Korábban elég szépen elterveztem a Kenyában töltött utolsó hetet, sok-sok utazással: Mombasa-Nairobi-Naivasha-Nakuru-Viktória-tó. Természetesen ez nem is így történt. Merthogy az ember tervez, de Isten végez. Amboseliben max 5 napot szándékoztam eltölteni, ebből egy másfél hetes távollét lett és csak azért tértem vissza az árvaházba, mert szükség volt rám, már telefonáltak is utánam,h vásárolni kéne, mert sok minden hiányzik. Úgyhogy visszatértem. Elintéztünk mindent, kicsit beteg lettem és egy héttel később vasárnap hagytam el (pont egy hete) az árvaházat.
Indulás Nairobiba, majd máris aznap tovább Naivasha. Már sötét volt, mire odaértünk. Másnap elindultunk,h megnézzük a Naivasha tavat. Ezzel csak az volt a probléma,h a szárazság következtében annyira kicsi lett a korábbi nagy tó,h sétával nem is értük el, hanem matatura kellett szállnunk. Ott egy újabb séta a public beach-hez, merth ott ingyen lehetett megközelíteni a tavat, míg máshol fizetni kellett :P A fehérek persze a másik helyen mentek be, és csónakba szálltak. Mi a parton sétálgattunk, persze Timike besétált a vízbe is, nem úgy mint mások, akik a hippoktól és krokodiloktól féltek. A szokásos merengős feeling, nagyon ott van a hely. de sajna nem tudom megmutatni, mivel nem sokkal később ellopták a fényképezőgépem...
Rengeteg hippo henyélt nem túl messze tőlünk. Gyönyörűek voltak, mikor kiemelkedtek a vízből. Az egész feeling nagyon ott volt. Csakhát timike mégiscsak fehérből van, és délben a nap megpirítja a bőrét, árnyék meg nem igazán volt. Ezért kénytelenek voltunk elmennni onnan, és el is indultunk tovább Nakuruba.
Nakuru volt az a város, ami a másik lehetséges kenyai tartózkodási helyem lett volna, de végül Bura lett és nem is véletlenül.
Amint megérkeztünk Nakuruba, egy nagyváros nyílt ki előttem, a hozzátartozó dolgokkal. Dugó, tömeg, és a kereszteződéseket csak átkelő emberek, zebra nincsen. Átkeltünk a széles úton, mikor hirtelen szendvicsbe kerültem, két ember fogott közre, s a következő pillanatban már ott se voltak, és a fényképezőgépem se volt már tovább a zsebemben. Én nem akadtam ki, mint mások, csak nyugodtan észrevételeztem. Daniel sokkal idegesebb volt, mint én, nekem kellett nyugtatgatnom. Isten el akarta venni, így kll lennie, én max a biztosítóval próbálkozhatok még, ami történt megtörtént. Úgyh megtettem a szükséges lépéseket: elmentünk a rendőrségre, de persze Afrikában vagyunk és nem mennek gyorsan a dolgok, csak másnap délre lett meg a rendőrségi kivonat.
Éjszaka pedig hidegrázásom volt. Kicsit később pedig melegem volt egy vékony lepedő alatt is. Váltóláz. Bevettem gyorsan a három hónap alatt egyáltalán nem használt lariamot (megelőzés miatt kaptam, de kezelésre ugyanúgy használható), és ennek köszönhetően sikerült aludnom is az éjszaka. Délelőtt, a rendőrség első látogatását követően, laborlátogatás, ahol bebizonyosodott a feltételezésem: malária parazitákat találtak a véremben. Gyógyszert kaptam, vmi jó erőset, amitől érdekesen viselkedtem, a korábbi nyugodt timike, túlreagált minden apróságot. Durvák ezek a gyógyszerek, de legalább meggyógyultam. Újabb látogatás a rendőrségen, egy óra várakozás egy aprócska papírlapra, de már megszoktuk a várakozást. Csak fehér színemre való tekintettel lett csak egy óra. még jó h nem tudták,h engem nem zavar a várakozás,így legalább délután el tudtuk sétálni a Lake Nakuruhoz, ahol rengeteg flamingó él. A nemzeti park területére nem lehet bemenni csak kocsival, de mi amilyen közel tudtuk elsétáltunk a bejárathoz, pihiztünk a fák alatt majmok társaságában, pár méterre tőlünk bufallo és egyebek, és a gyönyörű tó... Fantasztikus hely, csak kár,h a tó partjára nem lehet menni a sok flamingó miatt.
Másnap indulás Nairobiba, ott pedig Ngong Hills. Egyik jóbarátom Karen Blixen regényéhez, vagyis az abból készült filmhez hasonlította bejegyzéseimet,meg is kellett néznem azt a helyet, ahol ő lakott. Gyönyörű egy hely. ott én is el tudnék éldegélni éveken keresztül... Egy igazi angol kúria Nairobitól 20 kmre a hegyekben, nagyon jó klímában. De nem a ház, a hely az, ami fantasztikus. Nagyon szerettem a könyvét, és most már nem csak lelki szemeimmel tudom elképzelni,h hol játszódtak a történetek, hanem magam is láttam. Ezzel a látogatással mindent beteljesítettem, amit szerettem volna megvalósítani. Véget is ért a három hónap, és eljött a hazautazás ideje. És immáron itthon írom e sorokat.
Otthon, édes otthon.
No comments:
Post a Comment