Minden testi tünetnek megvan az oka. Ezért,ha elkezd fájni a fejed, akkor a legjobb,ha utánajársz annak,h mi lehet az oka. Pláne,ha egymást ismétlődően fordul elő. Lehet stressz, de akár egy elfojtás is az oka. Nekem most mivel hétvége van, talán inkább az utóbbi.
De az is lehet,h csak túl sokat gondolkodtam.
Egy kisebb túrára indultam ma, gondoltam kipróbáljuk az erőnlétemet. Normafától indultam el Budaörs irányába. És nagyon sokáig csak a fizikai síkon maradtam. Céges dolgokon járt az eszem, mit vigyek a caminora, tegnapi eseményeket-beszélgetéseket játszottam le magamban ismételten... És egyáltalán az egész fizikai kihívásnak tűnt: ha 2 óra alatt abszolválom a 1x km-t, akkor naponta ennyit meg tudok tenni, így és úgy... Csupa földi dolog, az anyagi világban jártam ahelyett,h észrevettem volna minden egyes madárcsicsergésben, lombodzó fában és illatozó virágban az isteni csodát. Pedig már gyerekkoromban is mindig ezt tettem, mégis most messzebb került tőlem. Tegnap is volt olyan,h teljesen máshol voltam, pedig adott volt a kedves társaság, a gyönyörű környezet, de mégis az eszem néha nem akarta hagyni,h igazán élvezni tudjam az adott pillanatot. Pedig mindig ezt kellene tennünk, és tudom is ezt, mégis nagyon erősen harcolt az egom az ellen,h a lelkem élvezni tudja a pillanatot. Pedig az annyira emelkedett érzés, mintha lebegnék és mindennel eggyé válnék, ami a környezetemben van. Akkor nemcsak magamra és a természeti környezetre, hanem a mellettem lévő érzéseire-félelmeire-zavaraira is jobban rá tudok hangolódni és nem kellenek szavak. Igaz, néha nem kell ehhez más lelkiállapot, elég h a két ember nagyon hasonló legyen... De az nagyon ritka. De miért is? Mert nem vesszük észre azokat az embereket, még ha össze is sodor minket az élet, nem nyílunk meg annyira egymásnak,h felfedezzük az összhangot vagy tényleg csak néhány ember van a világon ugyanabban az időben, akivel úgy igazán nagyon-nagyon megvan az összhang?
Back to the origin: Arra jöttem rá,h nagyon fontos,h el tudjam engedni az itteni dolgokat, ha úgy indulok el,h állandóan ezeken jár az agyam, sehova se jutok.
Rádöbbentem egy gyönyörű helyen ma,h mi a fenét is csinálok én? Mit keresek én itt ilyen lelkiállapotban? Elrontom a természet harniáját. Pedig erre kell törekedni: ugyanolyan harmóniában lenni a természettel és önmagaddal, mint amilyen a természetben uralkodik. Miért olyan nehéz ez néha??? Miért olyan erős az egónk? Mert most az ego korszakát éljük, de miért???? Kinek jó az,h nem tudunk harmóniába lenni önmagunkkal???
Ma rájöttem,h fizikailag nem lesz probléma. Két óra alatt 12-15 km emelkedőkkel tarkítva úgy,h meg se kottyant igazán. De ez is az agyban dől el,h mi sok és mitől félsz. Az erdőt te magad töltöd meg veszélyekkel és te látod hosszabbnak az utat, mint amilyen valójában. Nagyon le kell csöndesítenem a lelkem. Ezért is nem jó mással menni, mert az időről időre visszahúz a fizikai valóságba, mi van az ismerősökkel...
Csendesítsd le a lelked! Légy harmóniában önmagaddal és mindenki mással. Annak nincsen értelme,ha maratoni futóversenynek veszed fel a caminot. És úgy egyáltalán az életet. Az számít,h hogy éled meg az egyes perceket, nem pedig az h teljesíted a terveidet és megfelelsz mások elvárásainak.
No comments:
Post a Comment