"Hogyha az, amit találtál, ...
csak egy fény felvillanása volt,
mint amikor egy csillag felrobban,
akkor, ha visszatérsz, nem találsz semmit. De láttál egy felvillanó fényt. És ez már megérte."
(Az alkimista)
(Az alkimista)
Sokan nem mernek belemenni egy kapcsolatba, mert tudják az eszükkel,h ennek nincsen értelme, mert nem illenek össze, mert más országból valók, kollegák vagy csak nagy a korkülönbség. De valójában számítanak ezek a dolgok???
A szerelem pedig kiszámíthatatlan, nem tartja tiszteletben az ész szavát, hanem saját kénye-kedve szerint üti fel fejét a legkülönfélébb helyzetekben. Ahogy ma tanultam, ennek eredményeképpen született a lódarázs is: a ló beleszeretett egy darázsba és szerelmük gyümölcse lett a lódarázs. Hasonlóan jött létre a fakutya is :)
A természetben mindenki követi ösztöneit-érzéseit, csak mi emberek fojtjuk el azokat vagy csak próbáljuk irányítani azokat. Pedig ez akkora hülyeség: inkább élj meg minden érzést, ami adatott. Ha rövidre is sikerül egy kapcsolat, vagy ha kapcsolat se lesz a lelkesedésből, azért az érzésért, amit kivált belőled, még ha csak gyorsan múló fellángolás is megéri :)
Én is elfojtottam már érzéseket, melyek később robbanásszerűen felszínre törtek, persze olyan körülmények között, h már nem lehetett kiélni azt, hanem csak belül szenvedni. Mert a lehetőség nem jön vissza végtelenszer hozzád. Ki kell használni azt a keveset, ami adatott.
Csak ritkán alakulnak ki érzések a semmiből, csak ritkán találkozol olyan emberrel, akivel szinte minden területen teljes a harmónia és tényleg szavak nélkül is érted,h mit akar mondani, mit érez. Én éreztem ez utóbbit, mégsem annak megfelelően cselekedtem, hanem annak megfelelően, amit a másik kifelé mutatott. Lehet,h nem azt kellett volna tenni, de most már felesleges ezen gondolkodni, hiszen megtörtént és megváltoztathatatlan már.
Én megpróbálok úgy cselekedni, ahogy belül érzem, még akkor is ha az a mindenkori erkölcsi szabályoknak ellentmond. Az számít csak,h én mit érzek, és mennyire szenvedek,ha nem azt teszem, amit a bensőm sugall. Úgyh inkább vállalom a megvetést, semmint a szenvedést. De képes vagyok-e arra,h ezt tegyem minden körülmények között? Még talán nem, de a fejlődés látható.
A természetben mindenki követi ösztöneit-érzéseit, csak mi emberek fojtjuk el azokat vagy csak próbáljuk irányítani azokat. Pedig ez akkora hülyeség: inkább élj meg minden érzést, ami adatott. Ha rövidre is sikerül egy kapcsolat, vagy ha kapcsolat se lesz a lelkesedésből, azért az érzésért, amit kivált belőled, még ha csak gyorsan múló fellángolás is megéri :)
Én is elfojtottam már érzéseket, melyek később robbanásszerűen felszínre törtek, persze olyan körülmények között, h már nem lehetett kiélni azt, hanem csak belül szenvedni. Mert a lehetőség nem jön vissza végtelenszer hozzád. Ki kell használni azt a keveset, ami adatott.
Csak ritkán alakulnak ki érzések a semmiből, csak ritkán találkozol olyan emberrel, akivel szinte minden területen teljes a harmónia és tényleg szavak nélkül is érted,h mit akar mondani, mit érez. Én éreztem ez utóbbit, mégsem annak megfelelően cselekedtem, hanem annak megfelelően, amit a másik kifelé mutatott. Lehet,h nem azt kellett volna tenni, de most már felesleges ezen gondolkodni, hiszen megtörtént és megváltoztathatatlan már.
Én megpróbálok úgy cselekedni, ahogy belül érzem, még akkor is ha az a mindenkori erkölcsi szabályoknak ellentmond. Az számít csak,h én mit érzek, és mennyire szenvedek,ha nem azt teszem, amit a bensőm sugall. Úgyh inkább vállalom a megvetést, semmint a szenvedést. De képes vagyok-e arra,h ezt tegyem minden körülmények között? Még talán nem, de a fejlődés látható.
No comments:
Post a Comment