Tegnap este lementem a duna-partra csillagot nézni, megnyugodni, kitisztítani a fejem. Eddig mindig a parlament környékére mentem, de ott alig lehetett látni a csillagokat, úgyh mostanság kicsit messzebb megyek, 3/4 óra biciklivel, jó kis testmozgás éjszakára... Ez teljesen normális számomra. Mások mégis nagyokat néztek ezen. De hát már észrevehették volna,h én nem vagyok egy átlagos nő :) Bevallom, vannak érdekes dolgaim...
A taxi sofőr, aki hazavitt, le is szidott rendesen,h hogy merek én a duna-parton sétálgatni egyedül,h mennyire nem örülne,ha a felesége ezt tenné, akármikor megtámadhatnának és így tovább... Kicsit elhintette bennem a félelmet,h valóban történhetne is vmi, de rossz pénz nem vész el, nem félek ilyenektől, különben nem vágnék neki a spanyol útnak sem egyedül. Ha nem félsz és van hited, akkor nem történhet veled semmi rossz. Az erdőt a te saját félelmed tölti meg kígyókkal és patkányokkal...
A beszélgetés során rádöbbentem,h valóban szeretném már,ha vki kísérne ezeken a duna-parti sétákon, csillagnézéseken. Aki ugyanúgy gondolkodik ezekről, mint én, szó nélkül is megértene, és hasonló gondolatok ébrednének benne, mint bennem, ugyanabban a pillanatban...
Változott-e bennem vmi? vagy csak most már bevallom,h jó lenne,ha lenne mellettem vki? Nem is számít igazán. Én is irigykedem a romantikus párok láttán. Eddig azt vallottam,h milyen jó egyedül, és nem is kell nekem senki, legalábbis egy jó darabig biztosan nem. De lehet,h ez csak önbecsapás volt? Vagy csak most előjött a szeretethiány? Fene tudja. Lesz időm rá,h ezt is kiderítsem
No comments:
Post a Comment