Néhány gondolat az ítéletről

Tegnap hosszú idő után találkoztam az egyik legjobb barátnőmmel. Sok mesélnivalónk volt egymásnak, hiszen majdnem három hónapig nem volt itthon. Én is meséltem arról,h mi minden történt velem és milyen volt a nyaralás...
Nagyon sokat adok az ő véleményére, közel állunk egymáshoz, bármikor számíthatunk egymásra, de ezúttal ellentétes véleményen voltunk.

Láttam rajta,h nem tetszik, amit mesélek, elítélő tekintetet vágott, de inkább befogta a száját és csak sokkal később mondta el,h mennyire nem tetszik neki. Én meg csak mosolyogva vagy inkább nevetve néztem rá. Nem lepett meg, erre számitottam, sejtettem,h nem fog neki tetszeni a dolog. Gondoltam,h el fogja ítélni az őrültségemet,h ennyire nem hallgattam az eszemre.
Én magam is elítéltem másokat, s normál helyzetben elítélném saját magam is. Sőt, ez volt korábban is a helyzet. Hajlamos vagyok arra,h leszabályozzam magam ésszel. Azért mert az eszem mást mond, nem hallgatok a szivemre, és nem teszem, amit a belső gyermek szeretne. Oké, a gyermek és a kis őrült közel áll a felszínhez, gyakran feljut, de az erkölcseim, a társadalom elvárásainak való megfelelési kényszer azért mindig megvolt.

Ezúttal hagytam magam és egy egész hétre kikapcsoltam az agyam és annyira jól esett! És most utólag visszatekintve, látva barátnőm elítélő tekintetét is csak nevettem a szemébe. Elmondta a problémáját, én pedig válaszra se méltatva csak átöleltem, és úgy tartottam pár percig szótlanul. Tudom jól,h igaza van. Mégis a zsigereimből érzem,h helyesen cselekedtem, szemernyi kétely sincsen bennem. Azt tettem, amit tennem kellett, és ezt sose fogom megbánni. És tudom jól,h azt bántam volna,ha nem teszem meg, ha hagyom h az eszem átvegye az irányitást,mint tette sokszor.

Olyan voltam egy hétig, mint Kenyában. Szabad! Teljesen szabad! Oké, esténként is ilyen szoktam lenni,de nagyon jó volt újra huzamosabb ideig!

És ítélet. Van jogunk bárkit is bármiért elítélni? Mi is sokmindent megtettünk életünk során (és még előző életekről nem is beszélek), és nem ismerjük a másik körülményeit. Nincsen jogunk ahhoz,h elítéljünk másokat. Mégis sokszor megtesszük. De valójában önmagunkat ítéljük el. Nem lenne könnyebb ítéletmentesen élni? Szabadon?