akarta megérteni, hogy magamnak is képes vagyok mosni. Fehér emberről nagyon az terjedt el, hogy gazdag amerikai, aki a gyerekeknek édességet ad, egy fényképért vagy nyakláncért minden pénzt odaad és csak mosógéppel tud mosni.
Mindenesetre most is jó helyre ültem. Nem ablak, folyosó mellett. Szomszédom és az előtte ülő férfi megütögette a karom, ha látnivaló volt a túloldalon. Így láthattam közelebbről elefántot is. Először a távolban láttam egy fa alatt. Antilop, elefánt, vörös orrváladék, tüsszögés, köhögés, elszineződött nadrág. Mindez hála a vörös földnek, pornak az úton. Csak előjött az allergia. Sok ez az egész nap porban, pláne mikor megszoktam a betont; az árvaházban is az van.
Az átszállóhelyen megrohamozott minket pár férfi minket. Információt adnak át, beszélgetnek, kedvesek. Ha jön egy matatu, megrohamozzák, leállítják. Pénzt kapnának azért, mert utast szereznek, de közben az utas velük és nélkülük ugyanúgy utazik.
Jó volt ez a kirándulás! Volt időm magamra, egyedül, nem a gyerekekre gondolva, tényleg egyedül, külön szobában, csendben.
Megérkezés. Az óvisok rögtön rohantak hozzám, jól megölelgettek. Kivéve Angelat,ő egész este neheztelt rám, került, nem nézett rám, ha hozzászóltam. Majd imádkozásnál már odajött. Zenabu is nagyon megörült nekem. Ült mikor megérkeztem, mosolygott, felállt és megfogott. Aztán pár pörgetés következett, még be se vittem a táskám. Átöltöztem és jöttem is ki a kicsikhez. Hiányoztak azért. Jó volt magammal lenni kicsit, kirándulni egyet, de jó volt visszatérni. Máris várt pár kaki. Zenabu totál ki akart sajátítani, ha jön valaki és bújik-mászik, akkor máris megüti. Stramm kiscsaj. Imádom.
Monday, March 16, 2009
Kaja
Mindenki azt hitte, hogy szépen le fogok fogyni kinntartózkodásom alatt. Egyenlőre nem tapasztalom. Nagyon jó kis kajákat kapunk itt, naponta kétszer adnak melegételt, pedig mondtuk előre, hogy jó nekünk kenyér, ehhez képest két és fél csomag kenyér van a hűtőben…
Azért fogyáshoz talán az vezetne, hogy naponta háromszor eszünk, este nincsen nasi pisztácia, pop corn vagy forró csoki. Vagyis még nem, merthogy hoztam magammal egy kis csokiport a choxolat-ból meg van valami bocis forró csokipor, de az sehol sincs az enyémtől :o
Szal
1. Reggeli: gyümölcs – banán, mangó, papaya. Eddig még nem ettem papayat. Először csak nagyot néztünk egy tök-féleségen, hogy azt miért tették be az étkezőbe. Haonló módon elfogyasztottam, mint a sárgadinnyét, de nem jöttem rá, hogy mit is ehettem. Amikor sister bejött és evett velünk, akkor jöttünk rá, hogy az a gyümölcs, amit befőtt és aszalt gyümölcs formában ettünk, valójában hogy is néz ki :D
2. Ebéd: általában rizs spenóthoz hasonló étel párolva, ma éppen rántottával. Hetente kétszer kapunk húst vagy halat. Vagy chapati lencseszerű cuccal.
3. Vacsora: Hasonló mint az ebéd. Ma sült krumpli káposztával. Egyszer kaptam abból is, amit a gyerekek esznek: Kukoricakása, bab-kukorica keveréke. És semmi bajom nem lett tőle. Pedig ettől óvtak a többiek.
4. Még tejet is ittam, forralás nélkül. Nem félek semmitől, nem lesz semmi bajom, tudom jól.
Nagyon finomakat eszünk, úgyhogy még inkább irigykedhettek :P
Azért fogyáshoz talán az vezetne, hogy naponta háromszor eszünk, este nincsen nasi pisztácia, pop corn vagy forró csoki. Vagyis még nem, merthogy hoztam magammal egy kis csokiport a choxolat-ból meg van valami bocis forró csokipor, de az sehol sincs az enyémtől :o
Szal
1. Reggeli: gyümölcs – banán, mangó, papaya. Eddig még nem ettem papayat. Először csak nagyot néztünk egy tök-féleségen, hogy azt miért tették be az étkezőbe. Haonló módon elfogyasztottam, mint a sárgadinnyét, de nem jöttem rá, hogy mit is ehettem. Amikor sister bejött és evett velünk, akkor jöttünk rá, hogy az a gyümölcs, amit befőtt és aszalt gyümölcs formában ettünk, valójában hogy is néz ki :D
2. Ebéd: általában rizs spenóthoz hasonló étel párolva, ma éppen rántottával. Hetente kétszer kapunk húst vagy halat. Vagy chapati lencseszerű cuccal.
3. Vacsora: Hasonló mint az ebéd. Ma sült krumpli káposztával. Egyszer kaptam abból is, amit a gyerekek esznek: Kukoricakása, bab-kukorica keveréke. És semmi bajom nem lett tőle. Pedig ettől óvtak a többiek.
4. Még tejet is ittam, forralás nélkül. Nem félek semmitől, nem lesz semmi bajom, tudom jól.
Nagyon finomakat eszünk, úgyhogy még inkább irigykedhettek :P
Subscribe to:
Posts (Atom)