Nincsen kés, csak villa és kanál, úgyhogy rá kellett szoknom, hogy bizonyos esetekben kézzel egyek. Itteniektől szinte csak azt láttam, némelyik apáca villázott, de kést csak vágókésként láttam. Annyira jó kézzel enni! Valahogy jobban esik így az étel. És nem az az érzés, hogy állattá lettem volna.
Az apácáknál ettem sült banánt, ami teljesen olyan ízű volt és úgy is fogyasztották, mint a sült krumplit. Érdekes dolgok vannak itt. Dinnye-tök alias papaya, sült banán…
Wednesday, March 25, 2009
Megúsztam?!
A hétvégén elhamarkodott kijelentést tettem, miszerint nekem semmi bajom nincsen és nagyon szerencsés vagyok. Oké, elismerem, hogy valóban szerencsés vagyok, de ezt eddig is tudtuk :P Szal nem nagyon kaptak el szúnyogok, nem jelentenek semmi problémát, csak két este zavarták meg kicsit a nyugalmam, mikor a játékszobában gépeztem és tegnapelőtt este, mikor úgy döntöttem, hogy nem húzom ki a szúnyoghálót. Hát, jött is pár szúnyog, mégiscsak szeretik a véremet :D Rékának ugyan volt kétszer láza, ami összesen három nap minuszt jelentett neki, melyet végig az ágyban töltött. De rájöttünk, hogy ez nagy valószínűséggel a Lariam (malária elleni gyógyszer – lásd korábbi bejegyzés) mellékhatása lehet. Nekem ilyen problémám nem lesz, mivel úgy döntöttem, hogy nem szedem be ezt a gyógyszert, a sok már korábban említett mellékhatás és a hozzáállásom miatt (nem lesz semmi bajom, ha csak nem félek tőle ezerrel és ezáltal bevonzom az életembe).
Semmiféle sokk nem ért, mikor megérkeztem, sem az ország, sem az árvaházban uralkodó körülmények miatt, pedig még Emese is így kérdezte, hogy túl vagyunk-e az első sokkon? Komolyan mondom, hogy nem értem miért!! Elmentünk Tavetába kirándulni és láthattuk a Kilimanjarot és barátra is szert tettem, aki testvére állítása szerint soha nem fog elfelejteni. Ez a testvér pedig majd ha szükségünk lesz rá, körbevezet minket Nairobiban. Mindenféleképpen szeretném, ha helyi ember legalább este bevezetne az ottani életbe és nem csak a turista látványosságokat szeretném látni. Na meg persze a slum is érdekel, oda pedig helyi nélkül nem szabad betennie fehér embernek a lábát.
Szal nagyon szerencsésnek mondhattam magam, mindezidáig. Vasárnap erre azért rá kellett cáfolni. Az én szép kis lábamnak befellegzett, egy időre ;-)
Az óvisokkal kimentünk a rétre, miután sokadszorra körbementünk a sambán. Zenabu nagyon élvezte, de a teheneket inkább csak az ölemből nézte meg :D Kint voltunk a réten, a fiúk ugráltak, a lányok csak körülöttem-rajtam ücsörögtek szokás szerint. Eldőltem a fa árnyékában rám szóródó napfényben, annyira kellemes volt, becsuktam a szemem, és csak élveztem. Majd egyszercsak Angela felpattant az ölemben, de nem igazán vettem róla tudomást, csinált már ilyet a pici lány. A következő pillanatban pedig égető érzés vágott a lábamba. Kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy Beatrice egy lapát fém részét tartja a lábamhoz. Nem tudom, mennyi ideig tartotta, de nagyon rossz érzés volt. Majd Michaelem rögtön elkezdte simogatni a lábam, mintha attól meg is szűnne a fájdalom ;-D
Estére jó nagy pukli nőtt a lábamra: a jobb lábam alsó szárán a bokámtól öt-tíz centire. Bekentem fenistil géllel Angela vízhólyagját is, merthogy neki ugyanezen kórisme csak kisebb kiterjedésben. Másnap Angelának kipukkadt a hólyag, úgyhogy kihoztam a fertőtlenítőt és bespriccoltam. Mire úgy felszisszent a pici lány, hogy úgy döntöttem, hogy rögtön előtte megcsinálom magamon is, pedig fertőtleníteni a nekem még növekedő hólyagomat nem akartam. Onnantól kezdve sokkal jobban viselte a beavatkozást. Viszont nem tűnt annyira jó ötletnek, hiszen nekem kis vérfoltok jelentek meg a lábamon. Mivel nem akart csökkenni a seb mérete és a hólyag is inkább tovább növekedett, gondolkodóba estem. Ekkor ugrott be, hogy nálam mintha még lenne egy vízhólyagtapasz, ami a caminoról maradt. Szépen rá is tettem a lábamra, de sajnos a kis vér, egyre több lett és így nem volt valami szép látvány, a seb körül pedig halvány pirosan világított a bőröm elég nagy sugárban. Estefelé már nagyon nehéz volt rálépni a lábamra, komolyan nagyon nehezen tudtam odamenni a picikhez is. Úgyhogy délután pihenőre tértem, aminek az lett a vége, hogy ágyban maradt egész este, annyira gyengének éreztem magam. Nehezn tudtam aludni, de nem bírtam kikelni az ágyból, csak a wcig mentem el és étvágyam sem volt. Mintha lázam is lett volna. Megfordult bennem, hogy maláriás lettem és azért van lázam. Rögtön az idegeskedés, és minden a legrosszabb… mégsem sikerült még teljesen levetkőznöm a szülői örökséget…
De megmaradtam. Tegnap reggeltől estig a kicsikkel voltam, nem akartam sokat szaladgálni, de azért labdáztunk is. Mindenki nézegette a sebem, hozzá akartak érni, amit persze nem hagytam. Csak Sheilának sikerült keményen megérintenie, aminek nem örültem. A felnőttek folyamatosan azt kérdezgették, hogy miért nem megyek el az orvoshoz. Miért kell mindennel rögtön orvoshoz fordulni??? Rékát is mindig oda akarták küldeni. Én nem olyan vagyok, hogy minden kis aprósággal rohannék a dokihoz.
A tapasz tegnap estére szépen ki is szívta a folyadékot a sebből, ma reggelre még adott egy kis váladékot, de a betadine-nak hála már szépen varrasodik, most csak a színe furcsa ennek a 4*3 centis sebnek. A bőrpír pedig rendesen visszahúzódott, egy kis genny még jön, de életben maradok.
Hú, ezt most jó részletesen leírtam sorry érte.
Ez is ket dolgot mutatott meg nekem:
1. Az a 11 eves gyerek, akit felnott munkara bevonnak mar, es valoban felelossegteljesen viselkedik es nehany joval idosebbet meghazudtoloan viselkedik, o is ugyanugy gyermeklelket hord magaban.
2. A ferfiakkal valo viszonyom nem tokeletes, de ezt eddig is tudtam jol. (A jobb oldal a ferfiakhoz kapcsolodo oldal...)
Semmiféle sokk nem ért, mikor megérkeztem, sem az ország, sem az árvaházban uralkodó körülmények miatt, pedig még Emese is így kérdezte, hogy túl vagyunk-e az első sokkon? Komolyan mondom, hogy nem értem miért!! Elmentünk Tavetába kirándulni és láthattuk a Kilimanjarot és barátra is szert tettem, aki testvére állítása szerint soha nem fog elfelejteni. Ez a testvér pedig majd ha szükségünk lesz rá, körbevezet minket Nairobiban. Mindenféleképpen szeretném, ha helyi ember legalább este bevezetne az ottani életbe és nem csak a turista látványosságokat szeretném látni. Na meg persze a slum is érdekel, oda pedig helyi nélkül nem szabad betennie fehér embernek a lábát.
Szal nagyon szerencsésnek mondhattam magam, mindezidáig. Vasárnap erre azért rá kellett cáfolni. Az én szép kis lábamnak befellegzett, egy időre ;-)
Az óvisokkal kimentünk a rétre, miután sokadszorra körbementünk a sambán. Zenabu nagyon élvezte, de a teheneket inkább csak az ölemből nézte meg :D Kint voltunk a réten, a fiúk ugráltak, a lányok csak körülöttem-rajtam ücsörögtek szokás szerint. Eldőltem a fa árnyékában rám szóródó napfényben, annyira kellemes volt, becsuktam a szemem, és csak élveztem. Majd egyszercsak Angela felpattant az ölemben, de nem igazán vettem róla tudomást, csinált már ilyet a pici lány. A következő pillanatban pedig égető érzés vágott a lábamba. Kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy Beatrice egy lapát fém részét tartja a lábamhoz. Nem tudom, mennyi ideig tartotta, de nagyon rossz érzés volt. Majd Michaelem rögtön elkezdte simogatni a lábam, mintha attól meg is szűnne a fájdalom ;-D
Estére jó nagy pukli nőtt a lábamra: a jobb lábam alsó szárán a bokámtól öt-tíz centire. Bekentem fenistil géllel Angela vízhólyagját is, merthogy neki ugyanezen kórisme csak kisebb kiterjedésben. Másnap Angelának kipukkadt a hólyag, úgyhogy kihoztam a fertőtlenítőt és bespriccoltam. Mire úgy felszisszent a pici lány, hogy úgy döntöttem, hogy rögtön előtte megcsinálom magamon is, pedig fertőtleníteni a nekem még növekedő hólyagomat nem akartam. Onnantól kezdve sokkal jobban viselte a beavatkozást. Viszont nem tűnt annyira jó ötletnek, hiszen nekem kis vérfoltok jelentek meg a lábamon. Mivel nem akart csökkenni a seb mérete és a hólyag is inkább tovább növekedett, gondolkodóba estem. Ekkor ugrott be, hogy nálam mintha még lenne egy vízhólyagtapasz, ami a caminoról maradt. Szépen rá is tettem a lábamra, de sajnos a kis vér, egyre több lett és így nem volt valami szép látvány, a seb körül pedig halvány pirosan világított a bőröm elég nagy sugárban. Estefelé már nagyon nehéz volt rálépni a lábamra, komolyan nagyon nehezen tudtam odamenni a picikhez is. Úgyhogy délután pihenőre tértem, aminek az lett a vége, hogy ágyban maradt egész este, annyira gyengének éreztem magam. Nehezn tudtam aludni, de nem bírtam kikelni az ágyból, csak a wcig mentem el és étvágyam sem volt. Mintha lázam is lett volna. Megfordult bennem, hogy maláriás lettem és azért van lázam. Rögtön az idegeskedés, és minden a legrosszabb… mégsem sikerült még teljesen levetkőznöm a szülői örökséget…
De megmaradtam. Tegnap reggeltől estig a kicsikkel voltam, nem akartam sokat szaladgálni, de azért labdáztunk is. Mindenki nézegette a sebem, hozzá akartak érni, amit persze nem hagytam. Csak Sheilának sikerült keményen megérintenie, aminek nem örültem. A felnőttek folyamatosan azt kérdezgették, hogy miért nem megyek el az orvoshoz. Miért kell mindennel rögtön orvoshoz fordulni??? Rékát is mindig oda akarták küldeni. Én nem olyan vagyok, hogy minden kis aprósággal rohannék a dokihoz.
A tapasz tegnap estére szépen ki is szívta a folyadékot a sebből, ma reggelre még adott egy kis váladékot, de a betadine-nak hála már szépen varrasodik, most csak a színe furcsa ennek a 4*3 centis sebnek. A bőrpír pedig rendesen visszahúzódott, egy kis genny még jön, de életben maradok.
Hú, ezt most jó részletesen leírtam sorry érte.
Ez is ket dolgot mutatott meg nekem:
1. Az a 11 eves gyerek, akit felnott munkara bevonnak mar, es valoban felelossegteljesen viselkedik es nehany joval idosebbet meghazudtoloan viselkedik, o is ugyanugy gyermeklelket hord magaban.
2. A ferfiakkal valo viszonyom nem tokeletes, de ezt eddig is tudtam jol. (A jobb oldal a ferfiakhoz kapcsolodo oldal...)
Türelem
Két utazó ül egymás mellett egy hotel recepcióján, várják hogy megérkezzen a sofőr. Egy nyelvet beszélnek, de nem szólnak egymáshoz, mindketten magukba mélyednek, hogy elüssék a várakozás idejét.
A várakozás alatt gondolkodtam és jegyzeteltem. Rájöttem, hogy meg kell tanulnom türelmesebbnek lenni, a feltétlen szeretetadás mellett. Amilyen nyugodtan és türelmesen vártam a sofőrre, úgy kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem sürgetni semmit sem.
Olyan furcsa, már azon gondolkodtam, hogy mit is fogok felvenni az első estén, amit pesten töltök. Farmer, ami addigra újra tökéletes lesz, fekete ujjatlan felső, sál és a bőrkabim. Forró csoki vagy kakaó a choxolatban amennyiben időben landol a gép, majd tatár beefsteak a szlovák sörözőben. Másnap pedig jó szalonnás sztrapacskát csinálok. :D
A várakozás alatt gondolkodtam és jegyzeteltem. Rájöttem, hogy meg kell tanulnom türelmesebbnek lenni, a feltétlen szeretetadás mellett. Amilyen nyugodtan és türelmesen vártam a sofőrre, úgy kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem sürgetni semmit sem.
Olyan furcsa, már azon gondolkodtam, hogy mit is fogok felvenni az első estén, amit pesten töltök. Farmer, ami addigra újra tökéletes lesz, fekete ujjatlan felső, sál és a bőrkabim. Forró csoki vagy kakaó a choxolatban amennyiben időben landol a gép, majd tatár beefsteak a szlovák sörözőben. Másnap pedig jó szalonnás sztrapacskát csinálok. :D
Különbségek
Annyira tekintélyelvű társadalom van itt Kenyában. A legszembetűnőbb dolog az, hogy a rendőrök, akik az út mentén állnak és megállítják a matatukat, hogy kiderítsék, hogy tényleg csak 14en ülnek-e benne. Akkora gépfegyver van ezeknél a rendőröknél…
Anti Flora pálcával veszi rá a gyerekeket, hogy rendesen egyenek, míg a másik anti a seprűt hozza ki magával, ha a gyerekek nem akarnak rendesen aludni a délutáni pihenő alkalmával. Otthon még rossz jegyet se lehet adni az alsótagozatos diákoknak.
A magyar sofőrök állandóan szidják a kátyukat, pedig nem is tudják, hogy mi is az igazából. A kenyai utakon örülsz annak,ha egyáltalán betonúttal találkozol. Voiból úton árvaház felé egy darabig rendes aszfalt van, vagyis rendesnek nem nevezném! Annyira sok rajta a kátyú, hogy inkább lemennek az útról és az utasok is azt várják, hogy jussunk a földutas részre.
Külön világ
Két teljesen különböző világban jártam egy félévben.
1. Spanyolország: fél 10kor naplemente, reggel 7kor csillagos ég, és csak 8kor kel a nap, így minden nap lehetett napfelkeltét nézni.
2. Kenya: 8kor csillagos ég már, reggel fél 7kor már világos van, úgyhogy soha nem tudok napfelkeltét nézni… Viszont a csillagos éget esténként ki tudom élvezni, annyi csillagot lehet látni az égen!!!
Le tudok guggolni rendesen! Játsszuk egy csomószor a sétálunk-sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk-et. És semmi gond a térdemmel :D Hogyha hárman vannak rajtam, és egyszer csak zutty. És nincsen semmi.
Anti Flora pálcával veszi rá a gyerekeket, hogy rendesen egyenek, míg a másik anti a seprűt hozza ki magával, ha a gyerekek nem akarnak rendesen aludni a délutáni pihenő alkalmával. Otthon még rossz jegyet se lehet adni az alsótagozatos diákoknak.
A magyar sofőrök állandóan szidják a kátyukat, pedig nem is tudják, hogy mi is az igazából. A kenyai utakon örülsz annak,ha egyáltalán betonúttal találkozol. Voiból úton árvaház felé egy darabig rendes aszfalt van, vagyis rendesnek nem nevezném! Annyira sok rajta a kátyú, hogy inkább lemennek az útról és az utasok is azt várják, hogy jussunk a földutas részre.
Külön világ
Két teljesen különböző világban jártam egy félévben.
1. Spanyolország: fél 10kor naplemente, reggel 7kor csillagos ég, és csak 8kor kel a nap, így minden nap lehetett napfelkeltét nézni.
2. Kenya: 8kor csillagos ég már, reggel fél 7kor már világos van, úgyhogy soha nem tudok napfelkeltét nézni… Viszont a csillagos éget esténként ki tudom élvezni, annyi csillagot lehet látni az égen!!!
Le tudok guggolni rendesen! Játsszuk egy csomószor a sétálunk-sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk-et. És semmi gond a térdemmel :D Hogyha hárman vannak rajtam, és egyszer csak zutty. És nincsen semmi.
Baratok
Rájöttem, hogy mennyire fontosak is és milyen sokat jelentenek a barátok. Köszönöm, hogy több ezer km-ből is vagytok nekem. Nagyon sokat jelent ez nekem. Minden egyes sms, email, komment, még egy gondolat is, ami átjut hozzám, mosolyt cserkész az arcomra. És az annyira jó!
Nincsen annál rosszabb, ha senki sem gondol rád. Lehetsz nagyon szegény, munkanélküli, halálos beteg, gyermek, akit elhagytak a szülei. De amíg szeretnek és gondol rád valaki, addig érdemes mosolyogni a világra, mert a szeretetért érdemes élni.
Ha szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne rád a nap. És ez nem csak a szerelemre igaz. Belemehetnék abba is, hogy mi is az a szerelem, de nem teszem.
Csak annyit mondok, hogy a szeretet ugyanilyen. Nézd meg azokat, akik mindenkihez szeretettel tudnak fordulni és nem csak ahhoz, akitől kaphatnak valamit, vagy értékrendük szerint jó ember, MINDENKIT. Mennyire boldog, mosolygós az az ember…
Nincsen annál rosszabb, ha senki sem gondol rád. Lehetsz nagyon szegény, munkanélküli, halálos beteg, gyermek, akit elhagytak a szülei. De amíg szeretnek és gondol rád valaki, addig érdemes mosolyogni a világra, mert a szeretetért érdemes élni.
Ha szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne rád a nap. És ez nem csak a szerelemre igaz. Belemehetnék abba is, hogy mi is az a szerelem, de nem teszem.
Csak annyit mondok, hogy a szeretet ugyanilyen. Nézd meg azokat, akik mindenkihez szeretettel tudnak fordulni és nem csak ahhoz, akitől kaphatnak valamit, vagy értékrendük szerint jó ember, MINDENKIT. Mennyire boldog, mosolygós az az ember…
Friday, March 20, 2009
Taveta
Már nagyon jól jött egy kis pihenés. Hiába többen is felhívták a figyelmemet, hogy mindenképpen időt kell szakítani arra, hogy egyedül legyél, nem szabad kihagyni. Ennek ellenére szinte minden időt a gyerekekkel töltöttem.
Ha az épület másik végében felsír valamelyik kisgyerek, rögtön meg tudom állapítani hang alapján, hogy ki az. Óriási öröm az, amikor Sheila és Michael elkezd sétálni óvatosan a karjaim közt tartva vagy Theresia felül vagy Angela, Moses elmegy pisilni-kakilni… Mi lesz majd a sajátomnál??? :D Egyáltalán nem zavar a kaki. De az azért már sok, amikor egyszerre négy kicsi kezd el sírni.
Ez igazi felkészítés a saját gyerek nevelésére:
Szeretgetés
Pelenkázás
Altatás
Etetés
Csak a szoptatás része hiányzik már :D
Amikor a kicsikkel vagyok úgy elrepül az idő, észre se veszem, hogy innom kellene egy kis vizet, mikor már itt van az ebéd ideje, vagy este már lemegy a nap és rájövök, hogy nem is pihiztem.
Bármennyire is jó, kicsit kezdtem már kiégni, úgyhogy arra jutottam, hogy valóban ki kell venni heti egy nap pihit és naponta kétszer fél-egyóra pihi feltétlenül szükséges (légzés-meditáció és gitár).
Úgyhogy egy szép kis kétnapos kirándulást csináltunk. Irány Taveta, ahonnan már látszik a szomszédos Tanzániában magasodó Kilimanjaro.
It is only the courage on the path itself that makes the path appear.
It is important to use discipline with intuition and to use intuition with objectivity.
Utazás
Kedden reggel tervszerűen elindultunk nyolc előtt az árvaházból. Ezzel annyi probléma volt, hogy az óvisok és bölcsisek mind ott voltak az udvaron és mikor láttak minket táskával, mind elszomorodtak. Peter jött hozzám, megölelt és elindult, hogy elkísér minket. Az árvaház ajtajánál sem akarta elengedni a kezem. Majd út közben lefelé a dombos úton próbálkoztam azzal, hogy visszaforduljon, de nem akart hallgatni rám. Egyszer sikerült elérni, hogy megálljon, azt hittem, hogy el is indul felfelé, de nem. Mikor már jóval arrébb voltunk, akkor is ugyanott állt a pici, szomorú arccal, és nem mozdult. Olyan volt, mintha kitépték volna egy részét… Nehéz volt így útnak indulni.
Majd jött az utazás. Leértünk a megállóhoz, felszálltunk a matatura, voltak már rajta és járt is a motor. Azt hinnéd, hogy hamarosan indulunk. De mi már megtanultuk, hogy a matatut azért nem állítják le sosem, mert nem tökéletes a motorja, múltkor be kellett tolniuk a kocsit még Voiban, mikor el akartunk indulni. Folyamatosan dudaszó, hogy jöjjön még több utas. Hja, meg a sofőr se lenne rossz, ha megérkezne. El is indultunk, úgy húsz perc múlva. Vagy mégsem? Stop. Ismételt dudaszó. Tolatunk, valaki elindul szaladva. A pénztáros vagy kaller felszáll és hosszú tolatás következik. Megállunk. Jön még valaki?? De nem történik semmi. Végre elindulunk :D
Vörös a föld és a házak is. Láttam egyik alkalommal, hogy a földet tégla formájúra alakítják és a napon szárítják meg, hogy építésre megfelelő szolgálatot nyújtson. Hogyha lefestik a házakat, akkor az fehér vagy kék :D
Utunk szavannán vezetett keresztül. Majomkenyérfa, kaktusz, termeszvár, tehén, őzszerűség, antilop, a Taita Hills sanctuary-ben gyönyörű madarak. És persze az elmaradhatatlan rázás. Kenyában élj úgy, ahogy a kenyaiak. A legtöbb fehérember utazáshoz kibérel egy kocsit, ha nincs is itt sajátja és úgy megy bevásárolni is a városba, feketékkel cipelteti a cuccát, és ő maga ki se száll a kocsiból, csak megmondja, hogy mit is kér. Mi ezzel szemben matatuban nyomorogtunk Bura Stationig, majd buszra szálltunk. Jó kis zötykölődés. Földút a megye fővárosába vezető út is, és még rosszabb állapotú mint ami Voit és szállásunkat összeköti. Rengeteg por jött be az ablakon, merthogy légkondi persze nincsen, ez pedig tüsszögéshez vezetett nálam, merthogy alapból allergiás vagyok a porra.
Kész vadaspark az egész ország. Buszunk átment a Tsavo nemzeti parkon, ahol odafelé zebracsordát láttunk. Vissza már elefántot is :D
Itt kénytelen vagy megszokni a nyugalmat. Türelmes leszel vagy megőrülsz a várakozásban. Míg vársz, hogy induljon a matatu, intézkedjen a recepciós, jobban jársz, ha magadba merülsz és kihasználod az időt, hogy gondolkodj vagy élvezd a tájat az ideges várakozás helyett.
Otthon is csak így lenne érdemes, mondjuk nem is kell ilyen sokat idéznünk a metróra várva.
Annyival nyugodtabbak az emberek, nem rohannak sehova, nem úgy mint az európai ember. A rehabilitációs intézet vezetőjének van faliórája és karórája is, de egyik sem a tényleges időt mutatja :D Ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos az idő. Az iskolába be kell érnie a diákoknak, de egyébként az idő miért is lenne fontos? Caminon én is lelassultam, de otthon elkezdtem felvenni a rohanó stílust egy idő után. Nem olyan szinten, de ők itt sokkal jobban értik az idő tényleges koncepcióját. Intelligens embernek gondolják az európai embert, és úgy gondolják, hogy nagyon sokat tanulhatnak tőlünk. De valójában mi is sokat tanulhatnánk tőlük. Életszeretetben, emberszeretetben, vendégszeretetben, időhozzáállásban mindenképpen.
Akármikor vége lehet az életünknek, bármelyik pillanatban véget érhet. És egyébként is nem az fontos, hogy mennyi időd van, hanem az, hogyan éled meg azokat, mennyire élvezed és mennyire használod ki azt, amit kaptál…
Amint megérkeztünk Taveta koszos kisvárosába és szállást is intéztünk, kirándulást szerveztünk a Challa krátertóhoz. A sofőrre majd egy órát kellett várnunk. Ehhez hasonlóan kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem pedig sürgetni-erőltetni dolgokat. Sokkal türelmesebbnek kell lennem. Ezt kell itt megtanulnom. Vagyis ezt is a feltétlen szeretetadás mellett.
De megérte a várakozást. Gyönyörű krátertó, melyet kettészel a tanzán határ és az azóta már bezárt lodge szobáiból és bárjából tökéletes kilátás nyílik a Kilimanjaro hegyére. Mikor ott voltunk, egy felhő félig eltakarta a hófedte csúcsot, de így is gyönyörű volt.
Ebédeltünk egyet, délután bejártuk a várost és este elmentünk pihiképp egy bárba. Sört rendeltem, leültünk az árnyékba. Megittunk egy sört, ami kezdett a fejembe szállni már pár korty után. A meleg megtette a hatását. Pedig otthon elég jól bírom a piát. Egy lány odajött hozzám beszélgetni, nagyon aranyos volt, de fáradt is. A biliárdról kérdezett, úgyhogy el is kezdtem nézni a játékot, és e kapcsán beszélgetést kezdeményeztem a fiúkkal. Meglepetésünkre egy billiárdasztal állt előttünk, amihez jöttek is játékosok, de kicsit másképpen játszották, mint ahogy mi megszoktuk. Megvolt benne a logika, melyet meg is tanítottak nekünk. Ennél a verziónál kell egy matekos, aki nem alapszabályként nem ihat sokat :D Számonként kell előrehaladni és a növekvő sorrend szerint kell eltenni a golyókat, nem színenként. Ha nem tudod eltenni, és hozzá sem érsz a golyóhoz, akkor mínusz-pontot kapsz, ha elteszed, plussz-pont…
Szal kellemes kis beszélgetés kerekedett ki ebből. Erik meghívott minket egy italra, hogy ne induljunk olyan hamar. És tovább beszélgettünk. Mikor befejezték a játékot, akkor is folytattuk, pedig már jó sötét volt. Annyira boldognak és elégedettnek tűntek a fiúk, de kiderült, hogy ez kicsit csak a látszat. Nekik is vannak problémáik, ugyanúgy meggyötörtek és életuntak tudnak lenni a boldog „maszk” mögött, de közben nem elkeseredetten ülnek otthon, mint néhány ismerősöm, hanem próbálják élvezni az életet, kedvesek mindenkivel, cél nélkül is beszélgetésbe elegyednek az ismeretlennel és nem néznek furcsán, ha rámosolyogsz a melletted ülőre (mint otthon a metrón).
Annyira jó volt külön szobában lenni. Zuhanyozni, még ha nem is volt melegebb, mint némely gimiben. Egyre többre értékelem a kis apróságokat. Nem zavart a pottyantós wécé, sőt tökre örültem neki, hogy nincsen semmi problémám a guggolással. Tökre jól van a lábam, a térdemnek semmi baja nincsen a guggolással és a „sétálunk-sétálunk, egy kis dobra lecsücsülünk, csücs-t :D
Korai kelés, kisétáltunk, hogy megnézzük a napfelkeltében a kilimanjarot. Még sötétben indultunk el, annyi csillag volt fent az égen. Megláttam a cassiopeiat is :D Tehát jó helyen vagyok :D Hullócsillag. Már megérte felkelni, és még sehol sincsen a hegy.
Jó sokáig sétáltunk, mire felkelt a nap. Totál lehetett látni a hegyet, ki lehetett venni a távolban a hófedte csúcsot. Sajnos azokon a képeken, amiket én készítettem, nem annyira jó. Most kicsit sajnáltam, hogy nem vettem új fényképezőgépet. De az a lényeg, hogy én mit láttam. Hogy ti nem láthatjátok ugyanazt, mint én, az a ti bajotok :P
A napfelkelte totál olyan volt, mintha egy narancsot raktak volna fel az égre. Hozzá kell tennem, hogy otthoni narancsot, ami narancsszínű. Itt zöld a színe a narancsnak és a banánnak is, pedig már ehetően érett.
Majd piac, pihi még a szobában. Kihasználtam a saját szoba előnyét, zuhanyoztam még egyet, pihentem még a kemény ágyon, ami nem olyan, mint a kráter-ágyam az árvaházban. És ebédidő után indultunk is a buszállomásra. Volt is egy busz, ami délután egykor indult. Volna. Félórán keresztül még sétáltam a piacon, ahol nagyon sok törzsi ruhás férfivel és nővel találkoztam. Ők általában az árnyékban ültek, én meg jártam körbe, utolsó pillanatig sétáltam a piacon, míg társam végig fent ült a buszon. Egy maszáj férfi is rám köszönt az árnyékból, de akárcsak a gyerekek, a válaszommal nem tudott mit kezdeni. De szép szál férfi volt, az tény. Egykor felszálltam a buszra, és fél háromkor el is indultunk :D
Én a folyosó oldalon ültem, egy sorral előttem két maszáj nő ült. Mikor a közelebbi észrevette, hogy fehérek vannak a környéken, megszólított, és megkérdezte, akarok-e fényképet készíteni róla. 100 shilling! Mondtam, hogy nem, köszönöm. Erre a nyakláncát ajánlotta. A modern világ hatása. Milyen jó. Ebből élnek már szinte, hogy fényképalanynak adják magukat és eladják napi szintű használati eszközeiket. Mikor leszálltak, a kaller tolmácsolta, hogy a nő velem akar jönni, és mosná a ruháimat. Furcsa volt, hogy az ürge se akarta megérteni, hogy magamnak is képes vagyok mosni. Fehér emberről nagyon az terjedt el, hogy gazdag amerikai, aki a gyerekeknek édességet ad, egy fényképért vagy nyakláncért minden pénzt odaad és csak mosógéppel tud mosni.
Mindenesetre most is jó helyre ültem. Nem ablak, folyosó mellett. Szomszédom és az előtte ülő férfi megütögette a karom, ha látnivaló volt a túloldalon. Így láthattam közelebbről elefántot is. Először a távolban láttam egy fa alatt. Antilop, elefánt, vörös orrváladék, tüsszögés, köhögés, elszineződött nadrág. Mindez hála a vörös földnek, pornak az úton. Csak előjött az allergia. Sok ez az egész nap porban, pláne mikor megszoktam a betont; az árvaházban is az van.
Az átszállóhelyen megrohamozott minket pár férfi minket. Információt adnak át, beszélgetnek, kedvesek. Ha jön egy matatu, megrohamozzák, leállítják. Pénzt kapnának azért, mert utast szereznek, de közben az utas velük és nélkülük ugyanúgy utazik.
Jó volt ez a kirándulás! Volt időm magamra, egyedül, nem a gyerekekre gondolva, tényleg egyedül, külön szobában, csendben.
Megérkezés. Az óvisok rögtön rohantak hozzám, jól megölelgettek. Kivéve Angelat,ő egész este neheztelt rám, került, nem nézett rám, ha hozzászóltam. Majd imádkozásnál már odajött. Zenabu is nagyon megörült nekem. Ült mikor megérkeztem, mosolygott, felállt és megfogott. Aztán pár pörgetés következett, még be se vittem a táskám. Átöltöztem és jöttem is ki a kicsikhez. Hiányoztak azért. Jó volt magammal lenni kicsit, kirándulni egyet, de jó volt visszatérni. Máris várt pár kaki. Zenabu totál ki akart sajátítani, ha jön valaki és bújik-mászik, akkor máris megüti. Stramm kiscsaj. Imádom.
Ha az épület másik végében felsír valamelyik kisgyerek, rögtön meg tudom állapítani hang alapján, hogy ki az. Óriási öröm az, amikor Sheila és Michael elkezd sétálni óvatosan a karjaim közt tartva vagy Theresia felül vagy Angela, Moses elmegy pisilni-kakilni… Mi lesz majd a sajátomnál??? :D Egyáltalán nem zavar a kaki. De az azért már sok, amikor egyszerre négy kicsi kezd el sírni.
Ez igazi felkészítés a saját gyerek nevelésére:
Szeretgetés
Pelenkázás
Altatás
Etetés
Csak a szoptatás része hiányzik már :D
Amikor a kicsikkel vagyok úgy elrepül az idő, észre se veszem, hogy innom kellene egy kis vizet, mikor már itt van az ebéd ideje, vagy este már lemegy a nap és rájövök, hogy nem is pihiztem.
Bármennyire is jó, kicsit kezdtem már kiégni, úgyhogy arra jutottam, hogy valóban ki kell venni heti egy nap pihit és naponta kétszer fél-egyóra pihi feltétlenül szükséges (légzés-meditáció és gitár).
Úgyhogy egy szép kis kétnapos kirándulást csináltunk. Irány Taveta, ahonnan már látszik a szomszédos Tanzániában magasodó Kilimanjaro.
It is only the courage on the path itself that makes the path appear.
It is important to use discipline with intuition and to use intuition with objectivity.
Utazás
Kedden reggel tervszerűen elindultunk nyolc előtt az árvaházból. Ezzel annyi probléma volt, hogy az óvisok és bölcsisek mind ott voltak az udvaron és mikor láttak minket táskával, mind elszomorodtak. Peter jött hozzám, megölelt és elindult, hogy elkísér minket. Az árvaház ajtajánál sem akarta elengedni a kezem. Majd út közben lefelé a dombos úton próbálkoztam azzal, hogy visszaforduljon, de nem akart hallgatni rám. Egyszer sikerült elérni, hogy megálljon, azt hittem, hogy el is indul felfelé, de nem. Mikor már jóval arrébb voltunk, akkor is ugyanott állt a pici, szomorú arccal, és nem mozdult. Olyan volt, mintha kitépték volna egy részét… Nehéz volt így útnak indulni.
Majd jött az utazás. Leértünk a megállóhoz, felszálltunk a matatura, voltak már rajta és járt is a motor. Azt hinnéd, hogy hamarosan indulunk. De mi már megtanultuk, hogy a matatut azért nem állítják le sosem, mert nem tökéletes a motorja, múltkor be kellett tolniuk a kocsit még Voiban, mikor el akartunk indulni. Folyamatosan dudaszó, hogy jöjjön még több utas. Hja, meg a sofőr se lenne rossz, ha megérkezne. El is indultunk, úgy húsz perc múlva. Vagy mégsem? Stop. Ismételt dudaszó. Tolatunk, valaki elindul szaladva. A pénztáros vagy kaller felszáll és hosszú tolatás következik. Megállunk. Jön még valaki?? De nem történik semmi. Végre elindulunk :D
Vörös a föld és a házak is. Láttam egyik alkalommal, hogy a földet tégla formájúra alakítják és a napon szárítják meg, hogy építésre megfelelő szolgálatot nyújtson. Hogyha lefestik a házakat, akkor az fehér vagy kék :D
Utunk szavannán vezetett keresztül. Majomkenyérfa, kaktusz, termeszvár, tehén, őzszerűség, antilop, a Taita Hills sanctuary-ben gyönyörű madarak. És persze az elmaradhatatlan rázás. Kenyában élj úgy, ahogy a kenyaiak. A legtöbb fehérember utazáshoz kibérel egy kocsit, ha nincs is itt sajátja és úgy megy bevásárolni is a városba, feketékkel cipelteti a cuccát, és ő maga ki se száll a kocsiból, csak megmondja, hogy mit is kér. Mi ezzel szemben matatuban nyomorogtunk Bura Stationig, majd buszra szálltunk. Jó kis zötykölődés. Földút a megye fővárosába vezető út is, és még rosszabb állapotú mint ami Voit és szállásunkat összeköti. Rengeteg por jött be az ablakon, merthogy légkondi persze nincsen, ez pedig tüsszögéshez vezetett nálam, merthogy alapból allergiás vagyok a porra.
Kész vadaspark az egész ország. Buszunk átment a Tsavo nemzeti parkon, ahol odafelé zebracsordát láttunk. Vissza már elefántot is :D
Itt kénytelen vagy megszokni a nyugalmat. Türelmes leszel vagy megőrülsz a várakozásban. Míg vársz, hogy induljon a matatu, intézkedjen a recepciós, jobban jársz, ha magadba merülsz és kihasználod az időt, hogy gondolkodj vagy élvezd a tájat az ideges várakozás helyett.
Otthon is csak így lenne érdemes, mondjuk nem is kell ilyen sokat idéznünk a metróra várva.
Annyival nyugodtabbak az emberek, nem rohannak sehova, nem úgy mint az európai ember. A rehabilitációs intézet vezetőjének van faliórája és karórája is, de egyik sem a tényleges időt mutatja :D Ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos az idő. Az iskolába be kell érnie a diákoknak, de egyébként az idő miért is lenne fontos? Caminon én is lelassultam, de otthon elkezdtem felvenni a rohanó stílust egy idő után. Nem olyan szinten, de ők itt sokkal jobban értik az idő tényleges koncepcióját. Intelligens embernek gondolják az európai embert, és úgy gondolják, hogy nagyon sokat tanulhatnak tőlünk. De valójában mi is sokat tanulhatnánk tőlük. Életszeretetben, emberszeretetben, vendégszeretetben, időhozzáállásban mindenképpen.
Akármikor vége lehet az életünknek, bármelyik pillanatban véget érhet. És egyébként is nem az fontos, hogy mennyi időd van, hanem az, hogyan éled meg azokat, mennyire élvezed és mennyire használod ki azt, amit kaptál…
Amint megérkeztünk Taveta koszos kisvárosába és szállást is intéztünk, kirándulást szerveztünk a Challa krátertóhoz. A sofőrre majd egy órát kellett várnunk. Ehhez hasonlóan kellett volna hagynom, hogy történjen, aminek történnie kell és nem pedig sürgetni-erőltetni dolgokat. Sokkal türelmesebbnek kell lennem. Ezt kell itt megtanulnom. Vagyis ezt is a feltétlen szeretetadás mellett.
De megérte a várakozást. Gyönyörű krátertó, melyet kettészel a tanzán határ és az azóta már bezárt lodge szobáiból és bárjából tökéletes kilátás nyílik a Kilimanjaro hegyére. Mikor ott voltunk, egy felhő félig eltakarta a hófedte csúcsot, de így is gyönyörű volt.
Ebédeltünk egyet, délután bejártuk a várost és este elmentünk pihiképp egy bárba. Sört rendeltem, leültünk az árnyékba. Megittunk egy sört, ami kezdett a fejembe szállni már pár korty után. A meleg megtette a hatását. Pedig otthon elég jól bírom a piát. Egy lány odajött hozzám beszélgetni, nagyon aranyos volt, de fáradt is. A biliárdról kérdezett, úgyhogy el is kezdtem nézni a játékot, és e kapcsán beszélgetést kezdeményeztem a fiúkkal. Meglepetésünkre egy billiárdasztal állt előttünk, amihez jöttek is játékosok, de kicsit másképpen játszották, mint ahogy mi megszoktuk. Megvolt benne a logika, melyet meg is tanítottak nekünk. Ennél a verziónál kell egy matekos, aki nem alapszabályként nem ihat sokat :D Számonként kell előrehaladni és a növekvő sorrend szerint kell eltenni a golyókat, nem színenként. Ha nem tudod eltenni, és hozzá sem érsz a golyóhoz, akkor mínusz-pontot kapsz, ha elteszed, plussz-pont…
Szal kellemes kis beszélgetés kerekedett ki ebből. Erik meghívott minket egy italra, hogy ne induljunk olyan hamar. És tovább beszélgettünk. Mikor befejezték a játékot, akkor is folytattuk, pedig már jó sötét volt. Annyira boldognak és elégedettnek tűntek a fiúk, de kiderült, hogy ez kicsit csak a látszat. Nekik is vannak problémáik, ugyanúgy meggyötörtek és életuntak tudnak lenni a boldog „maszk” mögött, de közben nem elkeseredetten ülnek otthon, mint néhány ismerősöm, hanem próbálják élvezni az életet, kedvesek mindenkivel, cél nélkül is beszélgetésbe elegyednek az ismeretlennel és nem néznek furcsán, ha rámosolyogsz a melletted ülőre (mint otthon a metrón).
Annyira jó volt külön szobában lenni. Zuhanyozni, még ha nem is volt melegebb, mint némely gimiben. Egyre többre értékelem a kis apróságokat. Nem zavart a pottyantós wécé, sőt tökre örültem neki, hogy nincsen semmi problémám a guggolással. Tökre jól van a lábam, a térdemnek semmi baja nincsen a guggolással és a „sétálunk-sétálunk, egy kis dobra lecsücsülünk, csücs-t :D
Korai kelés, kisétáltunk, hogy megnézzük a napfelkeltében a kilimanjarot. Még sötétben indultunk el, annyi csillag volt fent az égen. Megláttam a cassiopeiat is :D Tehát jó helyen vagyok :D Hullócsillag. Már megérte felkelni, és még sehol sincsen a hegy.
Jó sokáig sétáltunk, mire felkelt a nap. Totál lehetett látni a hegyet, ki lehetett venni a távolban a hófedte csúcsot. Sajnos azokon a képeken, amiket én készítettem, nem annyira jó. Most kicsit sajnáltam, hogy nem vettem új fényképezőgépet. De az a lényeg, hogy én mit láttam. Hogy ti nem láthatjátok ugyanazt, mint én, az a ti bajotok :P
A napfelkelte totál olyan volt, mintha egy narancsot raktak volna fel az égre. Hozzá kell tennem, hogy otthoni narancsot, ami narancsszínű. Itt zöld a színe a narancsnak és a banánnak is, pedig már ehetően érett.
Majd piac, pihi még a szobában. Kihasználtam a saját szoba előnyét, zuhanyoztam még egyet, pihentem még a kemény ágyon, ami nem olyan, mint a kráter-ágyam az árvaházban. És ebédidő után indultunk is a buszállomásra. Volt is egy busz, ami délután egykor indult. Volna. Félórán keresztül még sétáltam a piacon, ahol nagyon sok törzsi ruhás férfivel és nővel találkoztam. Ők általában az árnyékban ültek, én meg jártam körbe, utolsó pillanatig sétáltam a piacon, míg társam végig fent ült a buszon. Egy maszáj férfi is rám köszönt az árnyékból, de akárcsak a gyerekek, a válaszommal nem tudott mit kezdeni. De szép szál férfi volt, az tény. Egykor felszálltam a buszra, és fél háromkor el is indultunk :D
Én a folyosó oldalon ültem, egy sorral előttem két maszáj nő ült. Mikor a közelebbi észrevette, hogy fehérek vannak a környéken, megszólított, és megkérdezte, akarok-e fényképet készíteni róla. 100 shilling! Mondtam, hogy nem, köszönöm. Erre a nyakláncát ajánlotta. A modern világ hatása. Milyen jó. Ebből élnek már szinte, hogy fényképalanynak adják magukat és eladják napi szintű használati eszközeiket. Mikor leszálltak, a kaller tolmácsolta, hogy a nő velem akar jönni, és mosná a ruháimat. Furcsa volt, hogy az ürge se akarta megérteni, hogy magamnak is képes vagyok mosni. Fehér emberről nagyon az terjedt el, hogy gazdag amerikai, aki a gyerekeknek édességet ad, egy fényképért vagy nyakláncért minden pénzt odaad és csak mosógéppel tud mosni.
Mindenesetre most is jó helyre ültem. Nem ablak, folyosó mellett. Szomszédom és az előtte ülő férfi megütögette a karom, ha látnivaló volt a túloldalon. Így láthattam közelebbről elefántot is. Először a távolban láttam egy fa alatt. Antilop, elefánt, vörös orrváladék, tüsszögés, köhögés, elszineződött nadrág. Mindez hála a vörös földnek, pornak az úton. Csak előjött az allergia. Sok ez az egész nap porban, pláne mikor megszoktam a betont; az árvaházban is az van.
Az átszállóhelyen megrohamozott minket pár férfi minket. Információt adnak át, beszélgetnek, kedvesek. Ha jön egy matatu, megrohamozzák, leállítják. Pénzt kapnának azért, mert utast szereznek, de közben az utas velük és nélkülük ugyanúgy utazik.
Jó volt ez a kirándulás! Volt időm magamra, egyedül, nem a gyerekekre gondolva, tényleg egyedül, külön szobában, csendben.
Megérkezés. Az óvisok rögtön rohantak hozzám, jól megölelgettek. Kivéve Angelat,ő egész este neheztelt rám, került, nem nézett rám, ha hozzászóltam. Majd imádkozásnál már odajött. Zenabu is nagyon megörült nekem. Ült mikor megérkeztem, mosolygott, felállt és megfogott. Aztán pár pörgetés következett, még be se vittem a táskám. Átöltöztem és jöttem is ki a kicsikhez. Hiányoztak azért. Jó volt magammal lenni kicsit, kirándulni egyet, de jó volt visszatérni. Máris várt pár kaki. Zenabu totál ki akart sajátítani, ha jön valaki és bújik-mászik, akkor máris megüti. Stramm kiscsaj. Imádom.
Monday, March 16, 2009
Kaja
Mindenki azt hitte, hogy szépen le fogok fogyni kinntartózkodásom alatt. Egyenlőre nem tapasztalom. Nagyon jó kis kajákat kapunk itt, naponta kétszer adnak melegételt, pedig mondtuk előre, hogy jó nekünk kenyér, ehhez képest két és fél csomag kenyér van a hűtőben…
Azért fogyáshoz talán az vezetne, hogy naponta háromszor eszünk, este nincsen nasi pisztácia, pop corn vagy forró csoki. Vagyis még nem, merthogy hoztam magammal egy kis csokiport a choxolat-ból meg van valami bocis forró csokipor, de az sehol sincs az enyémtől :o
Szal
1. Reggeli: gyümölcs – banán, mangó, papaya. Eddig még nem ettem papayat. Először csak nagyot néztünk egy tök-féleségen, hogy azt miért tették be az étkezőbe. Haonló módon elfogyasztottam, mint a sárgadinnyét, de nem jöttem rá, hogy mit is ehettem. Amikor sister bejött és evett velünk, akkor jöttünk rá, hogy az a gyümölcs, amit befőtt és aszalt gyümölcs formában ettünk, valójában hogy is néz ki :D
2. Ebéd: általában rizs spenóthoz hasonló étel párolva, ma éppen rántottával. Hetente kétszer kapunk húst vagy halat. Vagy chapati lencseszerű cuccal.
3. Vacsora: Hasonló mint az ebéd. Ma sült krumpli káposztával. Egyszer kaptam abból is, amit a gyerekek esznek: Kukoricakása, bab-kukorica keveréke. És semmi bajom nem lett tőle. Pedig ettől óvtak a többiek.
4. Még tejet is ittam, forralás nélkül. Nem félek semmitől, nem lesz semmi bajom, tudom jól.
Nagyon finomakat eszünk, úgyhogy még inkább irigykedhettek :P
Azért fogyáshoz talán az vezetne, hogy naponta háromszor eszünk, este nincsen nasi pisztácia, pop corn vagy forró csoki. Vagyis még nem, merthogy hoztam magammal egy kis csokiport a choxolat-ból meg van valami bocis forró csokipor, de az sehol sincs az enyémtől :o
Szal
1. Reggeli: gyümölcs – banán, mangó, papaya. Eddig még nem ettem papayat. Először csak nagyot néztünk egy tök-féleségen, hogy azt miért tették be az étkezőbe. Haonló módon elfogyasztottam, mint a sárgadinnyét, de nem jöttem rá, hogy mit is ehettem. Amikor sister bejött és evett velünk, akkor jöttünk rá, hogy az a gyümölcs, amit befőtt és aszalt gyümölcs formában ettünk, valójában hogy is néz ki :D
2. Ebéd: általában rizs spenóthoz hasonló étel párolva, ma éppen rántottával. Hetente kétszer kapunk húst vagy halat. Vagy chapati lencseszerű cuccal.
3. Vacsora: Hasonló mint az ebéd. Ma sült krumpli káposztával. Egyszer kaptam abból is, amit a gyerekek esznek: Kukoricakása, bab-kukorica keveréke. És semmi bajom nem lett tőle. Pedig ettől óvtak a többiek.
4. Még tejet is ittam, forralás nélkül. Nem félek semmitől, nem lesz semmi bajom, tudom jól.
Nagyon finomakat eszünk, úgyhogy még inkább irigykedhettek :P
Vendégek
A Voi árvaházból jöttek látogatók egyik nap: egy norvég házaspár, a kenyai kontakt és az árvaház vezetője. Nagyot néztem, mikor kiderült, hogy már hat hónapja itt vannak és önkéntesként dolgoznak; inkább elhittem volna, hogy turisták, kis papucs, farmer, a nőnek kifestett körmök… Teljesen más nekik Voi, mint nekünk a 60km-re lévő Bura. Ott öt önkéntes van kb 20 gyerekre, de csak nagyok és mind szépen beszél angolul. Nap közben semmi feladatuk nincsen az árvákkal, hanem projekteket vezetnek; a nő egy női csoportot vezet, ahol szappant csinálnak, hogy pénzt teremtsenek. Jó ez is, de én ugyebár árvákkal akartam lenni. És hogy nem tanítom őket? Sebaj. Nekik sokkal többet jelent az, hogy átölelem őket és játszunk egyet. Itt viszont a nagyobbakkal lehet beszélgetni, ők viszont alig érnek rá. Hétköznap egész nap iskola, majd mosás, munka, vacsi, házifeladat és alvás. Pénteken és szombaton lehet velük lenni többet, mikor nem nézik olyan szigorúan, hogy 20.30-kor takarodó.
Büszkeség és boldogság
Annyira büszkék az emberek és lehetnek is. Beata is elhívott a házába, a rehabilitációs központ vezetője kiselőadást tartott nekünk, körbevezetett minket, pedig csak internetezni mentünk. Annyira kedvesek, barátságosak az emberek. Örülnek annak, ha beszélgetünk egyet. Még az árus is mosolyog, még akkor is,ha rögtön azzal fogadod, hogy nem kérsz tőle semmit sem.
Szerelmeim
Az én pici szerelmeim:
Zenabu, Teresia, Angela, Michael…
A kicsikkel töltöm a legtöbb időt, és így nagyon-nagyon hozzámnőttek. Amikor el kellett mennünk Voiba, nagyon nehezen tudtam rávenni magam az indulásra, az internet miatt is inkább úgy akarok átmenni a rehabilitációs központba, hogy a kicsik ebéd utáni pihenőjüket tartják. Nagyon nem akarom őket otthagyni, máris olyanok, mintha az enyémek lennének. Nagy lelki erőre lesz szükségem ahhoz, hogy kevesebb, mint három hónap múlva búcsút intsek nekik. Pláne, hogy már most ez a helyzet.
Már egyáltalán nem zavar a kaki látványa és az, hogy a kezemmel töröljem ki a picik popsiját.
Angela egy tündéri óvis lány, még mindig bepisil. De már egyre többször szépen a „wc-n” kakil, de persze csak akkor ha látom rajta, hogy pisilnie kell, elsétáltunk a wc-re és ott pisil-kakil Ilyenkor kicsit szomorú, merthogy a picik nagyra becsülik a terméküket, de szépen megdícsérem, megsimogatom és így lehet szépen rászoktatni arra, hogy a megfelelő helyre csinálja. Annyira örültem neki, mikor először sikerült! És közben ott van Zenabu, aki kétéves korára mindig megy, magától elsétál a wc-re, mutatja, hogy húzd le a naciját imádom a kiscsajt!
A pici lány két éves múlt, féléves kistesójával három hete tette ki a folyópartra az anyukája. Mikor megérkeztünk csak sóhajtozott, most pedig nagyban nevetgél. Sister szerint mindez annak köszönhető, hogy sok szeretet kap tőlem. Annyira szeretem a kicsit, legszívesebben máris elvinném magammal. És ő is nagyon szeret engem. Egyre többet nevetgél mindenkivel, de azért ha lehet, akkor hozzám jön. Most is kis imádkozás volt, felállt a térdemről és odatipegett a túloldalra, ahol mindenki más gyülekezett. Mikor pedig odamentem Angela pisiltetése után, felállt a helyéről és odajött hozzám, megfogta a lábam és leült mellém. A kezét persze ott tartotta. Nagyon vagány a kiscsaj; simán beszól a nagyobbaknak, akik rendesen hallgatnak is rá, és ha befenyíti őket, akkor be is ijednek. Múltkor Rashi rendesen elfutott Zenabu elől, mert az felemelte rá a kezét. Közben meg kell jegyeznem, hogy Zenabu még elég lassan sétálgat, futni nagyon ritkán láttam, akkor se valami sebesen, Rashi pedig óvis lány, fél fejjel legalább magasabb, jópár kilóval nagyobb.
Olyan fura. Annyira másképp viselkedünk a társammal. Ő előző hét vasárnap-hétfő kint sem volt a kicsikkel, mert beteg volt, csak eljött velem Voiba és az iskolába. Azóta már jól van, de 10 előtt ki se nagyon jön a szobából, délután is nagyon sok időt tölt bent. Én a naplóírást késő estére teszem, úgysem tudok sokáig aludni. Reggel meg korán felkelek. Már fél 8kor kint vagyok a kicsikkel. Mikor meggyógyult, akkor is egyedül maradtam a kicsikkel, Beataval. Társam a mosónőknek segített inkább és ő áztatás-teregetés párosát választotta a gyerekek helyett. Majd délután csak fényképezni jött ki. Én vacsi után még bementem a picikhez. Magamhoz vettem Zenabut, megmosolyogtattam, megpuszilgattam és mondta is, hogy megy aludni letettem, még dobott nekem egy mosolyt. Odanéztem még a tesójához és csak Teresia mosolya után mentem csak ki.
Már etettem is, egyre több munkában besegítek az antiknak és nemcsak annyi, hogy a kicsiknek adom a szeretetem, amennyire csak lehet. Ez a része a legfontosabb, de már látom az antikon, hogy mosolyognak és tényleg jó nekik is, hogy itt vagyunk. Társam is ezt akarta elérni, hogy nekik is jót tegyünk és ne pedig hátráltassuk őket, hanem tényleges segítséget adjunk nekik, ezért is állt be mosónőnek, amit én eleinte elég rossz néven vettem, nem értettem, hogy miért nem a kicsikkel foglalkozik. Elvégre is azért jöttünk. Az antiknak is jót tegyünk, segítsünk nekik is, ő szeretné látni, hogy valóban jó nekik. Nekem ez nem annyira fontos, én a gyerekek miatt jöttem és nem azért, hogy a fizetett személyzetnek könnyítsem meg a dolgát, hanem azért, hogy a kicsik több odafigyelést, szeretetet kapjanak. És azt meg is kapják.
Most éppen a nagyokkal játszottunk/tam. Fura azt mondani, hogy nagyok. Ők is 8-11 évesek, de már irányítják, ha kell rendbe rakják a piciket, elmossák a ruhájukat, felmosnak hétvégén és dolgoznak a samban. Elég hamar fel kell nőniük. És bármennyire is érettek, nagyon is szükségük van szeretetre. Odamentem hozzájuk altatás után, Réka haját fonták a lányok, az enyémet még fonni nem akarták, nehéz lenne, de nagyon gyakran simogatják, nagyon tetszik nekik az én hajam,hogy olyan szőkés és azt mondják, hogy ne vágassam le. Most nem is fogom, mert akarok afro frizurát csináltatni magamnak, csak 600Ft, egy óra munkája lenne vele a fodrásznőnek.
Szal. Odaültem, míg hajfonás-éneklés volt, és vhogy az egyiküket megcsikiztem, erre jött a háború :P Négyen ellenem, érdekes felállás, hárman még nem tették ki összesen az én koromat Aki még nagyobb ott volt, kézen állt és hídban el kezdett sétálni, de persze úgy, hogy én odafigyeljek és lássam. Aztán jött a vezényszó a nagy lányok szobájából, hogy most már tényleg ideje van lefeküdni és erre mindenki nyugovóra tért.
Zenabu, Teresia, Angela, Michael…
A kicsikkel töltöm a legtöbb időt, és így nagyon-nagyon hozzámnőttek. Amikor el kellett mennünk Voiba, nagyon nehezen tudtam rávenni magam az indulásra, az internet miatt is inkább úgy akarok átmenni a rehabilitációs központba, hogy a kicsik ebéd utáni pihenőjüket tartják. Nagyon nem akarom őket otthagyni, máris olyanok, mintha az enyémek lennének. Nagy lelki erőre lesz szükségem ahhoz, hogy kevesebb, mint három hónap múlva búcsút intsek nekik. Pláne, hogy már most ez a helyzet.
Már egyáltalán nem zavar a kaki látványa és az, hogy a kezemmel töröljem ki a picik popsiját.
Angela egy tündéri óvis lány, még mindig bepisil. De már egyre többször szépen a „wc-n” kakil, de persze csak akkor ha látom rajta, hogy pisilnie kell, elsétáltunk a wc-re és ott pisil-kakil Ilyenkor kicsit szomorú, merthogy a picik nagyra becsülik a terméküket, de szépen megdícsérem, megsimogatom és így lehet szépen rászoktatni arra, hogy a megfelelő helyre csinálja. Annyira örültem neki, mikor először sikerült! És közben ott van Zenabu, aki kétéves korára mindig megy, magától elsétál a wc-re, mutatja, hogy húzd le a naciját imádom a kiscsajt!
A pici lány két éves múlt, féléves kistesójával három hete tette ki a folyópartra az anyukája. Mikor megérkeztünk csak sóhajtozott, most pedig nagyban nevetgél. Sister szerint mindez annak köszönhető, hogy sok szeretet kap tőlem. Annyira szeretem a kicsit, legszívesebben máris elvinném magammal. És ő is nagyon szeret engem. Egyre többet nevetgél mindenkivel, de azért ha lehet, akkor hozzám jön. Most is kis imádkozás volt, felállt a térdemről és odatipegett a túloldalra, ahol mindenki más gyülekezett. Mikor pedig odamentem Angela pisiltetése után, felállt a helyéről és odajött hozzám, megfogta a lábam és leült mellém. A kezét persze ott tartotta. Nagyon vagány a kiscsaj; simán beszól a nagyobbaknak, akik rendesen hallgatnak is rá, és ha befenyíti őket, akkor be is ijednek. Múltkor Rashi rendesen elfutott Zenabu elől, mert az felemelte rá a kezét. Közben meg kell jegyeznem, hogy Zenabu még elég lassan sétálgat, futni nagyon ritkán láttam, akkor se valami sebesen, Rashi pedig óvis lány, fél fejjel legalább magasabb, jópár kilóval nagyobb.
Olyan fura. Annyira másképp viselkedünk a társammal. Ő előző hét vasárnap-hétfő kint sem volt a kicsikkel, mert beteg volt, csak eljött velem Voiba és az iskolába. Azóta már jól van, de 10 előtt ki se nagyon jön a szobából, délután is nagyon sok időt tölt bent. Én a naplóírást késő estére teszem, úgysem tudok sokáig aludni. Reggel meg korán felkelek. Már fél 8kor kint vagyok a kicsikkel. Mikor meggyógyult, akkor is egyedül maradtam a kicsikkel, Beataval. Társam a mosónőknek segített inkább és ő áztatás-teregetés párosát választotta a gyerekek helyett. Majd délután csak fényképezni jött ki. Én vacsi után még bementem a picikhez. Magamhoz vettem Zenabut, megmosolyogtattam, megpuszilgattam és mondta is, hogy megy aludni letettem, még dobott nekem egy mosolyt. Odanéztem még a tesójához és csak Teresia mosolya után mentem csak ki.
Már etettem is, egyre több munkában besegítek az antiknak és nemcsak annyi, hogy a kicsiknek adom a szeretetem, amennyire csak lehet. Ez a része a legfontosabb, de már látom az antikon, hogy mosolyognak és tényleg jó nekik is, hogy itt vagyunk. Társam is ezt akarta elérni, hogy nekik is jót tegyünk és ne pedig hátráltassuk őket, hanem tényleges segítséget adjunk nekik, ezért is állt be mosónőnek, amit én eleinte elég rossz néven vettem, nem értettem, hogy miért nem a kicsikkel foglalkozik. Elvégre is azért jöttünk. Az antiknak is jót tegyünk, segítsünk nekik is, ő szeretné látni, hogy valóban jó nekik. Nekem ez nem annyira fontos, én a gyerekek miatt jöttem és nem azért, hogy a fizetett személyzetnek könnyítsem meg a dolgát, hanem azért, hogy a kicsik több odafigyelést, szeretetet kapjanak. És azt meg is kapják.
Most éppen a nagyokkal játszottunk/tam. Fura azt mondani, hogy nagyok. Ők is 8-11 évesek, de már irányítják, ha kell rendbe rakják a piciket, elmossák a ruhájukat, felmosnak hétvégén és dolgoznak a samban. Elég hamar fel kell nőniük. És bármennyire is érettek, nagyon is szükségük van szeretetre. Odamentem hozzájuk altatás után, Réka haját fonták a lányok, az enyémet még fonni nem akarták, nehéz lenne, de nagyon gyakran simogatják, nagyon tetszik nekik az én hajam,hogy olyan szőkés és azt mondják, hogy ne vágassam le. Most nem is fogom, mert akarok afro frizurát csináltatni magamnak, csak 600Ft, egy óra munkája lenne vele a fodrásznőnek.
Szal. Odaültem, míg hajfonás-éneklés volt, és vhogy az egyiküket megcsikiztem, erre jött a háború :P Négyen ellenem, érdekes felállás, hárman még nem tették ki összesen az én koromat Aki még nagyobb ott volt, kézen állt és hídban el kezdett sétálni, de persze úgy, hogy én odafigyeljek és lássam. Aztán jött a vezényszó a nagy lányok szobájából, hogy most már tényleg ideje van lefeküdni és erre mindenki nyugovóra tért.
Friday, March 13, 2009
Napjaim
Nagyrészt a pici babákkal töltöm a napjaim. Reggel hét körül valóban felébresztenek a picik, ahogy sejtettem, sőt talán már kicsit korábban is nagy hangzavar van reggeli körül. Az iskolások hétre mennek suliba és napközben ott is vannak. Az óvisok kb nyolcra mennek, így nyolc után nyugalom hull az árvaházra. Öt pici baba marad csak és néhány anti. Beata beszél angolul, ő a kicsiket eteti, felmos és a házkörüli munkákban vesz részt, egy mindig mosott, de most már jó a mosógép így talán több időt tud más dolgokkal foglalkozni. Én pedig a picikkel vagyok, őket ölelgetni, tisztába rakni, szeretettel rájuk nézni, figyelni, hogy mit csinálnak, már az is nagy szót jelent. A tiszta ruhát rendeztük el és a picik szekrényét raktuk rendbe, mert minden egy kupacon volt, hiába címkézték fel Ágiék, de gondolom, a mosógép tönkremenetele óta nem tudtak időt szánni rá. Holnap befejezzük az egész szobát és a játékszobában is lehet még rendezgetni a dolgokat.
Az óvisok közül néhány visszajönnek napközben az árvaházba, ruhátváltani. Mozes tette ezt nagyon gyakran első reggel, mintha csak azért pisilt volna be, hogy odajöhessen hozzánk Ebédidő után a kicsik nyugovóra térnek és váltásként megérkeznek az óvisok. Ők jönnek és bújnak ezerrel és tündériek. A probléma az, hogy ők se beszélnek angolul. De a nélkül is nagyon jól megértjük egymást. Az iskolások már beszélnek. Ők is vagy bújnak vagy elbújnak… De mind imádnivalóak. Van olyan, aki rögtön kezesbárány volt számomra és anélkül, hogy bármit is tettem volna érte, már megszeretett, van olyan is, aki nagyon visszahúzódó, de őket is el tudtam már érni Némelyik lány eleinte teljesen elhúzódott, nem is nagyon akart velünk egy társaságban lenni. Majd elkezdtek messziről nézegetni, majd egyre közelebbről és most már le is ülnek mellém és hozzám szólnak. Furcsa. Olyan leírni, mintha rengeteg idő leforgása alatt történt volna, pedig csak szerdán érkeztem és most vasárnap van, mikor ezt leírom, ugyanazon a héten Olyan gyorsan elrepült az idő.
Hja, és hol is jártam? Este hétkor vacsi nekik, addig játék, majd 8.30kor takarodó, addig tanulnak még a fénynél kint a teraszon.
Szombaton elmentünk a boarding schoolosokért és elhoztuk őket. Ők már tényleg tudnak angolul, rendesen lehetett velük beszélgetni, este játszottunk velük, beszélgettünk és így mások is közelebb kerültek hozzám. Délután rajzfilmnézés volt és nyitva volt a játékszoba. Annyira hallgatnak a nagyobb lányokra a kisebbek, és egyáltalán annyira kötelességtudóak. Bementünk a pumpáért és nem merték elvenni a másik labdát,és nem nyúltak semmihez sem. Mikor kinyitottam a játékszoba ajtaját tényleg csak azt vették el, amit megbeszéltünk
A tizenévesek már vigyáznak a kisebbekre, sőt Michaelre (8 lehet) simán rá lehet bízni a piciket. A nagyobbak segítettek tisztábarakni, odahozták nekem a pelust… Annyira hamar felnőttek, angolul a matured – érett adja talán igazán vissza. Kénytelenek felnőni, de még azok is akik így gondoskodnak a kisebbekről és jönnek altatni őket, nagyon vágynak a szeretetre. És a nővérek sem igazán tudnak a gyerekekkel lenni, a gazdálkodással törődnek általában. Nem is nagyon láttam itt a sistert, alig volt itt a héten, mert beteg volt szegény, és inkább pihent, amikor tudott, vagy kint volt a samban. Néha bejött hozzánk, míg ebédeltünk, akkor tudtunk meg különböző infókat, és este jött a kicsikhez. Ma láttam többször, idejött ebédnél, mondtam neki, hogy Mozes beteg szerintem, majd rohant is a kiskedvencéhez megbeszéltük, hogy a matatu hogy megy, benézett a játékszobába párszor és este már megint nem volt sehol se.
Az óvisok közül néhány visszajönnek napközben az árvaházba, ruhátváltani. Mozes tette ezt nagyon gyakran első reggel, mintha csak azért pisilt volna be, hogy odajöhessen hozzánk Ebédidő után a kicsik nyugovóra térnek és váltásként megérkeznek az óvisok. Ők jönnek és bújnak ezerrel és tündériek. A probléma az, hogy ők se beszélnek angolul. De a nélkül is nagyon jól megértjük egymást. Az iskolások már beszélnek. Ők is vagy bújnak vagy elbújnak… De mind imádnivalóak. Van olyan, aki rögtön kezesbárány volt számomra és anélkül, hogy bármit is tettem volna érte, már megszeretett, van olyan is, aki nagyon visszahúzódó, de őket is el tudtam már érni Némelyik lány eleinte teljesen elhúzódott, nem is nagyon akart velünk egy társaságban lenni. Majd elkezdtek messziről nézegetni, majd egyre közelebbről és most már le is ülnek mellém és hozzám szólnak. Furcsa. Olyan leírni, mintha rengeteg idő leforgása alatt történt volna, pedig csak szerdán érkeztem és most vasárnap van, mikor ezt leírom, ugyanazon a héten Olyan gyorsan elrepült az idő.
Hja, és hol is jártam? Este hétkor vacsi nekik, addig játék, majd 8.30kor takarodó, addig tanulnak még a fénynél kint a teraszon.
Szombaton elmentünk a boarding schoolosokért és elhoztuk őket. Ők már tényleg tudnak angolul, rendesen lehetett velük beszélgetni, este játszottunk velük, beszélgettünk és így mások is közelebb kerültek hozzám. Délután rajzfilmnézés volt és nyitva volt a játékszoba. Annyira hallgatnak a nagyobb lányokra a kisebbek, és egyáltalán annyira kötelességtudóak. Bementünk a pumpáért és nem merték elvenni a másik labdát,és nem nyúltak semmihez sem. Mikor kinyitottam a játékszoba ajtaját tényleg csak azt vették el, amit megbeszéltünk
A tizenévesek már vigyáznak a kisebbekre, sőt Michaelre (8 lehet) simán rá lehet bízni a piciket. A nagyobbak segítettek tisztábarakni, odahozták nekem a pelust… Annyira hamar felnőttek, angolul a matured – érett adja talán igazán vissza. Kénytelenek felnőni, de még azok is akik így gondoskodnak a kisebbekről és jönnek altatni őket, nagyon vágynak a szeretetre. És a nővérek sem igazán tudnak a gyerekekkel lenni, a gazdálkodással törődnek általában. Nem is nagyon láttam itt a sistert, alig volt itt a héten, mert beteg volt szegény, és inkább pihent, amikor tudott, vagy kint volt a samban. Néha bejött hozzánk, míg ebédeltünk, akkor tudtunk meg különböző infókat, és este jött a kicsikhez. Ma láttam többször, idejött ebédnél, mondtam neki, hogy Mozes beteg szerintem, majd rohant is a kiskedvencéhez megbeszéltük, hogy a matatu hogy megy, benézett a játékszobába párszor és este már megint nem volt sehol se.
Gyerekek, de hogy?
Hogy tudnék otthon gyerekekkel foglalkozni úgy, hogy meg is éljek belőle? Tanítás jellegű és angol nyelven zajlik. Fel kellene valahogy használnom az Istentől kapott tehetségem, tehetségeim. De hogy tudnám ezt megvalósítani? Hol? És milyen plussz képzettség kellene hozzá? Tippeket kérek!
Megerkezes
A sister várt minket Voiban és magával hozta a kedvencét, Mozes-t. Voi egy kisváros, mely szerepel a legtöbb térképen, van két bank is, egy buszállomás, sok-sok bolt, szállodák, és persze földút. Rögtön matatura ültünk. Ez egy régi kisbusz, amiben 14-en férnek el eredetileg, de hamar egyértelmű lett, hogy kétszer annyi embert is feltömörítenek rá.
Mikor megérkeztünk, a gyerekek máris rohantak hozzánk, megfogták a kezünket. Már aznap elkezdtünk velük foglalkozni, pedig a nővér azt hitte, hogy megyünk inkább lefeküdni, de minket a pár perc együttlét már feltöltött. Játszottunk, ölelgettek minket a kicsik, mi meg őket. Mozes rendesen verekedett értem.
A kicsik kis előadást is tartottak nekünk, dal tánccal ötvözve. Ezek közt néhány magyar dal is felcsendült. Mindenkinek nagyon bejött a nyaklánc, amit hoztam magammal.
Mikor megérkeztünk, a gyerekek máris rohantak hozzánk, megfogták a kezünket. Már aznap elkezdtünk velük foglalkozni, pedig a nővér azt hitte, hogy megyünk inkább lefeküdni, de minket a pár perc együttlét már feltöltött. Játszottunk, ölelgettek minket a kicsik, mi meg őket. Mozes rendesen verekedett értem.
A kicsik kis előadást is tartottak nekünk, dal tánccal ötvözve. Ezek közt néhány magyar dal is felcsendült. Mindenkinek nagyon bejött a nyaklánc, amit hoztam magammal.
Utazas, busz
A busz sokkal jobb volt mint gondoltam, légkondi és minden, ami kell, csak a mosdó hiányzott. Hatórás utat tettünk meg, egyetlen megállóval, az 5. óra környékén.
Felszállt a buszra egy tündéri kisfiú a kísérőjével. Azt hittem, hogy a nagyapja. Az eszem azt súgta, hogy hozzánk hozza. Majd kiderült, hogy óriásit tévedtem: egyedül neveli gyermekét, mert a felesége elhagyta és semmi pénzért nem hagyná magára. Az ember életében átél különböző fázisokat, utazás, gyermeknevelés… Ez elkerülhetetlen, nem lehet mindig ugyanazokat a jellegű dolgokat csinálni. Nekem három fázisom lesz, camino szerint.
Még Magyarország helyzetéről is olyan szinten tájékozott, hogy nagyon meglepett. Farmer lett csak azért, mert ez az életstílus esik jól neki. Hiába van egy jópár diplomája és világot járt ember, aki marhajól beszél angolul. Azt is belátta saját példáján, hogy ugyanazokat a hibákat követte el, mint az apukája, ugyanazt teremtette meg (őt is egyedül nevelte apja, mert anyja otthagyta őket). De már akkor jött rá, mikor késő és a gyermeke anyját már nem tudja visszahozni és nem is akarja.
Ismét megkaptam azt a leckét, hogy ne nézz le senkit egy cseppet sem.
Furcsa, hogy azt mondta, hogy elnyugatiasodott. Azzal magyarázta, hogy az érdekli, hogy neki, nem pedig a közösségnek mi a jobb. Három hétre elment, hogy átgondolja döntését. Kb mint nekem a camino.
A gyerek nem szokott három hét után köszönni se másoknak, engem ezzel szemben átölelt a megállóhelyen, előtte megfogta a kezem és szemeztünk egy ideig. Rögtön eszembe jutott Finley (Gordon – a caminon megismert ausztrál barátom gyermeke). Nála azt hittem, hogy érezte, hogy szoros kapcsolat van az apja és én köztem, de most rájöttem, hogy csak a szeretetet érezte rajtam. Az apa is így mondta.
Felszállt a buszra egy tündéri kisfiú a kísérőjével. Azt hittem, hogy a nagyapja. Az eszem azt súgta, hogy hozzánk hozza. Majd kiderült, hogy óriásit tévedtem: egyedül neveli gyermekét, mert a felesége elhagyta és semmi pénzért nem hagyná magára. Az ember életében átél különböző fázisokat, utazás, gyermeknevelés… Ez elkerülhetetlen, nem lehet mindig ugyanazokat a jellegű dolgokat csinálni. Nekem három fázisom lesz, camino szerint.
Még Magyarország helyzetéről is olyan szinten tájékozott, hogy nagyon meglepett. Farmer lett csak azért, mert ez az életstílus esik jól neki. Hiába van egy jópár diplomája és világot járt ember, aki marhajól beszél angolul. Azt is belátta saját példáján, hogy ugyanazokat a hibákat követte el, mint az apukája, ugyanazt teremtette meg (őt is egyedül nevelte apja, mert anyja otthagyta őket). De már akkor jött rá, mikor késő és a gyermeke anyját már nem tudja visszahozni és nem is akarja.
Ismét megkaptam azt a leckét, hogy ne nézz le senkit egy cseppet sem.
Furcsa, hogy azt mondta, hogy elnyugatiasodott. Azzal magyarázta, hogy az érdekli, hogy neki, nem pedig a közösségnek mi a jobb. Három hétre elment, hogy átgondolja döntését. Kb mint nekem a camino.
A gyerek nem szokott három hét után köszönni se másoknak, engem ezzel szemben átölelt a megállóhelyen, előtte megfogta a kezem és szemeztünk egy ideig. Rögtön eszembe jutott Finley (Gordon – a caminon megismert ausztrál barátom gyermeke). Nála azt hittem, hogy érezte, hogy szoros kapcsolat van az apja és én köztem, de most rájöttem, hogy csak a szeretetet érezte rajtam. Az apa is így mondta.
Utazas, Nairobi
Nagyon rossz az utak állapota, erre felkészítettek. De még Nairobiban is nagyon sok helyen földút van a főút közvetlen szomszédságában. De hát Afrikában vagyunk.
Nairobi nagyon összetett. Volt rá lehetőségünk, hogy megnézzük. 4kor landolt a gépünk, fél 6kor érkezett Emese barátja értünk a reptérre. Addig nagyrészt bent voltunk. A vízumos ember máris nagy mosollyal fogadott minket, és kedves beszélgetésbe kezdett. Ő ébresztett fel. Engem teljesen kikészített az utazás. Megfázva ne vágjatok neki egy 26órás utazásnak (safari szuahéliül). A fülem már Kairóban teljesen kész volt, alig hallottam Rékát, úgyhogy nem a legjobb formámban látott először, majd Nairobiban a vízumos papírt talán harmadszorra sikerült kitöltenem :P Sebaj. Megérkeztünk, beengedtek minket az országba és három hónapra kaptam tartózkodási engedélyt. A gitárom is épségben megérkezett, csak anya régi táskája szakadt ki. Arról csináltattam papírt, hogy a biztosítóhoz bemehessek majd hátha kapok majd vmit érte, de persze a jól bevált cipésszel megvarratjuk és olyan lesz, mint új korában
Szal megérkeztünk. Ki is mentünk végül a reptér várójába, ami olyan, mint egy bódésor a régi búza téri piacon, két oldalt bódék, már 5kor nyitva (!) és sötétbőrűek próbálják eladni portékájukat (értsd taxi). Nagyon próbálkoztak, de mi kitartottunk amellett, hogy egy barátunk érkezik. És meg is érkezett pontosan. Mint ahogy sejtettem, a gitárom megkönnyítette a dolgát, rögtön oda is jött hozzánk, és elmentünk a kocsijához. Séta közben persze bepróbálkozott egy cápa, de lekoptattunk, bár Rékára nagyon rátapadt. Majd fél 9kor volt a buszunk indulása. Mwanghi szerint nem lett volna biztonságos számunkra bármilyen helyen is várakozni, így a kocsiban maradtunk, míg ő különböző vendégeket furikázott így megláttuk Nairobi fő részeit, először körbevitt minket a parlament és a városháza felé, majd a követségek irányába és a banki negyedhez, ahol Hilton és Interconti persze megtalálható. Majd egy rózsadomb szerű helyre mentünk és a kisebb reptérre. Enyhe kontraszt. A reptérre vezető út is dimbes-dombos földút. A következő vendég pedig egy helyi hölgy volt. Ekkor láthattuk meg Nairobi valós oldalát. Az úton mindenfelé gyalogosan közlekedő embereket láttunk. Mivel a közlekedés egyrészt drága, másrészt sok a dugó, az emberek nagyrésze gyalog jár dolgozni. Tömve az utak gyalogosokkal. A nők magassarkúban járnak a göröngyős földúton
A házak is durvák, az utcák, fémből tákolt kis bódék szolgálnak bolt és fedél gyanánt, máshol már szebb épületek, téglából. De az a gazdagabb rész. Nairobi lakosságának 10%-a kb 3mFt/hó keresettel míg a maradék 90% létminimum alatt. Legalábbis a buszon megismert kedves úriember állítása szerint.
Míg fuvarozott Mwanghi, jött a dugó és alig haladtunk, ez idő alatt szépen be is aludtam. Mikor felébredtem Réka kétségbeesett arccal mondta, hogy mennyi az idő, vészesen közeledett a buszunk indulásának időpontja. Én meg mondtam neki, hogy el fogjuk érni, és ezzel a biztos tudattal ismét elbóbiskoltam. És persze bent is állt még a buszunk az állomáson. Amit elhiszel, megteremted. Esélytelen volt racionálisan, hogy elérjük a buszt, annyira kevés idő volt, de hittem benne és el is értük. Állomás? Földes rész, piac szerűség közepén, matatuk (14 személy szállítására magánszférában működtetett utazást szolgáló eszköz) jobbra-balra, és egy-két busz látható. Furcsa. A lényeg, hogy meglett. A hited mindent megteremt.
Nairobi nagyon összetett. Volt rá lehetőségünk, hogy megnézzük. 4kor landolt a gépünk, fél 6kor érkezett Emese barátja értünk a reptérre. Addig nagyrészt bent voltunk. A vízumos ember máris nagy mosollyal fogadott minket, és kedves beszélgetésbe kezdett. Ő ébresztett fel. Engem teljesen kikészített az utazás. Megfázva ne vágjatok neki egy 26órás utazásnak (safari szuahéliül). A fülem már Kairóban teljesen kész volt, alig hallottam Rékát, úgyhogy nem a legjobb formámban látott először, majd Nairobiban a vízumos papírt talán harmadszorra sikerült kitöltenem :P Sebaj. Megérkeztünk, beengedtek minket az országba és három hónapra kaptam tartózkodási engedélyt. A gitárom is épségben megérkezett, csak anya régi táskája szakadt ki. Arról csináltattam papírt, hogy a biztosítóhoz bemehessek majd hátha kapok majd vmit érte, de persze a jól bevált cipésszel megvarratjuk és olyan lesz, mint új korában
Szal megérkeztünk. Ki is mentünk végül a reptér várójába, ami olyan, mint egy bódésor a régi búza téri piacon, két oldalt bódék, már 5kor nyitva (!) és sötétbőrűek próbálják eladni portékájukat (értsd taxi). Nagyon próbálkoztak, de mi kitartottunk amellett, hogy egy barátunk érkezik. És meg is érkezett pontosan. Mint ahogy sejtettem, a gitárom megkönnyítette a dolgát, rögtön oda is jött hozzánk, és elmentünk a kocsijához. Séta közben persze bepróbálkozott egy cápa, de lekoptattunk, bár Rékára nagyon rátapadt. Majd fél 9kor volt a buszunk indulása. Mwanghi szerint nem lett volna biztonságos számunkra bármilyen helyen is várakozni, így a kocsiban maradtunk, míg ő különböző vendégeket furikázott így megláttuk Nairobi fő részeit, először körbevitt minket a parlament és a városháza felé, majd a követségek irányába és a banki negyedhez, ahol Hilton és Interconti persze megtalálható. Majd egy rózsadomb szerű helyre mentünk és a kisebb reptérre. Enyhe kontraszt. A reptérre vezető út is dimbes-dombos földút. A következő vendég pedig egy helyi hölgy volt. Ekkor láthattuk meg Nairobi valós oldalát. Az úton mindenfelé gyalogosan közlekedő embereket láttunk. Mivel a közlekedés egyrészt drága, másrészt sok a dugó, az emberek nagyrésze gyalog jár dolgozni. Tömve az utak gyalogosokkal. A nők magassarkúban járnak a göröngyős földúton
A házak is durvák, az utcák, fémből tákolt kis bódék szolgálnak bolt és fedél gyanánt, máshol már szebb épületek, téglából. De az a gazdagabb rész. Nairobi lakosságának 10%-a kb 3mFt/hó keresettel míg a maradék 90% létminimum alatt. Legalábbis a buszon megismert kedves úriember állítása szerint.
Míg fuvarozott Mwanghi, jött a dugó és alig haladtunk, ez idő alatt szépen be is aludtam. Mikor felébredtem Réka kétségbeesett arccal mondta, hogy mennyi az idő, vészesen közeledett a buszunk indulásának időpontja. Én meg mondtam neki, hogy el fogjuk érni, és ezzel a biztos tudattal ismét elbóbiskoltam. És persze bent is állt még a buszunk az állomáson. Amit elhiszel, megteremted. Esélytelen volt racionálisan, hogy elérjük a buszt, annyira kevés idő volt, de hittem benne és el is értük. Állomás? Földes rész, piac szerűség közepén, matatuk (14 személy szállítására magánszférában működtetett utazást szolgáló eszköz) jobbra-balra, és egy-két busz látható. Furcsa. A lényeg, hogy meglett. A hited mindent megteremt.
Furdes
Bori ezt a részt hagyd ki! :P Naponta egyszer fürdünk, egy vödörben kapunk forralással nyert melegvizet, azt megfelelő hőmérsékletűre keverjük egy lavorban. Van mellette egy kis műanyagpohár, azzal tudjuk magunkat leöblíteni, bár én inkább az egész lavort szoktam felemelni. Hoztam egy szivacsot, arra a Peti-féle király gélt rányomom és lejön minden rámragadt szennyeződés. Majd jön a lavor víz a fejem fölül Nekem tetszik. Oké, nem mondom, hogy itthon is így akarom csinálni. De az tény, hogy sokkal jobban esik így fürdeni, mint mondjuk a hétfői kosár után az eleinte hideg majd langyosodó vízben, amit folyamatosan meg kell nyomni, hogy folyjon valami… Hazamegyek akkor azért egy fürcsire benevezek. >)
Sokk?
Emese azzal a kérdéssel kezdte első smsét, hogy túl vagyunk-e már az első sokkon. Egy hét elteltével állíthatom, hogy nem volt semmiféle sokk. Tökéletesen felkészültek voltunk, még rosszabb körülményekre számítottunk és így nagyon kellemes meglepetésben volt részünk. Sokkal jobb mint amire számítottam, komolyan.
Fürdés, szagok, tisztaság, gyíkok, ezekkel volt a többieknek baja.
1. Én már első este láttam pár gyíkot, úristen!
2. Szagok nem zavarnak. Igen, most már szerencsésnek nevezhetem magam azért, mert nem érzékelem a szagokat tökéletesen Ági ezen volt totál kibukva, én abszolúte nem vagyok.
3. A tisztaság? Naponta többször felmosnak, igaz a kicsik orrát és popsiját nem tisztítják „azonnal”, de semmi kivetni valót nem találok az otthon megszokott rumli után :P
4. Fürdés? Vödrös megoldásnak is van előnye. A mosdó meg rendes angol wc és mosdókagyló. Igaz, a víz a lábam mellett folyik ki a házból és nem csatornán, de sebaj. A kontaktlencsével sem volt semmi problémám az égegyadta világon. Sőt, több helyem van, mint otthon
Fürdés, szagok, tisztaság, gyíkok, ezekkel volt a többieknek baja.
1. Én már első este láttam pár gyíkot, úristen!
2. Szagok nem zavarnak. Igen, most már szerencsésnek nevezhetem magam azért, mert nem érzékelem a szagokat tökéletesen Ági ezen volt totál kibukva, én abszolúte nem vagyok.
3. A tisztaság? Naponta többször felmosnak, igaz a kicsik orrát és popsiját nem tisztítják „azonnal”, de semmi kivetni valót nem találok az otthon megszokott rumli után :P
4. Fürdés? Vödrös megoldásnak is van előnye. A mosdó meg rendes angol wc és mosdókagyló. Igaz, a víz a lábam mellett folyik ki a házból és nem csatornán, de sebaj. A kontaktlencsével sem volt semmi problémám az égegyadta világon. Sőt, több helyem van, mint otthon
Gyerekek
Annyira éheznek ezek a kicsik a szeretetre. A kicsik állandóan hozzánk akarnak bújni, az ölünkbe ülnének, de még néhány fiatalabb iskolás is. A tizenévesek nem jönnek megérinteni a szoknyám szélét, de a távolból nézi Zenabu is, hogy mit csinálok. Múltkor jött velem, mikor altattam a kis Michaelt, és közben egy dalt dúdoltam, és kicsit táncolgattam, rögtön leutánozta a lépéseimet. A nála talán egy-két évvel fiatalabb Michael azért bújogat, a maga módján: hozzámér épphogy, megérint, aztán elbújik a szemem elől, úgy jön, hogy megcsikizzem…
Ma vasárnap volt, és itt volt az összes gyerek, és majdnem egész nap egyedül voltam >) kicsit elfáradtam, mert egész nap egy-két gyerek volt rajtam, mikor éppen ki, de annyira feltölt. Látom, hogy mennyire sokat jelent nekik egy kis mosoly, figyeleme, egy ölelés és az már minden fáradtságot megéri. Így kicsit olyan végül, mintha mi kapnánk sok-sok szeretet tőlük. Annyira hálásak. Szaid apukája mondta, hogy néha lelkiismeret-furdalása van, mert akár többet is adhatna. Ezt már Szalonta kapcsán éreztem, de most is rosszul érzem magam, hogy el kell mennünk Voiba holnap és hogy szombaton is egy fél napot távol töltöttünk a kicsiktől. Ebédre már vissza is értünk, amin a sister is meglepődött, mert estére várt minket.
Ma vasárnap volt, és itt volt az összes gyerek, és majdnem egész nap egyedül voltam >) kicsit elfáradtam, mert egész nap egy-két gyerek volt rajtam, mikor éppen ki, de annyira feltölt. Látom, hogy mennyire sokat jelent nekik egy kis mosoly, figyeleme, egy ölelés és az már minden fáradtságot megéri. Így kicsit olyan végül, mintha mi kapnánk sok-sok szeretet tőlük. Annyira hálásak. Szaid apukája mondta, hogy néha lelkiismeret-furdalása van, mert akár többet is adhatna. Ezt már Szalonta kapcsán éreztem, de most is rosszul érzem magam, hogy el kell mennünk Voiba holnap és hogy szombaton is egy fél napot távol töltöttünk a kicsiktől. Ebédre már vissza is értünk, amin a sister is meglepődött, mert estére várt minket.
Mzungu
Kairóban még furcsa volt fekete embereket látni és örültem az első igazi feketének, aki szembejött velem a reptéren. Mostanra már olyan szinten hozzászokott a szemem, hogy Rékát már betegesen sápadtnak látom. Igaz, tényleg beteg is most, de akkor is furcsa, hogy mennyire megváltozott a látásom. Bezzeg minket mindenki rendesen megnéz a faluban, tiszta látványosság vagyunk még most is pedig már sétáltunk párszor a boltba
Egy het elteltevel
Több mint egy hét telt el kiutazásom óta, már múlt hét szerdán megérkeztem Bura kis falujába, ahol az árvaház található. Ma már a szobánkban is beüzemelték az áramot (a konnektort sikerült az előttünk itt lakóknak leégetniük és mivel nem is szóltak, így most kellett megvárnunk, hogy az ezermester megjavítsa). Úgyhogy egyszer használtam eddig a gépet, mostantól már azért többet fogom bekapcsolni, nem fognak összecsipdesni a szúnyogok, mint előző alkalommal, mikor elkezdtem az írást és megnéztem a színes fátyolt - köszönet érte! Nagyon tetszett.
Internethez nem jutottunk el, pedig már kétszer voltunk e célból a rehabilitációs központban. Sebaj, gyűlnek a bejegyzések és majd egyszerre olvashattok jó sokat.
1. Velem van Kristóf, úgyh nem is kell mondanom, hogy semmi bajom nem eshet
2. Útközben megvoltam fázva, de most már abból is kint vagyok. A boltos mondott egy nagy okosságot, mikor papírzsepit akartam venni. A papír zsebkendő csak még betegebbé tesz, azt mondta. És ha belegondolok jobban, igaza van. Rögtön meg is fogadtam a tanácsát és vettem rendes zsebkendőt. Ki is kellett mosni az egyiket már. Hát. Úgy döntöttem, hogy inkább gyorsan meggyógyulok, minthogy sokszor kelljen kézzel mosni És ittam egy kis finom kamilla páleszt fertőtlenítő céllal. Azóta sokkal jobban is vagyok – Milyen jó, hogy magammal hoztam
3. Az iPod nélkül néha nehéz lenne reggel még ágybanmaradni. A gyerekek valóban korán kelnek. Hatkor már kelnek az iskolások, a kisebbek is nem sokkal később és nagyon rá tudnak zendíteni.
4. A nyaklánc mindig rajtam van. Érdekesen fogok kinézni, ha még a mostaninál is színesebb leszek. Nagyon tetszik mindenkinek, úgyhogy csodálkozom, hogy még nem tépték le a nyakamról.
5. Hja, igen, mostanra már lett szinem, eleinte még nagyon nem akart megfogni a nap, merthogy nagyrészt árnyékban vagyunk a picikkel, a tűző napsütéstől pedig menekültem. Ha elmegyünk vhova, akkor meg bekenem magam a 40es faktorú krémemmel.
6. A kicsik meg máris nagyon hozzámnőttek. Mi lesz itt még később? Már most is nagyon nehezen tudok elmenni tőlük…
Internethez nem jutottunk el, pedig már kétszer voltunk e célból a rehabilitációs központban. Sebaj, gyűlnek a bejegyzések és majd egyszerre olvashattok jó sokat.
1. Velem van Kristóf, úgyh nem is kell mondanom, hogy semmi bajom nem eshet
2. Útközben megvoltam fázva, de most már abból is kint vagyok. A boltos mondott egy nagy okosságot, mikor papírzsepit akartam venni. A papír zsebkendő csak még betegebbé tesz, azt mondta. És ha belegondolok jobban, igaza van. Rögtön meg is fogadtam a tanácsát és vettem rendes zsebkendőt. Ki is kellett mosni az egyiket már. Hát. Úgy döntöttem, hogy inkább gyorsan meggyógyulok, minthogy sokszor kelljen kézzel mosni És ittam egy kis finom kamilla páleszt fertőtlenítő céllal. Azóta sokkal jobban is vagyok – Milyen jó, hogy magammal hoztam
3. Az iPod nélkül néha nehéz lenne reggel még ágybanmaradni. A gyerekek valóban korán kelnek. Hatkor már kelnek az iskolások, a kisebbek is nem sokkal később és nagyon rá tudnak zendíteni.
4. A nyaklánc mindig rajtam van. Érdekesen fogok kinézni, ha még a mostaninál is színesebb leszek. Nagyon tetszik mindenkinek, úgyhogy csodálkozom, hogy még nem tépték le a nyakamról.
5. Hja, igen, mostanra már lett szinem, eleinte még nagyon nem akart megfogni a nap, merthogy nagyrészt árnyékban vagyunk a picikkel, a tűző napsütéstől pedig menekültem. Ha elmegyünk vhova, akkor meg bekenem magam a 40es faktorú krémemmel.
6. A kicsik meg máris nagyon hozzámnőttek. Mi lesz itt még később? Már most is nagyon nehezen tudok elmenni tőlük…
Tuesday, March 3, 2009
4 óra
4 óra és már szárnyallok :) Egyébként is :)
Nagyon durva. Még az utolsó simításokat elvégeztem, kulcsot átadom barátnőmnek, és indulok is. Még nem tudom igazán átérezni, elhinni sem,h megyek... Mások (aiktől elbúcsúztam az utóbbi időben) arcán láttam jobban, mint a sajátomon,h tisztában vannak azzal,h igen, most elmegyek.
Tegnapi búcsúnál ez nem volt meg. Olyan voltaz érzésem, mintha csak egy hétre mennék el, és utána mindent folytatnánk ugyanott, ahol abbamaradt a máris mélynek induló barátság építése. Ez fantasztikus dolog. Azt hittem,h ilyen csak a mesékben és filmekben van.
Másik, az idő nagyon gyorsan repül. Csak három hete ismertem meg két számomra máris nagyon fontos embert, és már megyek is...
Gyorsan haladtak a dolgok:
- Másfél hónapja derült ki,h igen, valóban mehetek
- Egy hónapja vettem meg a repülőjegyet
- Másfél óra múlva pedig már a reptér felé autózom :))
Nagyon durva. Még az utolsó simításokat elvégeztem, kulcsot átadom barátnőmnek, és indulok is. Még nem tudom igazán átérezni, elhinni sem,h megyek... Mások (aiktől elbúcsúztam az utóbbi időben) arcán láttam jobban, mint a sajátomon,h tisztában vannak azzal,h igen, most elmegyek.
Tegnapi búcsúnál ez nem volt meg. Olyan voltaz érzésem, mintha csak egy hétre mennék el, és utána mindent folytatnánk ugyanott, ahol abbamaradt a máris mélynek induló barátság építése. Ez fantasztikus dolog. Azt hittem,h ilyen csak a mesékben és filmekben van.
Másik, az idő nagyon gyorsan repül. Csak három hete ismertem meg két számomra máris nagyon fontos embert, és már megyek is...
Gyorsan haladtak a dolgok:
- Másfél hónapja derült ki,h igen, valóban mehetek
- Egy hónapja vettem meg a repülőjegyet
- Másfél óra múlva pedig már a reptér felé autózom :))
Monday, March 2, 2009
Intuit and do it
"Everyone who has ever taken a shower has had an idea. It's the person who gets out of the shower, dries off, and does something about it that makes a difference."
-- Nolan Bushnell
Creativity and intuition are meaningless unless you put the ideas that arise into action. We must make some effort to do things differently or to do different things, or our lives remain the same.
"People spend too much time finding other people to blame, too much energy finding excuses for not being what they are capable of being, and not enough energy putting themselves on the line, growing out of the past, and getting on with their lives."
-- J. Michael Straczynski
-- Nolan Bushnell
Creativity and intuition are meaningless unless you put the ideas that arise into action. We must make some effort to do things differently or to do different things, or our lives remain the same.
"People spend too much time finding other people to blame, too much energy finding excuses for not being what they are capable of being, and not enough energy putting themselves on the line, growing out of the past, and getting on with their lives."
-- J. Michael Straczynski
Subscribe to:
Posts (Atom)