Saturday, December 24, 2011

Wass Albert: Karácsonyi mese



Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng. Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda. Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:

- Aztán tudjátok-é - kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?

- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.

- Ez igaz - mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.

Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.

A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki:

"Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akinek még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája."

Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.

A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem. Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva.

Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.

"Minek kínlódsz ezzel a fával? - kérdezte meg az angyal. - Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette."

"Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok."

Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.

"Édesanyám, éhes vagyok..." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek. "

Miért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz."

"Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam."

S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.

A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:

"Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!" Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.

S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszűntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.

- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert.

Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.

Sunday, November 13, 2011

Könnycseppek áztatják naplóm lapjait,
mint hűsítő nyári zápor, úgy potyognak könnyeim.
Pedig ősz van, hideg őszi este,
S nincs mellettem senki,
hogy azt megmelegítse.

Tuesday, July 5, 2011

in the camp





at furcy - in the mountains




Múlt hétvégén elmentünk a PoP-hoz közeli hegyekbe. Nagyon hűvös volt ott, mintha egy másik ország lenne... tettünk egy kis kirándulást is.

mivel mostanáig nem is jutottam odáig,h irjak róla,inkább cska a képek jönnek

fantasztikus hétvége :)

ma reggel érkeztünk vissza a fővárosba egy fantasztikus hétvégét követően.

szombaton reggel bevetettük magunkat az autóba és neki indultunk a sziget egy másik felének, a dél-keleti partot vettük célba. az út eleinte a part mentén haladt, majd egyszercsak egy éles kanyar és csak hegyeket láttam magam előtt. felkaptattunk a hegy tetejére, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk. hegy, erdők, és a tenger... majd egy órával később és sok-sok kanyar megtétele után ereszkedtünk ismét lefelé és már egy teljesen más tenger felé közeledtünk. fent a hegyekben azt éreztem,h újra kenyában vagyok, olyan utak, kisvárosok voltak, mint a taita hills hegyei között.
mi más? talán annyi,h itt rendesen aszfalt van. de ugyanazok a szinek, ugyanaz az építkezés, már ha lehet annak nevezni, és ugyanúgy piszok mindenfelé. tehát semmi meglepetés.

majd megérkeztünk úticélunkhoz. jacmel városa egy nyugodtabb kisváros. persze itt is sok motoros, autós, és mindegyik folyamatosan dudál. egyszer azért h megköszönje,h elengedted, egyszer azért,h leszidjon,... mindig dudálnak.
az épületek? csupa rom. de valaha szépek lehettek. még a századelőről megmaradt patrícius villák,s nagyrészüket réges-régen nem laknak.
nem tudnám azt modnani,h mindez csak a földrengés eredménye, sőt. nagyvalószínűséggel réges-régen olyan szar állapotban vannak a valaha szép épületek, mint amilyenben most láttuk. a lakosok nem tesznek semmit sem azért,h jobb körülmények között éljenek. másfél évvel a földrengés után se takaritották el még a maradványokat.

tegnap láttunk egy itteni focipályát. a pálya negyedét szemét borította, de a játékosokat absz nem izgatta a dolog. játék közben egy srác elkezdte söpörni a szemetet, de nem sokat javítva a helyzeten. a lányok pedig a tengerparton mindenfelé szétdobált szemét közepén ültek v feküdtek. ők tényleg ehhez vannak hozzászokva, ebben nőttek fel. sztem nem sokat rontott a haiti ember életén a földrengés. inkább csak javított. rengeteget tud dobni a gazdaságon az aid workers-k által generált összegek és a burjánzó katasztrófa turizmus.

elmentünk egy szinte érintetlen tengerpartra. gyönyörű volt. és persze. elfelejtettem vinni magammal a fényképezőgépet...
egy kedves házaspár említette nekünk,h van egy kis vizesés, ahova érdemes ellátogatni. hát vasárnap reggel célba is vettük. egy kis séta a hegyen, csúszós szandálkában. absz nem erre készültem, kérem szépen. de esés nélkül megúsztam :) megérkeztünk az első swimming poolhoz. már ekkor elkezdtem ámulni. a guide pedig csak hajtogatta,h ez még semmi... majd haladtunk tovább és egy annál is szebb kis tavacskához értünk. egy kis kötélmászás és a sziklák közt megbúvó tavacskához értünk, melynek legtávolabbi részében egy csodálatos vízesés várt ránk. roberttel fogtuk is magunkat és rögtön bementünk a vízbe. a tó közepén kis szigetecske volt, felmásztam rá, míg ő felmászott egy sziklára a vizesés mellett. mikor felért és integetett nekem, egy férfi megkérdezte,h a férjem-e, és hova valósiak vagyunk... nagyon jó érzéssel fülentettem kicsit,s mondtam,h igen. bonyolult lett volna elmagyarázni a helyzetet... vagy nem is annyira...

a szálloda hallja a pesti romkocsmákra emlékeztetett engem. de nagyon bejött mindkettőnknek. csak a szúnyogok ne csíptek volna agyon bennünket egész éjszaka, és ne kellett volna visszatérni egy ilyen fantasztikus hétvége után...
dehát, dolgozni jöttem én ide, s nem szórakozni. de azt is kell.

sokan irigykedtek rám,h itt vagyok három hetet és a legjobb helyeken már jártam is. hát. bele kell sűríteni, amit lehet.
nem gondoltam volna,h egy háromhetes mission ennyi mindent tartogathat. igaz, egy ember életét feje tetejére tudja fordítani egyetlen pillanat is.

Friday, June 24, 2011

fekete pöttyös

A minap annyi bókot kaptam, h már belepirultam.
Felvettem a kis fekete pöttyös ruhám, amit az egyik kedves otthoni kolleganőmtől kaptam, és még azt se engedte,h fizessek érte. Hát, nagyon jó ajándéknak bizonyult  És nagyon jó gondolat volt,h beraktam.

Csak azért hoztam el magammal, hogy tudjak valamit az irodába felvenni, ha Genfbe kéne mennem direktbe. Egy kolleganőm azt mondta,h hosszú nadrágot vegyek fel mindenképpen, de szoknyában sokkal kényelmesebb nap közben, estére persze mindenképpen kell a hosszú nadrág a szúnyogok miatt. Napközben viszont elég a mosdóba elmennem a légkondicionált szobából és máris beizzadok a hosszú nadrágban, bármennyire is lenge.

Tehát felvettem a táska mélyén rejtegetett kis ruhácskámat, és mindenki megcsodált. Az olasz delegáltak beszélgetés közben is inkább csak engem néztek. És Francesco szóvá is tette,h mennyire jól nézek ki és bármikor lát engem, nem csak ma, csak ámul utánam.

Egyik alkalommal kiléptem a finance szobából, és jött egy kis fuvallat, felfelé fújva szoknyámat. Robert, a security guy pedig pont akkor ért a folyosó másik végére. Rögtön én lettem Marylin, és onnantól csak egy újabb fuvallatot várt. De én már óvatosabb voltam. Azóta eltelt pár nap és még mindig emlegeti.

Már el se akartam hinni,h tényleg ennyire jó lennék. Mondtam is Poulnak, de erre csak annyit mondott,h igazuk van és You have the figure to wear it. You should wear this kind of things more often... and stuff. Szte a base camp “lányai” nagyon irigyek rám. Nemcsak azért mert fiatalabb vagyok náluk, de inkább azért,h ilyen jól nézek ki. Ők is voltak fiatalok, de nem voltak olyan adottságaik, mint nekem.

Az ilyenek vhogy nagyot dobnak az önbecsülésemen. Én sose tartottam magam kimagaslóan szépnek. De az is lehet,h csak a mondás igazsága bizonyosult: a magyar lányok a legszebbek. S én ezt eddig nem láttam.

Este pedig a hangomat dícsérték,h olyan kellemes, jó hallgatni. És a fiatalember jó hosszasan hallgatta is...

visit to the field - shelters




Tegnap elmentünk a shelterekhez. nagyon durva volt. azt hittem,h sok mindent láttam már,h kenya felkészitett. de nem. nagyon durva körülmények között élnek az emberek. és az a durva,h még igy is csupa mosolygós arcot látok. a gyerekek annyira örültek neki,ha lefényképezték őket. én ugyan nem készitettem sok képet, de nagyon jól eljátszadoztam a gyerekekkel. a kollegák annyira édesek voltak, mindent részletesen elmagyaráztak nekünk,h mit csináltak eddig, milyen kihivások vannak, milyen terveik vannak a jövőre és milyen nehézségek jöhetnek... minden delegáltnak látnia kéne ezt -tette hozzá hugh. akkor esett le nekem,h nem mindenki gondolkodik úgy,mint én. h ha már itt van, akkor meg is nézze,h mi történik. számomra természetes volt,h mindenképpen ki akarok menni, még ha csak három hetet töltök is itt. de nagyon sok delegált ki se lép a base camp kapuján. max a strandra... érdekes.

azt hiszem,h a képek sokkal többet mondanak, mint az én hülye szövegem.