Ne szomorkodj, örülj annak,h megtörtént.

Miért annyira jellemző az emberi természetre a szenvedés? Ahelyett,h élvezné az életet.

Amikor egy kapcsolat véget ér, nem szabad temetni azt és hónapokig szenvedni miatta. Inkább örülj annak,h megtörtént, és tartott, ameddig tartott. Minden percnyi boldogság megéri, és minden egyes boldog pillanatért megérte, akárhogy is lett vége. De akkor miért szenved mégis annyi ember egy kapcsolat végét követően?

A visszaemlékezés mindent megszépít, elhitet(t)ed magaddal,h ő volt az igazi, néha csak azért, mert az elején annyira szép és tökéletes volt minden. Elkönyvelted már szinte az első pillanatban,h vele el tudnád képzelni az életed, különböző forgatókönyveket pörgettél le, minde szép és jó volt. De mint minden kapcsolatban, most is jönnek a problémák, és egyre nagyobbak-mélyebbek. Amikor már olyan mélységű problémák jönnek, amik miatt normális esetben már rég kiléptél volna a kapcsolatból, még mindig ott marad az a tudat,h oylan jó volt és igenis, lesz még olyan vele újra, csak ki kell kerülnie ebből a rossz szituból...

Annak is megvan az oka mindig,h már többször felmerül a szakítás gondolata benned, pláne,ha még lépsz is. és ha már egyszer felmerült, akkor ismét és újra és újra. Ilyenkor persze általában feltör a ragaszkodás, és vissza-vissza lépsz egy már régen rossz kapcsolatba csak azért mert az eszed vele akarja leélni az életét, mert minden olyan szép és jó lenne úgy, ahogy azt ő elképzelte (az egod), és hiányzik belőled az a képesség, hogy elfogadd a változásokat. ÉS ezért benne maradsz, időről időre jöhetnek a jelek, de nem akarsz tanulni belőlük, mert te már olyan szépen elképzeltél mindent és igenis úgy is lesz, mert te úgy akarod. De a végén sose úgy lesz, ahogy te akarod. Másik ember is van a kapcsolatban, és egyébként is, ember tervez, isten végez.

Ha már így vagy úgy vége lett, próbáld meg objektíven nézni a dolgokat. Tudatosítsd,h mi is lehetett a szerepe exednek, mit kellett tanulnod ebből a kapcsolatból és abból,h véget ért, úgy ahogy véget ért.

Ne feledd,h mindenkinek meg van a maga szerepe az életedben és amikor azt betöltötte, akkor kilép rendszerint az életedből,h nyugodtan mehess más irányba, más emberek felé sodorhasson az élet. Ezt fogadd el. Ne szomorkodj, örülj annak,h megtörtént.

Ne akarj senkit se magadhoz ragasztani, ha repülni akar, úgysem tudod magadhoz láncolni. vagy ha sikerül is ideig-óráig, el fog hagyni és jobban fog fájni utána.

Ne feledd,h amennyiben tényleg ő lenne az igazi, akkor úgyis újra összegabalyítja életetek fonalát az élet.

Minden kapcsolatot úgy zárj le,h tiszta szívvel tudjál rá visszaemlékezni, nem pedig csak elfojtod az érzést vagy nem találkozol a másikkal soha többet. Tanuld meg a leckét, amit ő tartogatott számodra. Ha viszont nem tanulod meg a leckét, akkor rendszerint időről időre, ugyanazzal a jellegű problémával kerülsz szembe az elkövetkezendő kapcsolataidban. Egészen addig, míg végre észre nem veszed,h mi volt az egésznek a célja és meg nem tanulod végül a leckét.

Amikor egy újabb ember sodródik az életedbe, akkor emlékezz arra, amit az előző kapcsolatból tanultál. És mindig csak azt tedd, amit érzel belül. Ne nyomd el az érzéseid ésszel, mert azok előbb v utóbb úgyis feltörnek.

Figyelj a jelekre, vedd azokat észre és azt is h az emberek mindig tartogatnak számodnak vmilyen üzenetet. Próbáld észre venni azt. És mindig az érzéseidnek megfelelően cselekedj!