Utolsó hét

Korábban elég szépen elterveztem a Kenyában töltött utolsó hetet, sok-sok utazással: Mombasa-Nairobi-Naivasha-Nakuru-Viktória-tó. Természetesen ez nem is így történt. Merthogy az ember tervez, de Isten végez. Amboseliben max 5 napot szándékoztam eltölteni, ebből egy másfél hetes távollét lett és csak azért tértem vissza az árvaházba, mert szükség volt rám, már telefonáltak is utánam,h vásárolni kéne, mert sok minden hiányzik. Úgyhogy visszatértem. Elintéztünk mindent, kicsit beteg lettem és egy héttel később vasárnap hagytam el (pont egy hete) az árvaházat.

Indulás Nairobiba, majd máris aznap tovább Naivasha. Már sötét volt, mire odaértünk. Másnap elindultunk,h megnézzük a Naivasha tavat. Ezzel csak az volt a probléma,h a szárazság következtében annyira kicsi lett a korábbi nagy tó,h sétával nem is értük el, hanem matatura kellett szállnunk. Ott egy újabb séta a public beach-hez, merth ott ingyen lehetett megközelíteni a tavat, míg máshol fizetni kellett :P A fehérek persze a másik helyen mentek be, és csónakba szálltak. Mi a parton sétálgattunk, persze Timike besétált a vízbe is, nem úgy mint mások, akik a hippoktól és krokodiloktól féltek. A szokásos merengős feeling, nagyon ott van a hely. de sajna nem tudom megmutatni, mivel nem sokkal később ellopták a fényképezőgépem...
Rengeteg hippo henyélt nem túl messze tőlünk. Gyönyörűek voltak, mikor kiemelkedtek a vízből. Az egész feeling nagyon ott volt. Csakhát timike mégiscsak fehérből van, és délben a nap megpirítja a bőrét, árnyék meg nem igazán volt. Ezért kénytelenek voltunk elmennni onnan, és el is indultunk tovább Nakuruba.

Nakuru volt az a város, ami a másik lehetséges kenyai tartózkodási helyem lett volna, de végül Bura lett és nem is véletlenül.
Amint megérkeztünk Nakuruba, egy nagyváros nyílt ki előttem, a hozzátartozó dolgokkal. Dugó, tömeg, és a kereszteződéseket csak átkelő emberek, zebra nincsen. Átkeltünk a széles úton, mikor hirtelen szendvicsbe kerültem, két ember fogott közre, s a következő pillanatban már ott se voltak, és a fényképezőgépem se volt már tovább a zsebemben. Én nem akadtam ki, mint mások, csak nyugodtan észrevételeztem. Daniel sokkal idegesebb volt, mint én, nekem kellett nyugtatgatnom. Isten el akarta venni, így kll lennie, én max a biztosítóval próbálkozhatok még, ami történt megtörtént. Úgyh megtettem a szükséges lépéseket: elmentünk a rendőrségre, de persze Afrikában vagyunk és nem mennek gyorsan a dolgok, csak másnap délre lett meg a rendőrségi kivonat.
Éjszaka pedig hidegrázásom volt. Kicsit később pedig melegem volt egy vékony lepedő alatt is. Váltóláz. Bevettem gyorsan a három hónap alatt egyáltalán nem használt lariamot (megelőzés miatt kaptam, de kezelésre ugyanúgy használható), és ennek köszönhetően sikerült aludnom is az éjszaka. Délelőtt, a rendőrség első látogatását követően, laborlátogatás, ahol bebizonyosodott a feltételezésem: malária parazitákat találtak a véremben. Gyógyszert kaptam, vmi jó erőset, amitől érdekesen viselkedtem, a korábbi nyugodt timike, túlreagált minden apróságot. Durvák ezek a gyógyszerek, de legalább meggyógyultam. Újabb látogatás a rendőrségen, egy óra várakozás egy aprócska papírlapra, de már megszoktuk a várakozást. Csak fehér színemre való tekintettel lett csak egy óra. még jó h nem tudták,h engem nem zavar a várakozás,így legalább délután el tudtuk sétálni a Lake Nakuruhoz, ahol rengeteg flamingó él. A nemzeti park területére nem lehet bemenni csak kocsival, de mi amilyen közel tudtuk elsétáltunk a bejárathoz, pihiztünk a fák alatt majmok társaságában, pár méterre tőlünk bufallo és egyebek, és a gyönyörű tó... Fantasztikus hely, csak kár,h a tó partjára nem lehet menni a sok flamingó miatt.

Másnap indulás Nairobiba, ott pedig Ngong Hills. Egyik jóbarátom Karen Blixen regényéhez, vagyis az abból készült filmhez hasonlította bejegyzéseimet,meg is kellett néznem azt a helyet, ahol ő lakott. Gyönyörű egy hely. ott én is el tudnék éldegélni éveken keresztül... Egy igazi angol kúria Nairobitól 20 kmre a hegyekben, nagyon jó klímában. De nem a ház, a hely az, ami fantasztikus. Nagyon szerettem a könyvét, és most már nem csak lelki szemeimmel tudom elképzelni,h hol játszódtak a történetek, hanem magam is láttam. Ezzel a látogatással mindent beteljesítettem, amit szerettem volna megvalósítani. Véget is ért a három hónap, és eljött a hazautazás ideje. És immáron itthon írom e sorokat.
Otthon, édes otthon.

"Success means fulfilling your own dreams, singing your own song, dancing your own dance, creating from your heart and enjoying the journey, trusting that whatever happens, it will be OK. Creating your own adventure!"

-- Elana Lindquist

Everything -- absolutely everything -- that happens in our lives has a spiritual cause. Events on all other levels -- mental, emotional and physical -- are only effects.

When we are struggling with any challenge, whether it be ill health, a lack of money, a lost job, relationships, an accident, whatever -- we need to look for the spiritual learning. We can ask ourselves, "What quality does my soul want me to live more fully?"

"If you start to think the problem is ‘out there,’ stop yourself. That thought is the problem."

-- Stephen Covey

Képek

Ízelítőnek felkerült néhány kép a picasara.
http://picasaweb.google.com/timea.kramcsak/Kenya#

Újra itthon

Tegnap este visszaérkeztem Magyarországra. Nagy nehezen, jó hosszú utazást követően. Reggel hajnali 1-től folyamatosan reptereken és repülőkön ültem délután négyig, mikor a Ferihegy 2B-n a kiírásnak tökéletesen megfelelően már minden csomaggal együtt indultam kifelé a zöld folyosón. Semmiféle késés. Ez számomra nagy szó volt, hiszen mégiscsak Afrikához vagyok szokva. Reggel kétszer mentem keresztül a biztonsági kontrollon, mert véletlenül, hibásan átküldtek minket a 8.as kaputól a 4.-eshez majd vissza. Úgyhogy félórával később indultunk csak el.

Hosszú utazás Nairobiból Kairóba, ez idő alatt három filmet mutattak. És mikor megközelítettük Kairót, még a piramisokat is láthattam. Épp megfordult a fejemben,h mennyire király lenne, mikor megpillantottam a három magaslatot. Kairóban három és félóra a tranzitban. Alig volt üzlet, így nem tudtam nyugati hóbort szerint üzleteket látogatni, hanem leültem az üveg mellett a földre, és naplót írtam, nehogy elaludjak. de mire a budapesti géphez lehetett indulni, már nagyon elfáradtam. csak nem aludtam egész éjszaka. és végre magyar hangot hallottam. olyan szinten megörültem neki :D és már nem láttam csak fehér embert. Pestre érkezve ez volt a legmeglepőbb. Annyira sápadtak az emberek. Mint ahogy magamat is nagyon sápadtnak láttam már pár hét elteltével. Nehéz lesz majd megszokni újra,h csak fehér embert látok azt követően,h három hónapig alig láttam fehér embert.

Na de nem panaszkodom. Újra itthon! :))))

Dhow-ról gondolatok

Lamuban mikor elmentünk egy jó kis hajó-túrára (amit itt dhow-nak neveznek – szuahéli egyárbócos hajó), jött pár gondolat, és elkallódott a papíros.
A hajóúton két párocska tartott velünk: egy idősebb (40 körüli), dél-afrikai férfipár (ahogy kivettük nem csak barátok voltak) és egy 35 körüli baráti pár. Az egyik dél-afrikai, Zaki 30 évesen mondott fel (elege lett az üzleti világból), elment utazgatni, hogy rájöjjön, mit szeretne csinálni, és akkor kezdett el tanítani. Mikor mondtam neki, hogy nem nagyon akarok vissza menni az irodába, hanem el akarok indulni a tanítás felé, akkor csak mosolygott, elmesélte a saját történetét, és hozzátette, hogy ne aggódjak, én még fiatal vagyok. Közben meg közel annyi idős vagyok, mint ő volt akkor, mikor váltott :O

Nem akarom, hogy sok idő menjen el azzal, hogy rabszolgasorban tengetem napjaimat. Valami hasznosat szeretnék csinálni. Tudom, Csíkszentmihályi is megmondta, hogy nem az számít, hogy mit csinálsz, hanem hogy hogyan éled meg azt. A tökéletes élményt a szalag mellett állva is meg lehet élni, és én is megéltem a multikultiban egy ideig, de valami megtört, megszakadt. Jó pénzt keresek viszonylag, de nem az igazi. Ha teljesen ráhagyatkozom az útra, akkor válik igazán láthatóvá. A köd sem száll fel magától, először el kell indulnod ahhoz, hogy egy kicsit tovább láss, majd ismét. De ha csak egyhelyben toporogva állsz, semmi sem történik, csak vesztegeted az idődet anélkül, hogy egy lépéssel is előrébb jutnál.

A gyermekeké az isten országa

Annyira boldogok tudnak lenni a legkisebb apróságnak tudnak örülni, gyorsan elfelejtik a bántalmaikat. Sírnak, ha fáj valami, nem akarnak erősnek mutatkozni. (Egyébként is felesleges, az érzelmekkel való szembefordulás és azok elfogadása az igazi erőpróba és a struccpolitika az egyszerű megoldás.) Nevetnek, ha boldogok. Ha szeretnek valakit, odabújnak hozzá és persze csak maguknak akarják, és épp ezért össze is verekednek azzal a másikkal, aki szeretne belőled egy falatot, még ha előtte fél perccel nagyon jól eljátszadoztak, akkor is. Persze fél perccel később ugyanúgy jópajtások ismét. Könnyeznek, ha elmégy, még ha csak enni is mész el vagy kosarazni, elszomorodnak. Örülnek a gitárnak és persze össze-vissza fogdossák és elállítják a húrokat hiába szólsz rájuk. Mindent magukénak akarnak tenni, így vagy úgy.

És hogy sunyik lennének, ezt csakis cáfolni tudom. Oké, hogy visszatérően akkor pisilnek a picik, mikor tisztába teszem, vagy közel van hozzám. Nagyon élvezik az óvisok is, ha ruhát cserélünk, vagy ha elmegyek velük pisilni-kakilni. Angela is mindig látni akarja a cicim. Moses meg bebújik a szoknyám alá. Zainabu meg szépen kihasználja, hogy annyira szeretem és ha nem is indokolt, akkor is fel kéredzkedik az ölembe. De ez már az én elkényeztetésem...

Ha adsz nekik egyszer édességet, akkor állandóan kérni fognak. Nagyon akaratosak tudnak lenni, de hát csak az ösztöneik vezérlik őket, még nem sikerült a társadalom formájára alakítani a kis 3-5 éves gyerekeket. Szerencsére.
Ösztönlények? Egyszer azt vettem észre, hogy mikor odamentem Moseshez kivenni az ágyból, szépen felfelé meredezett a pénisze. Ez is bizonyította, hogy igaza volt Freud bácsinak, hogy igenis a 3 éves gyerekeknek is van szexualitása. Maccionak meg közösüléshez hasonlítható rángásai vannak. De ez így természetes.

Utobbi idok esemenyei

Az utóbbi időben sok minden történt velem és smsben sem sikerült sokat átadnom belőle, nem is lehetett célom, mivel az élményeket nekem kellett átélnem, és senki másra nem is lehetne olyan hatással azok leírt mása, úgyh inkább néhány képet adok ízelítőnek. Azért mégiscsak egy kis leírás is, anélkül mégsem lenne az én blogom, vagy mi.
Megtapasztaltam azt, hogy mennyire pontosan el vannak rendezve a dolgok, felülről irányítják a sakktáblán álló játékosokat, mi lépünk jobbra-balra, néha úgy ahogy irányítanak, néha nem, de ha nem is úgy lépünk, ahogy kéne, az érzéseink annyira felerősödnek, hogy végül úgyis az ő akarata győzedelmeskedik.
Na, aki ebből az igazi történést is kiveszi, annak csak gratulálni tudok. :P

Az iskolaszünet befejeztét követő szerdán útnak indultam. Nem is igazán tudtam hogy hova, csak mentem és rábíztam magam a sorsra.
a) Taveta két nap pihenő egy kis Kilimanjaro nézéssel és piacolással
b) Amboseli egy nap szafari valahogy, amennyiben egyáltalán eljutok oda
c) Amboseli három nap, ha sikerül találkoznom Seremonnal és a manyattájában töltenem egy kis időt.
Ehhez hozzá kell tennem, hogy
1) csak egy ember mondta és az sem biztosra, hogy van egy busz amely Tavetából Nairobiba a tanzán határ mentén halad.
2) Seremont nem sikerült elérnem.
De ismertek, én nem riadok meg a bizonytalanságtól, úgyhogy ilyen körülmények között is nekivágtam az útnak.

És mi lett a vége? Egy csodálatos kirándulás. Csak egy teljes héttel később értem vissza az árvaházba, mint ahogy a leghosszabb tervemben szerepelt. Egyedül utazni jó! Semmit sem tudtam előre, csak haladtam az árral, még jó, hogy anya nem tudta mindezeket előre, mert halálra idegeskedte volna magát az tuti :P

Tavetában kellett töltenem az első éjszakát, mert továbbmenő busz csak korareggel van. Így kénytelen voltam körülnézni a piacon. Itt persze rögtön barátra tettem szert. Egy helyi étteremben ettem, melynek vezetője lelkesen pletykálta később a szomszédoknak, hogy egy mzungu tért be hozzá :D Egyedül felkaptattam a Lake Challahoz, semmitől sem féltem, de újdonsült barátom kicsit féltett utólag. Nem hiába. Ő volt az első, aki megsebesítettek 2007 decemberében. 7 nap kóma, egy év lábadozás, egy hónapja kezdett újra dolgozni, de most már csak a teaárusítás maradt, politikába nem merészkedik.

A maszájok vendégszeretetének köszönhetően majd egy hetet egy manyattában töltöttem. Seremon nem volt elérhető, mikor Amboseli közelébe értem, így totál más irányba vettem az irányt, mint amerre ő volt. Késő este volt már, kb naplemente, mire az egyes számú manyattához értem, pont ekkor lett elérhető Seremon. Kiderült, hogy nagyon messze van, és aznap nem tudunk már találkozni, így megkérte a manyatta vezetőjét, hogy szerezzen nekem szállást. Ő felajánlotta, hogy aludjak a manyattában, én pedig kaptam az alkalmon. Az első este éjfélig beszélgettünk a chairman háza előtt, volt hogy csak négyen, de volt, hogy 15-n is. Nagyon meglepődtem, hogy milyen szinten tájékozottak, és mennyire jól beszélnek angolul, még azok is, akik nem jártak iskolába.

Másnap reggelre vártuk Seremont, de deffektje volt, majd pik-piket keresett, hogy valami hozzá közelebbi helyre vigyen engem, ami nem nagyon akart sikerrel járni, folyamatosan kudarcba fulladt és nagyon is örültem neki. Nem akartam elmenni a manyattából, nagyon jól éreztem magam ott. De végül megérkezett egy motoros és kiszakított az idillből. Annyira szomorú voltam és nem akartam menni, de hagytam magam sodródni az árral. Útközben folyamatos problémák (deffekt, végül belső nélkül haladtunk) tették világossá számomra, hogy hibát követek el és nem kellene elmennem, de a motoros csak eljuttatott a kívánt állomásra. Nagyon hamar éreztem, hogy ott nincsen semmi helyem, úgyhogy visszaindultam a manyattába. Az út során újabb barátokat szereztem, és újabb dolgokat tanultam. Majd nagy nehezen visszaértem a manyattába, ahol szinte elsőként üdvözölt az, aki miatt elsődlegesen visszatértem.

Eleinte a chairman házában aludtam. Innen már az első estét követően menekülni akartam, mert úgy éreztem, hogy be szeretne próbálkozni, de mivel hagyomány az hagyomány, (az idősebb szava megkérdőjelezhetetlen a maszájoknál), és ha a chairman azt mondja, hogy nála alszom, akkor nála alszom. Ezt később kicsit kellemetlen módon oldotta meg az ég, de megmenekültem; sok-sok bolhacsípés miatt végül az iskolába kellett költöznöm.

A nők alig beszélnek angolul, aki beszél is, nagyon félénk és eleinte letagadja, de idővel megnyílnak, és szó nélkül is barátoddá lesznek. Engem nagyon a szívükbe zártak és én is őket. Tündéri teremtések. Szegényeknek megállás nélküli munkából áll az életük, de olyan szeretet van bennük, amilyet ritkán látni.

Olyan volt mint a paradicsomban. Furcsa, ezt a kifejezést már írtam egyszer, de ez a másik paradicsom.
* Reggeli séta közvetlenül napfelkelte után, miközben gyönyörűen látszik a Kilimandzsaro (persze mikor a legszebb volt, sose volt nálam kamera és egyébként is sokkal több és jobb képet lehetett volna csinálni, de én inkább megélni szeretem a dolgokat, mint állóképre rögzíteni),
* 10 méterre tölünk gazellák vágtattak át, éjszaka hallottam az oroszlán dörömbölését, elefánt nyomában haladtunk,
* naplementét néztem az iskola előtt egy székről,
* gyerekekkel játszadoztam úgy, hogy észre se vettem, hogy mennyi idő telt el,
* a konyhában ücsörögtem az asszonyokkal és a gyerekekkel, míg teát készítettek és pihentek a rőzse-és fűgyűjtéstől meggyötörten,
* beülni az asszonyok órájára, ahol mindenki nagyban mosolygott rám, és utána hosszasan bent maradtunk és rögtönzött angolórát tartottam nekik, illetve beszélgettünk még egy sort, hála Faith-nek, aki bár írni-olvasni csak most tanul, angolul nagyon szépen beszél,
* hosszú túrát tettem egy értelmes, felelősségteljes vezetővel, akinek a közösség javítását célzó elképzelései kifinomult elmét mutatnak bár semmiféle iskolába nem járt és még smst sem tud olvasni,
* dicséretet kapni azért, hogy milyen erős nő vagyok, mert nem gondolták, hogy ennyit és ilyen jól képes vagyok sétálni,
* sétálni azzal, aki már első alkalommal megérintett, úgy belemerülni beszélgetésekbe, hogy észre se veszed, hogy mennyi idő telt el,
* leszo alá bújni hideg éjszakán, mikor még kint folyik a férfiak beszélgetése egyetlen Timi lány jelenlétében.

Nagyon jól éreztem magam. És ha a nővérek nem szólnak, hogy szükség lenne arra, hogy jöjjek mert venni kellene élelmet és mosóport, már alig van valami, akkor lehet, hogy még most is ott vagyok. Nagyon marasztaltak. És bármikor visszamehetek, egy hétre, egy hónapra, egy évre, helyet is kapok, ahol házat építhetek magamnak. Ott otthon érezhetem magam és visszavárnak. Hogy valóban visszatérek-e, ezt majd az ég megmutatja.

Ennyit szántam ízelítőnek, kicsit hosszú lett. Többet majd otthon és más formában kaphattok.

Egy het es otthon - reszkessetek!!!

Május elején sor került az első búcsúzásokra, és hamarosan a végleges búcsúvétel ideje is eljön. Egy het es mar Magyarorszagon szivom magamba az elteto levegot. Vasárnap elindulunk Nairobiba, és pénteken hajnalban pedig Magyarország felé veszi az irányt egy gép velem a fedélzetén. Furcsa, most sem nem bánattal, sem nem örömmel teszem ezt a megállapítást, csak tárgyilagosan leírom. Mintha minden, amiért itt kellett lennem Kenyában bekövetkezett volna már, és igen, immáron annak van itt az ideje, hogy hazainduljak.

Egy hete ertem vissza az arvahazba, de most nem erzem ugy,h ott lenne a helyem, mintha mar vissza se kellett volna jonnom ide. Ha nincsenek itt a gyerekek, akkor tenyleg nincsen semmi helyem itt. Ha alszanak, elveszettnek erzem magam, nagyon nincs itt helyem mar.