Nem is írtam róla,h voltam egy kis árvaházban nemrégiben egy hétvégén. Csak másfél napot tudtunk ott tölteni, de annyira jó volt. Annyira sokat adott nem csak nekem, hanem szemmel láthatólag a gyerekeknek is. Egy pár percnyi odafigyelésért, szeretetért annyira hálásak tudnak lenni :)
Még félórát sem voltunk ott, de máris egy nagy plüssmacit kaptam ajándékba. A többiek sokkal kisebb cuccokat :P
Játszottunk, tanultunk együtt, angoloztunk, felolvastam mesét a legkisebbeknek és még zongoráztunk is :) semmi extra dolog, de mégis annyira jó volt :)
Zolika kézenfogva kísért mikor búcsúztunk házról házra, és melegítette a kezem, mert lehűlt, és csak mondogatta,h majd jöjjünk, mert velünk annyira jó, sokkal jobb... :) annyira édes... és a többiek is. már akkor azon gondolkodtam,h mikor tudok visszamenni. úgy néz ki,h majd júniusban lesz rá alkalom, de mindenképp megyek. de fognak még rám akkor emlékezni? nem is számít az.
Az ilyen dolgokért érdemes élni... nekem.
Múltkor sétáltunk barátnőmmel, épp kutyát sétáltatva indultunk ebédelni, s ekkor is megmutatkozott az emberek közti különbség. Az egyik utcasarkon a kiskutyust bámulva megállt egy 3 év körüli kisfiú. mondanom sem kell,h szőke kék szemű szépségről volt szó. Bori továbbra is a kutyával volt elfoglalva, csak én maradtam le a kisfiú miatt. bámultam még kicsit... imádom a gyerekeket.
Lehet,h egy angol nyelvű óviba kéne mennem v vmi ilyesmit. charity,ha a pszichot nem használom, és ugyebár a gyerekek nagyon vonzanak és abban h gyerekekkel terápiázz mo.n nem sok fantázia és pénz van. viszont óvi? kósza gondolat. még van időm gondolkodni,h mivel is kéne foglalkoznom, vagyis majd jön az magától, kiforrja magát az utam. először meg kell tenni az első lépéseket, majd egy kicsit eloszlik a köd, kicsit előrébb látok, és meg lehet tenni a következő lépést és így tovább...
No comments:
Post a Comment