nincs olyan h lehetetlen

Az egyik kis csöppségem (oké, 12 éves nagyfiú :)) mondta,h nincsen olyan,h lehetetlen. Nagyon igaza van. És az életet is így kellene élnünk.
Bármire képes vagy. S ha korlátokat látsz magad előtt, ne feledd, hogy azokat egyes egyedül Te magad építed fel a saját korlátaidat. Ha az életet úgy fogod fel, mint egy társasjátékot, ahol több életed van, és ha nem jutottál a játék végére és úgy estél ki, akkor talán könnyebben belemennél kockázatos döntésekbe. Viszont egy dolog biztos. Én nem akarok életem végén szembenézni álmok sokaságával, melyeket nem valósítottam meg. Ami a szívem mélyéről jön, azt igenis megvalósítom. Már láttam,h a legfőbb akadály,ami eddig visszatartott, nem is valós,hanem csak az én fejemben létezik (kicsit azért is mert beleültették). A szembetűnő akadályok csak bennem vannak. És egyedül a saját belső félelmemből táplálkoznak.

back from the wonderland to the real life

Vasárnap este tértem vissza egy valódi tündérországból. A tábornak még gyerekek nélkül is fantasztikus energiája volt. Nem csoda, hogy kihagytam a hétvégi sulit és inkább ottmaradtam még. And now back to real life.

Munkából hazafelé a Margit-hídon szembejött velünk úgy tíz enyhén italos állapotban lévő, szemmel láthatólag hajléktalan férfi, s az egyik agresszívabb, rendesen nekem is jött, s bele is könyökölt a mellembe.
"Helló Timike, ébresztő! Itt vagy újra Budapesten!" - Szinte hallottam a nekem szóló kiáltást. Aztán elmentem forró csokizni, ott irogattam kicsit. Záróra táján elkezdett kicsit szemerkélni az eső, mégis sétára adtam a fejem. Persze az ének az esőben nem maradhatott el :) Így az energiaszintem változatlanul magasan maradt. Ilyenkor olyan, mintha tovatűnne a megfázásom is. Csak az orromon lévő seb mutatja,h vmi nem stimmel.

Egyébként biztos,h ez a való világ? Lehet olyat mondani,h camino/kenya/tábor vs real life? Oké, kicsit mind olyan volt számomra, mint az élet leképezése. Ezekben a szituációkban könnyen megláthat az ember (ha nyitott szemmel figyel és van ideje integrálni) alapvető igazságokat. De ugyanez igaz egy meditációs állapotra is, a duna-parton reflektálva ugyanez történik velem. a sirályok reptéből, a kacsák úszásából is tanulhatunk. Vagy egy kosármeccsből, egy hegyi túrából, búvárkodásból… Az életben minden egyes dolog a mi tanulásunkat szolgálja. Nem is csoda, hiszen pontosan azért jöttünk a földre, azért vettünk fel fizikai formát,hogy részese legyünk az egyik legjobb iskolának. Az pedig, hogy az előttünk lévő dolgokból tényleg tanulunk-e vagy elsiklunk felettünk, csak a mi döntésünk.

És mi a valódi? A mindennapi dolgok vagy az ilyen élmények? A szürke hétköznapok vagy azok a hetek-hónapok, amik színt visznek az életünkbe? Mindegyik. És mindig az a valódi, ami éppen van. Csak a jelen valóságos, minden más csak viszonylagos és csak az elmében létezik. Mégis gyakran menekülünk előle, pedig az az igazi ajándék (present! - milyen kifejező is az angol?). Mégsem vagyunk mindig jelen a jelenben. Aggódunk a jövő miatt és búslakodunk a múlt elhalasztott lehetőségei s hibái felett. Ahelyett, hogy ÉLNÉNK!

Ember tervez, Isten végez

Újabb bizonyíték mutatta számomra e mondás igazságát. Jobb nem is tervezni. Nem is nagyon szoktam kis dolgokban, csak nagyban tervezem. De lehet,h abban sem kellene!? Azért valamennyire jó,ha felállítunk magunk előtt egy elképzelést,h hosszú távon tudjuk valamihez tartani magunkat,de a végén úgyse feltétlen az lesz, amit terveztél.

javul a helyzet, mégis kripta-érzetem van ma

A hétvégén újabb dolgokat tudatosítottam magamban a főnökömmel kapcsolatban és sokkal jobb is lett a viszonyunk. Nagyon meglepett,h tényleg mennyire gyorsan átalakulnak a tapasztalt dolgok azáltal,h tudatos szintre emelsz néhány erőt,ami a háttérben búvik meg.

Rájöttem,h miből is építkezik az h olyan magas lóról beszél és állandóan harcolni akar. Előző kollegám volt mindig a fekete bárány a szemében, bármi is volt, ő volt a hibás, most pedig én lettem az,aki ha igaza is van, hülyeséget mond... Olyan érzésem volt,h mindig harcolnia kell valakivel. Rájöttem,h ez nem is csoda. Hatvan fölött van, be kell bizonyítani másoknak, de leginkább magának,h mennyire jó a szakmában, bármiben. Lehetséges,h fitt és rengeteg erő van benne,de mikor decemberben lejár a szerződése, akkor hova tud menni? Ki az, aki egy nyugdíj előtt járó embert venne fel? És itt vagyok én, fiatal, friss, jó tapasztalattal, előttem a világ és még okos is vagyok. Rájövök dolgokra, amire ő nem, megcsinálom rendesen a dolgom, persze,h vmi hibát kell találnia. Ha még nem is fogtam hozzá valamihez, már rávilágít,h ott gáz van,h magát fényezze. Ha kérdéssel fordulok hozzá, lefitymázza,még ha tényleges probléma, akkor is, és napokkal később tér rá vissza, és beszéli meg a főnökeivel azt,amit korábban felvetettem...
Nem jó menedzseri stílus a micro-management és a lefelé taposás, de ez van. Vagyis volt. Hétvégén anyával való beszélgetés alatt rájöttem néhány nagy igazságra, és hétfőn az irodába belépve, már nem az a jeges hangulat áradt felém főnökömtől. Tovatűnt az a fölényes stílus, már nem kioktató módon beszél velem. Mintha teljesen átváltozott volna. És mindehhez cska egy jó kis beszélgetés kellett :)

Bármennyire is javult a helyzet, mégis ma teljesen az az érzésem,h egy kriptában vagyok. Kolleganőm lekapcsoltatta a zenét is, mindketten fejhallgatóval a fejünkön hallgattunk zenét. Néha főnököm hozzám szólt egy probléma kapcsán (nagyon kedvesen! :)) Mégis vmi nem stimmel. érzés szinten. vmi nagyon gáz. de nem tudom mi lehet az.

Nagyon sok mindent tanultam magamról itt. Kolleganőmmel is nagyon jól megvagyunk, jófej emberek vannak, most már nem akarok menekülni, elvagyok, kigondoltam,h hogy is tudnám a legjobban építeni a jövőmet. Mégis itt van ez az érzés. azt nem tudom,h a pénzügy miatt v pedig azért mert ide kell bejönnöm és arról sincsen fogalmam,h miből építkezik, csak van. majd utánanézünk...

Néhány gondolat az ítéletről

Tegnap hosszú idő után találkoztam az egyik legjobb barátnőmmel. Sok mesélnivalónk volt egymásnak, hiszen majdnem három hónapig nem volt itthon. Én is meséltem arról,h mi minden történt velem és milyen volt a nyaralás...
Nagyon sokat adok az ő véleményére, közel állunk egymáshoz, bármikor számíthatunk egymásra, de ezúttal ellentétes véleményen voltunk.

Láttam rajta,h nem tetszik, amit mesélek, elítélő tekintetet vágott, de inkább befogta a száját és csak sokkal később mondta el,h mennyire nem tetszik neki. Én meg csak mosolyogva vagy inkább nevetve néztem rá. Nem lepett meg, erre számitottam, sejtettem,h nem fog neki tetszeni a dolog. Gondoltam,h el fogja ítélni az őrültségemet,h ennyire nem hallgattam az eszemre.
Én magam is elítéltem másokat, s normál helyzetben elítélném saját magam is. Sőt, ez volt korábban is a helyzet. Hajlamos vagyok arra,h leszabályozzam magam ésszel. Azért mert az eszem mást mond, nem hallgatok a szivemre, és nem teszem, amit a belső gyermek szeretne. Oké, a gyermek és a kis őrült közel áll a felszínhez, gyakran feljut, de az erkölcseim, a társadalom elvárásainak való megfelelési kényszer azért mindig megvolt.

Ezúttal hagytam magam és egy egész hétre kikapcsoltam az agyam és annyira jól esett! És most utólag visszatekintve, látva barátnőm elítélő tekintetét is csak nevettem a szemébe. Elmondta a problémáját, én pedig válaszra se méltatva csak átöleltem, és úgy tartottam pár percig szótlanul. Tudom jól,h igaza van. Mégis a zsigereimből érzem,h helyesen cselekedtem, szemernyi kétely sincsen bennem. Azt tettem, amit tennem kellett, és ezt sose fogom megbánni. És tudom jól,h azt bántam volna,ha nem teszem meg, ha hagyom h az eszem átvegye az irányitást,mint tette sokszor.

Olyan voltam egy hétig, mint Kenyában. Szabad! Teljesen szabad! Oké, esténként is ilyen szoktam lenni,de nagyon jó volt újra huzamosabb ideig!

És ítélet. Van jogunk bárkit is bármiért elítélni? Mi is sokmindent megtettünk életünk során (és még előző életekről nem is beszélek), és nem ismerjük a másik körülményeit. Nincsen jogunk ahhoz,h elítéljünk másokat. Mégis sokszor megtesszük. De valójában önmagunkat ítéljük el. Nem lenne könnyebb ítéletmentesen élni? Szabadon?

Miért nem bízom saját magamban?

Nyaralásunk során bejártunk egy szép kis várat, ahol szépen külön kerültem a többiektől és elindultam a saját utamon. Teljesen szem elől tévesztettem a többieket. Sok idő eltelt és sehol se volt senki. Nem ijedtem meg, az érzésem mutatta,h el kell indulnom lefelé, a fiúk biztos kimentek és majd a kocsinál találkozunk... Nyugodtan bandukoltam lefelé, sőt inkább repültem. Egészen addig, mig össze nem futottam egy másik útitárssal. Ekkor megszólalt az agyam. Biztos szóltak volna neki a fiúk,ha kimennek,de nem mondtak neki semmit. Akkor minden bizonnyal valahol még a vár területén belül vannak...
Bármennyire is éreztem,h mennem kéne, meg akartam látni őket. Kimentem a bejárat elé, hátha meglátom őket. De mivel sehol se találta szemem a két fiatalembert, inkább visszafordultam. Belül tudtam,h felesleges. Mégis szükségesnek tartottam h jöjjön vmi megerősítés. Sokáig ücsörögtünk odabent, felmentem, hátha fentebb várnak minket. De sehol semmi. Végül faképnél hagytam az eszem és nagy nehezen elindultam lefelé. Pár méter megtétele után meg is láttam egyiküket. Akkor pedig már szabadon tudtam repülni lefelé :)
Bosszantó volt,h hagytam,h elteljen egy csomó idő, ahelyett,h csak hallgatttam volna rögtön a megérzésemre. De szinte megbénított az eszem és a látni akarás. És nem tudtam mit tenni vele. Csak várni, míg felül nem kerekedett az érzés és megérzés.

Nagyon gyakran jönnek megérzéseim, mégis valamiért mindig külső megerősítésre várok. És ez még csak egy kis dolog volt. Komoly döntéseknél még inkább így van. Nem elég,h jelez a bensőm,h mit kellene tennem, én még várom arra,h külső tényezők is megerősítsék,s ha az nem jön, akkor nem fogadom el csak úgy a jeleket. Miért nem bízom saját magamban? Annyiszor tapasztaltam már,h az csak jó,ha hallgatok a bensőmre, mégsem bízom magamban még eléggé...
Mi kellene még hozzá? Egy nagy seggberúgás!

"Meddig hagyod még szunnyadni az energiádat? Meddig nem veszel még tudomást önmagad végtelenségéről????"

Mondja a kezembe akadt kis könyvecske, és ezzel teljesen egybevágót mondott egy ismeretlen bácsika az utcán. Rengeteg energia van benned, csak nem tudod, hogyan használd. Először furán néztem csak rá, majd rájöttem,h nagyon is igaza van.

De hogyan tudnám használni??? Mire kellene használnom?