A hétvégén elhamarkodott kijelentést tettem, miszerint nekem semmi bajom nincsen és nagyon szerencsés vagyok. Oké, elismerem, hogy valóban szerencsés vagyok, de ezt eddig is tudtuk :P Szal nem nagyon kaptak el szúnyogok, nem jelentenek semmi problémát, csak két este zavarták meg kicsit a nyugalmam, mikor a játékszobában gépeztem és tegnapelőtt este, mikor úgy döntöttem, hogy nem húzom ki a szúnyoghálót. Hát, jött is pár szúnyog, mégiscsak szeretik a véremet :D Rékának ugyan volt kétszer láza, ami összesen három nap minuszt jelentett neki, melyet végig az ágyban töltött. De rájöttünk, hogy ez nagy valószínűséggel a Lariam (malária elleni gyógyszer – lásd korábbi bejegyzés) mellékhatása lehet. Nekem ilyen problémám nem lesz, mivel úgy döntöttem, hogy nem szedem be ezt a gyógyszert, a sok már korábban említett mellékhatás és a hozzáállásom miatt (nem lesz semmi bajom, ha csak nem félek tőle ezerrel és ezáltal bevonzom az életembe).
Semmiféle sokk nem ért, mikor megérkeztem, sem az ország, sem az árvaházban uralkodó körülmények miatt, pedig még Emese is így kérdezte, hogy túl vagyunk-e az első sokkon? Komolyan mondom, hogy nem értem miért!! Elmentünk Tavetába kirándulni és láthattuk a Kilimanjarot és barátra is szert tettem, aki testvére állítása szerint soha nem fog elfelejteni. Ez a testvér pedig majd ha szükségünk lesz rá, körbevezet minket Nairobiban. Mindenféleképpen szeretném, ha helyi ember legalább este bevezetne az ottani életbe és nem csak a turista látványosságokat szeretném látni. Na meg persze a slum is érdekel, oda pedig helyi nélkül nem szabad betennie fehér embernek a lábát.
Szal nagyon szerencsésnek mondhattam magam, mindezidáig. Vasárnap erre azért rá kellett cáfolni. Az én szép kis lábamnak befellegzett, egy időre ;-)
Az óvisokkal kimentünk a rétre, miután sokadszorra körbementünk a sambán. Zenabu nagyon élvezte, de a teheneket inkább csak az ölemből nézte meg :D Kint voltunk a réten, a fiúk ugráltak, a lányok csak körülöttem-rajtam ücsörögtek szokás szerint. Eldőltem a fa árnyékában rám szóródó napfényben, annyira kellemes volt, becsuktam a szemem, és csak élveztem. Majd egyszercsak Angela felpattant az ölemben, de nem igazán vettem róla tudomást, csinált már ilyet a pici lány. A következő pillanatban pedig égető érzés vágott a lábamba. Kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy Beatrice egy lapát fém részét tartja a lábamhoz. Nem tudom, mennyi ideig tartotta, de nagyon rossz érzés volt. Majd Michaelem rögtön elkezdte simogatni a lábam, mintha attól meg is szűnne a fájdalom ;-D
Estére jó nagy pukli nőtt a lábamra: a jobb lábam alsó szárán a bokámtól öt-tíz centire. Bekentem fenistil géllel Angela vízhólyagját is, merthogy neki ugyanezen kórisme csak kisebb kiterjedésben. Másnap Angelának kipukkadt a hólyag, úgyhogy kihoztam a fertőtlenítőt és bespriccoltam. Mire úgy felszisszent a pici lány, hogy úgy döntöttem, hogy rögtön előtte megcsinálom magamon is, pedig fertőtleníteni a nekem még növekedő hólyagomat nem akartam. Onnantól kezdve sokkal jobban viselte a beavatkozást. Viszont nem tűnt annyira jó ötletnek, hiszen nekem kis vérfoltok jelentek meg a lábamon. Mivel nem akart csökkenni a seb mérete és a hólyag is inkább tovább növekedett, gondolkodóba estem. Ekkor ugrott be, hogy nálam mintha még lenne egy vízhólyagtapasz, ami a caminoról maradt. Szépen rá is tettem a lábamra, de sajnos a kis vér, egyre több lett és így nem volt valami szép látvány, a seb körül pedig halvány pirosan világított a bőröm elég nagy sugárban. Estefelé már nagyon nehéz volt rálépni a lábamra, komolyan nagyon nehezen tudtam odamenni a picikhez is. Úgyhogy délután pihenőre tértem, aminek az lett a vége, hogy ágyban maradt egész este, annyira gyengének éreztem magam. Nehezn tudtam aludni, de nem bírtam kikelni az ágyból, csak a wcig mentem el és étvágyam sem volt. Mintha lázam is lett volna. Megfordult bennem, hogy maláriás lettem és azért van lázam. Rögtön az idegeskedés, és minden a legrosszabb… mégsem sikerült még teljesen levetkőznöm a szülői örökséget…
De megmaradtam. Tegnap reggeltől estig a kicsikkel voltam, nem akartam sokat szaladgálni, de azért labdáztunk is. Mindenki nézegette a sebem, hozzá akartak érni, amit persze nem hagytam. Csak Sheilának sikerült keményen megérintenie, aminek nem örültem. A felnőttek folyamatosan azt kérdezgették, hogy miért nem megyek el az orvoshoz. Miért kell mindennel rögtön orvoshoz fordulni??? Rékát is mindig oda akarták küldeni. Én nem olyan vagyok, hogy minden kis aprósággal rohannék a dokihoz.
A tapasz tegnap estére szépen ki is szívta a folyadékot a sebből, ma reggelre még adott egy kis váladékot, de a betadine-nak hála már szépen varrasodik, most csak a színe furcsa ennek a 4*3 centis sebnek. A bőrpír pedig rendesen visszahúzódott, egy kis genny még jön, de életben maradok.
Hú, ezt most jó részletesen leírtam sorry érte.
Ez is ket dolgot mutatott meg nekem:
1. Az a 11 eves gyerek, akit felnott munkara bevonnak mar, es valoban felelossegteljesen viselkedik es nehany joval idosebbet meghazudtoloan viselkedik, o is ugyanugy gyermeklelket hord magaban.
2. A ferfiakkal valo viszonyom nem tokeletes, de ezt eddig is tudtam jol. (A jobb oldal a ferfiakhoz kapcsolodo oldal...)
No comments:
Post a Comment