Hajlamosak vagyunk arra,h ha vmi rossz történik velünk, nyaldossuk a sebeket, és úgy érezzük,h összedőlt a mi kis világunk vára, és soha nem leszünk képesek újjáépíteni.
Nem szabad elfelejtenünk,h bármi is történik, bármilyen magasröptű tervünk fut zátonyra, az a lényegen nem változtat: attól mi nem leszünk egy cseppet sem kevesebbek. A lelkünk, a belső értékünk ugyanaz marad.
Hasonló módon az is teljesen mind1,h van-e vkinek egyetemi végzettsége vagy sem, nem attól lesz több v jobb ember,h van még egy papír, amivel kitörölheti a hátsóját, v éppen h nagyobb házat, újabb kocsit vásárol magának.
Amikor vmi nem sikerül, annak is meg van az oka. Hiszen mindennek meg van az oka. Kicsit fatalista vagyok, tudom. De semmi sem történik véletlenül, minden egyes találkozásnak oka van, max nem értjük meg, akkor nem értjük még meg, amikor történik. De később, ha mást nem halálunk óráján mindent pontosan meg fogunk érteni, tisztán fogjuk látni a történések értékét.
Sok szarság csak azért történik,h és vmit tanuljunk belőle. Ha kicsit hátrébb lépsz, külső szemlélőként kezded el nézni az életed eseményeit, akkor rájössz,h mi is az, amit tanulnod kellett egy korábban rossznak tartott eseményből. Hiszen nincsen jó és rossz hír, csak hír van!
Nagyon fontos,h milyen hullámhosszra állítjuk be agyunk antennáját. Ha befejezed a korábbi szokásod és nem koncentrálsz tovább arra,h mindig rossz dolog történik, és ennél már nem is lehetne rosszabb, akkor máris jobbra fordulnak a dolgok. Hiszen mindig olyan dolgokat vonzunk az életünkbe, amire koncentrálunk. Ezért is történnek mindig jó dolgok az alapvetően optimista emberekkel, míg a szegény embert még az ág is húzza.
Alázatot kell tanulnunk az élethez. Alázatot? Úgy értem,h nem a saját akaratodat akarod tenni, hanem hagyod,h az isteni akarat irányítson, és csak engeded,h vigyen magával az ár, hallgatsz a megérzésekre, ha vmi véletlen történik, akkor rájössz arra,h mi és miért is, kiaknázod a mágikus pillanatokat. vmi ilyesmi.
Ez oké, mondhatod, de hogyan?? Én nem látom a jeleket!!!
Erre a válaszom csak annyi: Mindig vannak jelek, csak észre kell venni őket.
nekem is ez volt április körül. Egy adott kérdésre kerestem a választ, és mindig csak azt mondtam,h nem tudom. Meg kellene látnom a jeleket, vhonnan rá kellene jönnöm a válaszra, elmélyednem magamban. és valóban nagyon akartam, mindig csak ezt mondogattam, de nem figyeltem a hangokra. Ha hangosan imádkozol, nem hallod meg Isten szavát, nem látod meg a jeleket.
Talán eltelt egy teljes hónap is,vártam, vártam, de nem jött a válasz... Ami nem is csoda, hiszen mindig azt mondogattam,h nem tudom.
és egyszercsak megszólalt a belső hang,h milyen hülyeségeket beszélsz, hát mindig is tudtad,h mit kellene tenned, csak elfojtottad. Ott volt az orrod előtt, csak túl vak voltál, vagy vak akartál lenni erre az egy dologra. Ekkor kitört belőlem a sírás. És elkezdtem megtenni a szükséges lépéseket.
No comments:
Post a Comment